2014. szeptember 22., hétfő

2014.09.17 Sziget 21. Szécsény

Nagyon rég voltam a szigeten, meg úgy általában futni, de mivel 21.én Szécsénybe mentünk futni egy félmaratont gondoltam nem árt megnézni hogy állok.

Bálinttal mentem két kört, és egyedül egy 3. at.

24.24.
23.24.
24.12.

Közben azért pihentünk, de annak örültem, hogy az 5km-er megy még.

Aztán eljött a vasárnap gyönyörű idő, Bálint, Máté mentünk kocsival. 1,5 óra út. imádok arrafelé vezetni. 

Megjöttünk beneveztünk, kis családias futás 1000Ft a nevezés.  kb 70 induló.
Busszal elvittek minket a starthoz Ráróspuszta a Szlovák határon. gyönyörű új híd, és egy mesebeli kúria, a ker még szebb.. 

rendőri felvezetés, mentőautó a sor végén.

Természetesen, mint egy amatőr erősen kezdtem, de egyszerűen jól esett. 46 perc alatt lett meg a 10km-er.

Együtt mentem egy 58 éves faszival dumálgattunk, jó volt.

Aztán megálltam frissíteni és minden megváltozott, elindultam a faszi már elment, én meg nem bírtam vissza gyorsulni, csak szenvedtem. 



Máté előttem volt, Bálint mögöttem. Meleg volt, de nem annyira.
Aztán a 15.km körül egyszer csak előttem sétált Máté, mondta, hogy kész van. mondtam én is. együtt mentünk 17ig, ott volt egy Frissítő. nagyon szét voltam esve már, ettem ittam. Közben Bálint is elment velünk szembe.

Annyira belassultam, hogy Bálint 18 km nél elsuhant mellettem.

Próbálom magyarázni a bizonyítványt, de a péntek óta tartó masszív piálás,6 óra alvás verseny előtt, és a torokfájás, nem biztos, hogy segített a dologon.






Bálint annyira jól volt, hogy Mátét is befogta, és megelőzte.

Szánalmas, életem legrosszabb félmaratonját sikerült teljesíteni 1.51.35.

10.km 46p.31mp ( ez viszont talán életem legjobbja) Áron mentünk jobbat?
17.km. 1ó.24.p10mp

21.km 1ó51.p35mp

De motiváltak minket, mert  kategóriába első 3 helyet elhoztuk. 5-en voltak a kategóriánkban :)



Utána volt még egy tál gulyás, ettünk egy fagyit, és irány haza.



Nagy tanulság, hogy edzeni kell, és ami eddig egyszerűnek tűnt(félmaraton) most az is nehéz.



3 hét múlva maraton , nagyon  félek, a héten próbálok futni, csak ezzel a torokkal, meg levertség érzettel, nem annyira könnyű kimenni a szélbe futni. Kifogás tudom, de most nincs senki, aki hajtana (Áron)
 

SZÁMLÁLÓ 13587 km

2014. szeptember 21., vasárnap

A Jogász

Féltávnál történt az eset, ami most 15 km-t jelentett. Ebből is látszik, hogy nem szarral gurigázni indultam. Már ahogy közeledtem a kút felé a KFKI bejáratánál, láttam, hogy baj lesz: ez a zakó és a vászonnadrág azonnali veszélyt jelzett a szenzoraim számára. Emlékszem, még egy elhaló "Ne!"-t is kinyögtem, mert a csávó is a kút felé tartott. Pedig a kis családot és a kutyát akkor még nem is láttam...
A kutya éppen fürdött, mikor dzsuvásan, izzadtan, sóval erezve odaértem. Anyu teljesen rendben volt, kirántotta a kutyát a víz alól, apu azonban nem zavartatta magát.
- Engedjük oda az urat - így anyu.
- Mingyár, várjál - így apu, aki megeresztette a vizet, és közben valami történetbe kezdett. Víz csobog, én állok, apu mesél. Nem sokáig bírtam.
- Nyugodtan mesélj csak, legfeljebb lemerevedek - próbáltam rávezetni aput a helyzet visszásságára.
- Nekem is jogom van használni a kutat - ezt sikerült apunak válaszként előbányászni a kis lelkéből. Ekkor asszem egy kicsit eldurrant az agyam, mert nem pontosan emlékszem, erre mit léptem. Csak apu válaszára, miközben hátrált:
- Én nem használok ilyen szavakat.
Már vitatkozni nem akartam, ittam két kortyot, úgyis elcseszte a frissítésemet; eredetileg zuhanyozni akartam, meg teleinni magam, de ekkorra már csak nagyon távol akartam lenni a tipptopp Jogásztól. És még most is sajnálom, hogy visszafogtam magam, és nem fröcsköltem le. Pedig joga lett volna a vízhez.


Ezen asztán annyira felb*sztam magam, hogy a következő pár km-t sikerült elfutnom, pedig akkor már másfél órája koncentráltam, hogy ne tegyek ilyet, mert a végén hiányozni fog az energia. Hiányzott is. Viszont a táv sikerült, pedig még a végére alaposan kisütött a nap is, és dögmeleg lett. Így is beértem, persze bazi lassan.

SZÁMLÁLÓ 13551 km

2014. szeptember 18., csütörtök

Kora délután

Én többet terveztem tegnapra, de valahogy ez is bőven elég volt és a mai futás is kérdéses. Fáradt, leharcolt érzésem van érzem minden porcikámat. Öregszem? :)

Lustaságom miatt még a 13.500-asról is lekéstem. Sebaj.
SZÁMLÁLÓ 13520 km

2014. szeptember 17., szerda

Kora este, kora ősz

Féltem, hogy korai öröm is lesz, de jól ment, jól esett. Idén 728-nál tartok, összeszámoltam.

SZÁMLÁLÓ 13509 km

2014. szeptember 14., vasárnap

Siker

No megvolt a 65. is, nem is volt vészes. Reggel örültem, hogy beneveztem, volt kedvem hozzá. Nem gondoltam, hogy jó ötlet lenne széthajtani magam, csak egy egyszerű kis felest szerettem volna. Ennek megfelelően kezdtem, jó kedvvel, de nem sprintelve. Annyira élveztem a dolgot, hogy úgy a 7. km-ig nem is idegesítettek az emberek. Onnan viszont egyre inkább.

Réka vagyok, első félmaratonom, jól elfutom az elejét, és aztán mindenki elé bevágok, aki gyorsabb nálam...
Sutyi vagyok, a jófej apuka, most éppen a fiammal futok, de a hátamra bazi naggyal azért kiírom a legjobbamat, nehogy valaki azt higgye, hogy ilyen lassú vagyok...
Laca vagyok, a haverjaim csak Bocs-bocs-lök-lök-nek hívnak...
Cicamica vagyok, mísz picsa, a barátom cipelt el erre a versenyre szurkolni, de ha a tündérkének öltözött váltó aktuális tagját látom, akkor csillogó szemmel hajrátündérkézek. Azt hiszem, nem sok jött át nekem ebből az egészből...
Pitya vagyok, az elsőt futom, de szerencsére már annyira képben vagyok, hogy a bele-belesétáló öregeket eligazítsam, még ha ők több szupermaratont futottak is, mint ahány futóedzésem nekem volt...
(A nevek egy része fiktív)

Pontosan tudom, hogy velem van a baj, de ez elviselhetetlen. A nyolcadik km-ben csak szerencsétlenül nyögtem egyet, amikor elfutott mellettem két csávó zöld lufikkal. Tudjátok, ez mit jelentett... Utánuk az özönvíz, és még nagyobb tömeg. Szerencsére gyorsabbak voltak, mint én, de nem örültem, hogy bekavartak nekem tempóilag.
10 után éreztem, hogy eddig rendben volna, nézzük, mit lehet kihozni ebből a futásból; lassan felzárkóztam a lufisok mögé. Ez nem volt egyszerű, lépni is alig lehetett, a járdán meg a szélén próbáltam előrébb jutni. 13-nál meguntam, és a parlament előtt bevállaltam egy (nem rövid) macskakő-sprintet, még ha ez az egész versenyemet veszélyeztette is; szerencsére belefért egyébként. Onnan meg hajrá, csak utol ne érjenek megint.
A legszebb szakasz 14 és 15 között az újpesti rakpart: a DJ-nek köszönhetően arcul csapott a jó öreg Slayer, és nem csak egy szám. Ez igen; jobb volt, mint egy frissítőállomás.
Onnan már nem volt gond a végéig; éreztem, hogy jobb a tempó, de nem feszítettem a húrt, így a végéig megmaradt a lendület, sikerült normális beérkezést produkálni, 1.58.44 lett a nettó idő. Most ez a reális, ezt kell szeretni.

SZÁMLÁLÓ 13496 km

Jól fog esni

Sőt, máris jól esik.
Cél: a teljesítés.
2.00 alatt: siker.
1.55 alatt: nagy siker.
1.50 alatt: megszálltak az idegenek.

2014. szeptember 12., péntek

13+10

Munka után már nehezen jön a futás. Most volt két szabadnapom, így mindkettőt kihasználtam.
Tegnap 13, ma 10. 
Ne legyen DrF annyira magányos :)

SZÁMLÁLÓ 13475 km

2014. szeptember 11., csütörtök

A nyolcadik utasok

Egy könnyed, mosolygós átmozgatást terveztem mára. Legnagyobb meglepetésemre az is lett, bár a távot pár száz méterrel meg kellett növelnem. Úgy a feléhez közeledve egy formásnak éppen nem mondható hatalmas segget láttam eltűnni a jobboldali bozótban. A tegnapi filmélmény után eszembe juthattak volna az idegenek, de én valamiért mégis vaddisznóra gyanakodtam. Hősiesen lassítottam, és pár határozottnak éppen nem mondható lépést tettem még előre, kb. mint Ripley a mentőkabinban a zsilip nyitógombja felé. Ekkor azonban ellentmondást nem tűrően balról is rámröfögtek, úgyhogy az okosabb enged elvét követve megfordultam, és egy másik úton nagy ívben kikerültem a srácokat.
A 18 fokban, párás-ködös erdőben póló nélkül a hőérzetem az ideálishoz közelített; a faluba visszaérve jót derültem a sapkás-télikabátos(!) járókelőkön.

SZÁMLÁLÓ 13452 km

2014. szeptember 7., vasárnap

Lételemem a harc

Fordult a kocka: ma az eleje ment jobban mint szokott, az első emelkedőn váratlanul jó állapotban sikerült túl lenni. A felétől viszont merülni kezdtek az elemek; úgyhogy szerencsére nem kellett nélkülöznöm a küzdelmet. Főleg, hogy még beletettem plusz 3-at, egy szép emelkedővel. Ha már a tempót nem tudom növelni a szervezetem ellenállása miatt, legalább erre fejlődjek.
Új kis cimborám remekül mutatkozott be:
Régi kis cimborám is hozta a formáját:

 

SZÁMLÁLÓ 13442 km

2014. szeptember 4., csütörtök

Not of this world

Tegnap új helyszínen, a Margitszigeten vallhattam kudarcot. Hiába, kell egy kis változatosság. Sajnos nem jutott eszembe, hogy szerdánként őrültekháza van arrafelé; meleg volt, sokan voltak, nem tudtam befelé figyelni, elfutottam az elejét; úgyhogy megálltam egy kör után, nem túl jó állapotban.

SZÁMLÁLÓ 13418 km

2014. szeptember 3., szerda

Új

Azért tegnap elkocogtam az egyetemig és jól esett. Mondjuk 5 km azért nem a világ vége...szóval érthető. 
SZÁMLÁLÓ 13413 km

2014. szeptember 1., hétfő

Sziget

Mondtam én Svennek, hogy már látnunk kéne a felújítás nyomait legalább....de nem volt semmi.
http://index.hu/belfold/budapest/2014/09/01/hiaba_vartuk_iskolakezdesre_az_uj_margitszigeti_futopalyat/

2014. augusztus 31., vasárnap

Augusztusi mérleg

Hozzátok képest én muzsikáltam a legszerényebben a nyáron. Nagyon szerettem volna többet felmutatni, de valahogy semmi nem fért bele ebbe a három hétbe otthon, itt pedig a taposómalom.... sajnálom. Ez az egy futásom van csak a hónapban. Azért a közös Margitsziget és az utána lévő Pointer a nyár egyik legjobb emléke marad :)

SZÁMLÁLÓ 13408 km

Nyárvégi zárás

Most már nem halogatom tovább és elkönyvelem, hogy miket is futottam a nyáron.
Egyszer még valamikor nyár derekán Balatonon sikerült egy bő fél órát lecsippenteni magamnak és elmentem futni egyet. Persze mire összevakartam magam megint dög meleg lett, így ismét belekóstolhattam, hogy milyen is az amikor igazán meg kell küzdeni minden méterért. Enyhe vágyódást éreztem, akkor a skandináv hűvösbe. 
SZÁMLÁLÓ 13358 km
Ezután, megint hosszú kihagyás következett és csak a szabadságom utolsó napján sikerült ismét eljutni futni. Ekkor Aneron és jómagam nosztalgiáztunk a Margitszigeten. Jó volt ismét a köröket róni, igaz mintha megállt volna az idő ott is. A futás ebben az esetben, inkább fedőtevékenység volt, apropó, hogy két távolra szakadt egymásra találjon. Szerencsére a mozgás után újabb találkozásokkal és beszélgetésekkel folytatódott az este. Fantasztikus volt, még egyszer köszönöm nektek!
SZÁMLÁLÓ 13368 km
Utána, minden visszazökkent a régi kerékvágásba. Sajnos már csak heti egyszer jutottam el futni. Azt is két részletben: a munkába menet és egy kis kerülővel haza. Most csak ennyire futotta, mert a mai aikidó-vizsgára való készülést prioritáltam inkább.  
Tehát a vége: 3*(3.5+6.5)km=
SZÁMLÁLÓ 13398 km
Az egyik edzésen egy kis filmet is készítettünk, nem lett valami átütő, de azért megosztom veletek:

Kripli fight

Gyanúsan hosszú volt a jó sorozat, számítottam rá, hogy ma megszakad(ok). Így is lett. A hét végén úgy általában éreztem a kimerültséget, nyilván ez a futásban is megnyilvánult. De hogy ennyire... Ami a múlt héten még egész pofásan és könnyedén ment, az ma alig. Abba is akartam hagyni, de lelkileg nehezen viseltem volna, hogy nem tudom megcsinálni azt a távot, amit egy hete még igen. Irgalmatlanul szenvedős, lottyadt-lábakon-kecmergős, rossz edzés volt. Egyetlen pozitívum a teljesítés.

SZÁMLÁLÓ 13350 km

2014. augusztus 27., szerda

Őszülünk

Zsinórban a második biztató futás. Egy hullámvölggyel megúsztam, meg némi kényszerű lassítással, de sikerült kihajtanom magam, ami jó jel. Meg az is, hogy egyre tovább jutok az emelkedőn az első lendülettel.

SZÁMLÁLÓ 13329 km

2014. augusztus 24., vasárnap

Őszi szél futást áraszt

Az első 5 km-es emelkedő ismét kemény szenvedést hozott; az tartotta bennem a lelket, hogy egy héttel ezelőtt még szarabbul voltam ugyanitt. Emiatt viszont később megláttam a lehetőséget a mai edzésben, lekaptam a pólómat, és ráfordultam a 21-es körre. Meglepően jól esett onnantól már végig, bár nem sprinteltem.
A 93. percben, háromgólos hátrányban is támadunk.

SZÁMLÁLÓ 13319 km