Az ultrafutás egy furcsa sport. Nem próbáltam és egy ideig még nem is fogom, de sok ultrafutót láttunk a hétvégén. Valójában kis túlzással azt is mondhatnám, hogy mindet, hiszen az egyéni indulók után indultunk, de előttük értünk be. Na de mi is történt pontosan.
Pénteken a szokásos autóátvétel és matricázás volt, ami idén is a Felvonulási téren/56-osok terén zajlott. Idén jóval újabb autókat kaptunk, egyik sem volt 4 évesnél régebbi és volt amiben még csak 500 km (!) volt. Így nyilván az értékük is nagyobb volt, de fejedelmi kényelemben indultunk útnak. Este volt tésztaparti, sör, fröccs és almalé jegyünk, meg persze a Tesco-t is megnéztük, így alkoholból, ha nem is sokat, de éppen eleget fogyasztottunk.
Idén nem délután 2-kor, hanem 9:40-kor rajtoltunk, kb. 50 km-el a tavalyi rajt előtt, Balatonaligáról. Ennek az oka, hogy tavaly nagyon meleg volt és így jobb lesz nekünk. Mondjuk bizonyos szempontból jobb is volt, de így a bulit hamarabb abba hagytuk, vagy legalábbis megpróbáltuk. 1 óra fele már nagyrészt ágyban voltunk, de még majd egy óráig nem tudtunk aludni az izgatottságtól, vagy a dübörgő zenétől. Másnap 6:30 fele keltünk. Legalábbis én, mert én futottam az első szakaszt és nem akartam későn reggelizni.
9:41-kor rajtoltunk el, aminek az oka, hogy reggel 6:00-kor mentek el az egyéniek, a csapatokat pedig 7:30-tól kezdve 10 percenként engedték el csoportonként. Ebben az jó volt, hogy nem volt annyira nagy tumultus, viszont sosem tudta az ember, hogy aki előtte van, az előtte vagy mögötte van-e...vagyis értitek. Ez olyan, mintha egy több mint 2 órás rajtidővel futnánk a versenyen.
Az első szakaszom 10,7 km volt, Aligáról-Kenesére. Már az elején túl voltunk a szinten és onnan már csak szintben kellett menni. Végül 41:24-re értem be, amire azért büszke vagyok eléggé. Valójában jól ment. Alig fáradtam, bár a végére már elég hányingerem volt. A reggeli éppencsak, hogy bent maradt.
A második szakasz elvileg 8,8 km lett volna, de a váltópont nem ott volt, ahol a térkép mutatja és, ha lemérem gmaps-en, akkor is 9,3-ra jön ki inkább, mint sem 8,8-ra. Végül is mindegy, csak jobb a lelkemnek, hogy még mindig képes voltam 4:00-s ezreket menni és érzésre is inkább az volt. 37:08 és a lábam még mindig tart. Külön öröm volt, hogy a korábbi 3 hetes kényszerpihenőnek így valamelyest megvolt az eredménye. Itt léptük át a táv felét!
Az utolsó szakaszra kicsit "lerobbantam". Mondjuk nem volt komoly, de a sok lihegéstől elég erősen fájt az oldalam és 10 méter alatt beszorult a levegő, majd pedig a jobb térdem adta meg magát. A táv ekkor 7,7 volt. Mondanom sem kell, hogy persze ez is csak papíron, de itt nem csak egy aprócska tévedést követtek el, hanem jóval inkább egy kapitális baklövést, amikor az egyik frissítőpont azt hirdette, hogy már 5,9 km-t megtettem és valójában a 7,7 km-es pontnál (ahol tavaly váltópont volt a Balaton Sound egykori/jövőbeli főbejáratánál), egy lélek sem volt. Jó hír viszont, hogy "bemelegedett" a térdem, szóval gyorsulhattam. Sötét és kies utcákon hajráztam már ekkor egyedül és kezdett eluralkodni rajtam az "elvesztem" érzés, mígnem végül 9,1 km környékén megláttam a váltópontot. Mondanom sem kell, hogy nem voltam tökéletes állapotban...de így legalább nagyot futottam lezárásképpen. Itt éppen rossz volt a chipleolvasó, úgyhogy a következő szakasszal együtt van csak mért időm. A következő részt viszont egy velem egy tempót (ha nem jobbat!) futó lány követte el, így kettőnk 12 km-es ideje 4:10-es ezrekkel 50 perc lett. Ekkor 194 km-nél tartottunk és éppen elmúlt éjfél...
...A befutó néhány 100 métere már közösen, kézenfogva telt el. Bent gratuláció, kézfogás, érem és alkoholmentes sör várt minket. A korai kezdés nyűgje, hogy idén hajnalban értünk be, 2:35-kor, így a napfelkelte elmaradt, viszont a reggeliig és az eredményhirdetésig tudtunk 4 órát aludni, enni, strandolni, bár utóbbi részemről inkább csak csobbanás volt a 16 fokos vízben.
Összességében sok egyéni nagy teljesítmény kellett, hogy így süljön el ez a 3/4 napos futás. A NIKE csapatok közül idén (is) mi hoztuk el a kupát és 16 óra 53 perc és 55 másodperces összesített idővel a 284 csapat közül a 28.-ak lettünk. Percekkel utánunk ért be az első egyéni befutó is, így valójában utolértük és le is hagytuk az összes ultrafutót, akik közül a nagy küzdelem végén végül 75-en értek be a célba. Gratulálok még egyszer mindenkinek, a csapatnak meg név szerint: Nórinak, Alexának, Szilvikének, Boginak, Nikinek, Ádámnak, Matyinak, Somának és Dömének, akitől remélem nemsokára szintén láthatjuk a beszámolót.
SZÁMLÁLÓ: 9474 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése