Höstrusket Marathon másodszor lett meg szombaton.
Kicsit féltem, hogy elrontom a tavalyi élményt, mert a Höstrusket az egyik abszolút kedvenc versenyemmé vált, de most már akkor elmondhatom hogy kétszer is kiélveztem.
Az előjelek jobbak voltak mint az idei első 3 próbálkozás során: megbízható hideg, és végre majd egy év után a futásomat teljesen tönkretevő béta blokkolótól is sikerült megszabadulni. De még így sem gondoltam volna, hogy ilyen látványos javulás lesz (48 perc az egy hónappal ezelőtti budapesti rémálomhoz képest).
7-8 fokra készülve egész héten azon agyaltam, vajon a rövid vagy a hosszú a megfelelő viselet, végül egy hibrid megoldás mellett döntöttem, alulra hosszút vettem, féltettem a térdem a hidegtől. Hasonló agyalást okozott az új cipőm is, ami első pár futás alatt kényelmesebbnek túnt mint a régi, végül itt is kompromisszum lett az eredmény: régi cipő, de vettem egy új zoknit külön a versenyre, mert a régiekkel akadtak gondok a hosszú edzéseken az utóbbi időben.
Abszolút fogalmam sem volt verseny előtt, mire számítsak. Nem volt előzetes elképzelésem, kicsit megtépázták az önbizalmam a minden elképzelhetőnél rosszabb idei élményeim. Gondoltam ha végigérek különösebb rosszullét nélkül mindegy milyen idővel, az már haladás.
Próbáltam olyan tempót belőni az elején, amit fenntarthatónak érzek, és bármennyire is csábított a 4 órás iramfutó nem sokkal előttem, nagyon határozottan elengedtem, bár az első körben nyilván simán tudtam volna vele menni, de úgy éreztem, egy hangyányit gyorsabb mint amit kényelmesnek érzek. A mezőny vége felé poroszkáltam, és szemlélődtem, egészen addig, amíg utol nem értek a 10-es táv leggyorsabbjai. Kissé kellemetlen volt a parkban és az egyetemi kampuszon kijelölt helyenként szűk és éles kanyarokban kitérni a száguldó futók elől, az egyikük minden igyekezetem ellenére fel is mászott a hátamra. Szőrös volt és nagy darab, nem az esetem. Mindketten megúsztuk szerencsére.
A második körben már egyedül maradtunk, és eleredt az eső. Mindkettő pozitív fejlemény. Elég kitartóan esett, és nagyon felfrissített. Örömmel láttam, hogy az 5.50 körüli ezreket minden erőlködés nélkül tudom tartani, de felkészültem arra, hogy majd lassítani kell. Az egész évemet tönkretevő rosszullétet, a fejem felett lebegő állandó nyomást, szinte látható vörös vonalat most nem éreztem, és elkezdtem reménykedni, hátha ma jobb lesz. Nagyon élveztem a dolgot, körülöttem alig volt valaki az összesen kb 130-as maratoni mezőnyből.
Féltávnál konstatáltam, hogy minden rendben, 2.03 körüli óvatosnak mondható idővel abszolváltam, és nem ejtett kétségbe a gondolat, hogy még ugyanennyi hátra van. Ekkor már szinte biztos voltam benne, hogy az idei legjobb lesz, a júniusi 4.25 simán teljesíthetőnek tűnt még akkor is, ha nagyon lelassulok.
De nem lassultam. A harmadik kör elején betoltam egy zselét, és igazából tök ugyanabban a tempóban haladtam tovább. A rendezők nagyon kedvesek voltak, név szerint biztattak egy csomóan, tulajdonképpen kicsit vissza kellett fogni magam, mert a rossz tapasztalatok miatt féltem a végétől. De a harmadik kör végén még mindig el tudtam mondani, hogy "eddig minden rendben".
A negyedik nehezen indult, két keményebb emelkedő is volt benne, fáradtnak éreztem magam, és 6 perc alá lassultam, de azt gondoltam, innen már úgyis beérek egy jónak mondható idővel, legfeljebb lelassulok. Jött a második zselé, és könnyebb kilométerek, és azt vettem észre, hogy ismét 6 percen belül tolom. Valami átkattant, és visszahoztam a lassulást. Nagyszerű élmény volt.
És a java még hátra volt. Véletlenül úgy alakult a dolog, hogy a cél előtt, 40-nél egy még nagyobb befutó várt rám: az a kilométer az idei 2292-edik, ami az új éves csúcs. Maratonok jönnek és mennek, de ezt a rekordot lehet hogy sosem fogom már megdönteni, nagyon sok km, és egy csomó mindennek kell összejönnie, hogy egy ilyen hatalmas éves cél meglegyen... 39-nél beállítottam a rekordomat, és 40-nél megdöntöttem. Olyan pluszt adott ez a verseny végén, hogy szinte szárnyaltam. A legnehezebb részen átsegített ez a sikerélmény, gondolom az a pár néző csak csodálkozott, hogy mit vigyorog ez itt 3 km-rel a cél előtt...
40 után minden fáradtság lehullott rólam, és elindítottam egy hosszú hajrát. Közben még életem első svéd beszélgetését is lebonyolítottam az egyik rendezővel:
- Sista varvet?
- Ja...
- Bra jobbat!
- Tack...
Az utolsó két km-re igazán büszke vagyok, 5.40 és 5.20 körül, pedig még emelkedők is voltak benne. Az uccsó lett a leggyorsabb az egész versenyen. Ezt most odabasztam, a vége egy számomra is meglepő 4.07.15. Akárhogy is számolom, ez azt jelenti, hogy a 2.03-as első felére sikerült egy 2.04.20 körüli másodikat futni, azt hiszem erre nem lehet panasz.
SZÁMLÁLÓ 35621 km
