2013. március 31., vasárnap

Statisztikusok, ez még március!

Bocsánat a megkésett beszámolóért. Aneron elhappolta előlem a 8900-at, úgyhogy utána már nem kellett sietnem a megírással...
Szóval Kecskemét, sokadszor. Ezt a versenyt is sikerült elcsesznem, de most már 17 km-ig bírtam a saját tempómat. Egyre jobb vagyok... :) Ez azt jelenti, hogy az első 3 körben egyenletesen és (önmagamhoz képest) jó tempóban toltam, aztán az utolsó körben elfogyott a tartalék, és horrorisztikus szenvedős csoszogás következett a célig. Nagy harc volt; az utolsó kilométerre pofán kapott a 0°-os viharos szembeszél, ettől egy kicsit feléledtem, és sikerült elverekednem magam a célig. Ott aztán gyors és szenvedélyes zabálás következett, a kalóriák pótlására és a vércukorszint helyreállítására.
A végén érdemes volt kicsit összeszednem magam, mert így legalább 1.40-en belül sikerült beesnem a célba pár másodperccel, és mindent összevetve az azért vállalható eredmény. Az utolsó körben legalább 5 perc benne maradt; a 3 kör elején még ott láttam magam előtt aneront egy jó 500 méterre. Sebaj. Úgy tervezem, hogy az első 58 hivatalos félmaraton után most már talán a következőt nem fogom elkapkodni... :)
Azt nem tudom, kiszámoltátok-e, mert aneron elég szerénykén fogalmazta meg, hogy óriási egyéni csúcsot futott nem könnyű körülmények között, 1.26 a blog legjobb félmaratonja! Gratulálok ezúton is.

SZÁMLÁLÓ 8954 km

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm. Azért átdátumoztam a bejegyzést márciusra: biztos, ami biztos :)

    VálaszTörlés