A szerényebb szerdai margitszigeti teljesítményem után meglepetés volt a tatai formám. Főleg mivel a legtöbb jel pont nem utalt jó teljesítményre. Először is kicsit paráztam, hogy ha elrontanám egy elfutással vagy kifulladással, akkor az egész csapat teljesítményét lehúznám. És mivel nagyon a végén mentem, láttam, ahogy minden csapattag tisztességgel beleadta, amije van, gratulálok is mindenkinek a szép versenyhez!
Az elejétől: Döme egy ijesztő sprinttel robbant be a célba, rögtön le is húzta a chip-et, így mehettem is. Az elején tartalékoltam magam, féltem az erős naptól is. Pár száz méter után kezdtem kicsit feszengeni, mivel nem találtam rá a jó légzésritmusra. Mire a várhoz értem, és még mindig nem sikerült valami hosszabb távon tartható ritmust beállítani, már elég ideges lettem, hogy ebből még baj lehet. Aztán monoton tempó valahogy mégiscsak behangolta a légzést is. Jött az erdős oldal, örültem az árnyéknak és a murvás útnak. A kis dimbes-dombos részeknek már annyira nem, de nem volt vészes. Már a beton szakaszon is lehagytam egy-két embert, amit az erdőben is sikerült folytatni, aminek megörültem. Persze engem is előztek, de jóval kevesebben, mint ahányat én előztem, ezért kicsit megmaradt az optimizmusom. De többnyire egyedül mentem az erdős részen, ritka volt a mezőny, ezért volt idő elgondolkodni olyanokon, hogy amikor az edzőteremben 5 perces ezrekre állítom a futógépet, milyen sűrűn és mekkorákat is szoktam lépni, hogy tartsam a beállított tempót, és hogy most vajon hasonlót megyek-e? Nekem úgy tűnt, hogy nem. Kicsit aggódtam, hogy nem fogok tudni ennél nagyobb sebességre kapcsolni, hogy akár megközelítsem azt a szintet. De úgy néz ki, tévedtem. Mindenesetre jól motivált, hogy hacsak lehetséges, adjak rá pluszokat anélkül, hogy a kifulladást kockáztassam. Így fordultam rá az utolsó, kanyargós szakaszra. Emlékeztem a csapattársak figyelmeztetésére, ezért nem nyomtam meg nagyon, mert még több volt a végéig, mint amennyire számítani lehetett. De azért próbáltam utolsó tartalékokat mozgósítani, egy-két embert kiszemeltem magam előtt, akiket még be akartam hozni a végéig. Aztán már amikor azt hittem, jó közel van a cél, jobban rákapcsoltam, de még több volt hátra, mint hittem, ezért kicsit vissza kellett venni, volt is, aki visszaelőzött, de amikor már hallottam a célt, újra megnyomtam, visszaelőztem, és még egy kis tiszteletsprintre is futotta a célegyenesben. Kis bénázás a chip-pel, aztán Áron már váltott is, én meg lihegve és örömmel hallgattam, amikor Döme mondta, hogy milyen jót mentem
Szép verseny volt, jól összejöttünk, remélem, ilyesmikre még lesz alkalom a jövőben.
SZÁMLÁLÓ: 9714 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése