2020. január 30., csütörtök

52 maradhat?

Régóta terveztem egy hosszút, amolyan próba félét. Részben tesztelni egy hosszabb távot az erőmet, hogy mit vigyek magammal, tudok-e enni majd útközben.
Végül megszületett a terv. Fölbuszozom északra és vissza sírollerezem, más választásom sem lesz mint megcsinálni a távot. Összességében nagyon jó élmény volt és bizakodva tekintek a verseny elé, feltéve ha hasonló tempót tudok majd havon is menni. A járműforgalom elől elzárt úton nem történt gyakorlatilag semmi, emberrel is alig találkoztam. Az egyetlen kihívást az útra szórt, változatos mennyiségű csúszásgátó murva jelentette. 39 és 45 közé irtózatos mennyiséget öntöttek ki, gyakorlatilag elakadtam itt és alig haladtam. De aztán találtam egy 40 cm-es sávot, amit kihagytak, így megint kicsit haladósabb lett. Egy kis erő még maradt a végén, remélem elég lesz a fennmaradó 38 km-re.


SZÁMLÁLÓ 27517 km

2020. január 29., szerda

Dr. Fénix

Egy délutáni gyors kör is belefért két eső közé. Közben engedjétek meg, hogy új edzőtársamat bemutassam: Fénix 6X Pro
Imádom. Nagyon okos és kíméletlenül igazat mond.

SZÁMLÁLÓ 27465 km

Ez saját posztot érdemel

Még hétfőről. Hosszú sírollerezésnek indult, de egy kiadós eső átírta és egy kicsit kurtább lett a kör. A város legpuccosabb részeit jártam be, de a gyönyörködés szentségelésbe csapott át, mikor az esővíz belémcsapott.
SZÁMLÁLÓ 27452 km

2020. január 24., péntek

Szabotázs

A sikeres kreszvizsga után, sírollerre pattantam, aminek a kerekeit immáron lecseréltem keménygumikra. Kizárva az esélyét egy újabb defektnek. Jól is szuperált a kicsike és jóval gyorsabban lehetett pörgetni a kilométereket. Tökéletes idő, 5-6 fok, napsütés. De úgy látszik valaminek mégis történnie kellett... néhány száz méterrel korábban, mint a múltkor vettem észre, hogy valami nem stimmel az egyik botommal, mert folyton elcsúszik az aszfalton. Nos, a hegyét hagytam el/törött le. Hazaevickéltem és inkább elmentem futni. Abból baj nem lehet.
Evicke: SZÁMLÁLÓ 27423 km
SZÁMLÁLÓ 27433 km

2020. január 22., szerda

Erdei kör

Erdei kör.
SZÁMLÁLÓ 27417 km

2020. január 20., hétfő

Defekt

Szabadságom első napján, nagy várakozással indultam neki egy nagy sírolleres körnek. Már be voltam öltözve, mikor sikerült eltépnem a cipőfűzőmet. Egy gyors újrafűzés után, már indulhattam is. Új utakra vágytam, így kisebb hurkokat terveztem a környező városrészekben. Ez volt végül is a szerencsém, mert a 6. km-nél defektem lett. Így nagyon kurta lett.
SZÁMLÁLÓ 27403 km

2020. január 18., szombat

Kínos levezetés

A tegnapi elmebeteg edzés után nem lepett meg, hogy minden izmom macskás lett mára. Mivel maradt még bőven kiadni való sötétség, úgy döntöttem, egy levezetés bele kell hogy férjen, akármennyire hülye ötletnek is tűnik.
Hát nem mondom hogy jól ment. Azt se, hogy nem fájt. De kellett.

SZÁMLÁLÓ 27397 km

2020. január 17., péntek

Szárnyak

Valami történt a héten, azt hiszem egy kicsit meijedtem a közeledő megmérettetéstől. Szerdán meló után csoszogtam egy kört, majd ma is. Ez a mai egy lehelletnyivel lendületesebb volt, de még nem sikerült 6 perces ezrek alá tornázni. Ma nagyon sok élményt kellett feldolgoznom, az utolsó  BV-s napomon.
SZÁMLÁLÓ 27377 km

SZÁMLÁLÓ 27387 km

1.41

Síkabb terepen próbálkoztam egy hosszabbal, két nap kihagyás után miért is ne?
Aztán abba se hagytam 21-ig, úgy látszik valami nagyon ki akart jönni belőlem. Az igazi meglepetés és a kétségbeesés indikátora, hogy 2013-ban Kecskeméten futottam utoljára ennél jobbat. 1.41, vagyis 4.49-es ezrek.

SZÁMLÁLÓ 27365 km

2020. január 14., kedd

A széllelbélelt

A vasárnap után kötelező volt egy pihenőnap, mindenem fájt. De ma megint nyomultam odakint az extrém szélben. Egy-egy kanyar után úgy telibe kapott, hogy alig bírtam haladni, máskor meg tolta a seggem mint állat. 4.54-es tempó azért sikeredett, és ráadásul eddig még nem is hánytam a múltkori gyógyszer újrapróbálásától. Minden fasza.

SZÁMLÁLÓ 27344 km

2020. január 12., vasárnap

A meglepett

Egyik meglepetés a másik után. A tegnapi kicsit könnyedebb 12-t a szervezetem pihenésnek értékelte, a piros lámpák elaludtak, és amit nem gondoltam volna, hogy ma egy újabb spontán zúzásra is képes leszek. Váratlan kis távoli csillagfény a gödör legalján.
5.04-es ezrek 14-en. Augusztus óta nem mentem ilyen hosszút.

SZÁMLÁLÓ 27335 km

2020. január 11., szombat

A kis porosz

Kigyulladt néhány sérülésveszélyt jelző piros fény, minden nap nyilván nem fog menni ilyen intenzitással. Ma kényelmesebb tempót erőltettem magamra, más kérdés, hogy a poroszkálást pár hete még viháncolva elfogadtam volna zúzásnak. Cserébe kicsit hosszabbat mentem, 5.13-akkal.

SZÁMLÁLÓ 27321 km

Küzd-elem

Muszáj erőt vennem magamon, különben nagyon küzdelmes lesz a február végi megméretés. A hétköznap estéket is edzésre kell fordítani. Bármilyen nehéz is péntek este beöltözni és nekiindulni a lefagyott városnak. Minha beragadt kézifékkel mentem volna végig, az egyébként csodás körömnek.
SZÁMLÁLÓ 27309 km

2020. január 10., péntek

A légies

Sikerült 66 kilóra lefogynom, nem tudom hogy ezzel összefüggésben-e, de valami átkattant a szervezetemben, és hónapok, évek kínlódása után már második napja FUTOK. Ma 4.52-es ezrekkel ajándékoztam meg magam, még nehezebb terepen mint a tegnapi. Azt nem mondom hogy nem fáj semmi, de megérte.

SZÁMLÁLÓ 27299 km

2020. január 9., csütörtök

I focus on the pain

The only thing that's real

7 körül elég valószínűtlennek tűnt a dolog, de valahogy csak kivánszorogtam és megpróbálkoztam valamiféle mozgással.
Az eredmény engem is meglepett, a kinti leggyorsabb edzést produkáltam magam se tudom hogyan. Vagy 2 éve nem futottam 5 percen belüli ezrekkel, ma 4.58 volt az átlag, alig hittem a szememnek.

SZÁMLÁLÓ 27290 km

2020. január 7., kedd

Az óvatos duhaj

Még éreztem mélyen odabent a gyengeséget, nem mertem belecsapni a lecsóba. A második felében viszont egy kicsit megrugdostam a robotpilóta seggét, hogy adjon rá egy kicsit a tartalék energiából.

SZÁMLÁLÓ 27280 km

2020. január 6., hétfő

Adósság

Sokáig váratott magára, de tegnap végül is eljött az idei év első edzésének az ideje is. A pörgés magyarban, aztán egyedül a gyerkekkel kicsit megnehezítette a kezdést. De aztán adódott egy 2 órás lyuk az órarendemben, így belefért egy rém lassú futás is. Szerencsére sikerült elcsípni, amíg havaseső esett, így az erdő is a legjobb arcát mutatta meg.
SZÁMLÁLÓ 27271 km

A keljfeljancsi

Két napra teljesen elvesztettem az irányítást a testem felett, tegnap reggel még remegő lábakkal valahogy lebotorkáltam a boltba, de hazajönni is alig bírtam, utána pedig már lábra állni sem. Nem is tudom voltam-e már spontán ennyire rosszul, mindenféle betegség vagy vírus nélkül. Egész abszurd nap volt. Próbáltam legalább egy pár kalóriát magamhoz venni.
Mivel ma már lábra tudtam állni, semmi nem akadályozhatott meg a kocogásban. Több fokkal jobb volt mint tegnapelőtt, úgy néz ki ebből is felálltam.

SZÁMLÁLÓ 27259 km

2020. január 4., szombat

A naiv

Azt hittem én kis butus, hogy a tegnapi kis erő után valami visszatér a normális kerékvágásba. Nyilván nem. A szar éjszaka utáni sűrű kirándulásokat ma is meg kellett ejtenem, de nem volt rosszabb mint tegnap. De ma ahhoz is alig volt erőm hogy felkeljek. Az eredmény egy sírnivalóan szánalmas 10-es, ami majdnem annyira rettenetes volt mint a szilveszteri. Úgy küzdöttem vele mint valami kibaszott balroggal, és a végén már csak azért hajtottam tántorogva, hogy meglegyen a második legrosszabb idő ezen a távon. A 7 legrosszabb eredmény az utóbbi 3 héten született.
Nem tudom hogy érzékeltetni, hogy milyen küzdelem ez, egy kezemen meg tudom számolni, ki csinált már végig valami hasonlót akár egyszer is, és érti hogy mi ez.

SZÁMLÁLÓ 27249 km

A 9 az 9

Nem szégyenkezem, amim csak volt azt beletoltam, és nem bántam meg: igen szép dolog kerekedett belőle a nehézségek dacára.
A nehézségekből pedig volt bőven, stabilitás költözött az életembe, csak az a baj, hogy az állandó dolgok a hasmenés és az evésre való képtelenség. Ehhez képest kifejezetten meglepő tempóban hasítottam tegnap, hadd fájjon. Fájt is.

SZÁMLÁLÓ 27239 km

2020. január 1., szerda

9 lett a vége.

Októberi utolsó bejegyzésem óta 9-szer mentem el futni, általában 5-öket, egyszer hatot, és mindegyik valahogy az indulatos, gyors kategóriába esett. Egyszer még az 5km-es rekordomat is megfutottam, itt az emelkedőkön. :) Ma úgy indultam el, hogy nem a pörgős rövid volna jó, hanem megyek egy nézelődős hosszút. Nem így lett, csak 9 ment. Mindent beleadtam, de most ennyi sikerült. Szép, becsületes 9. A maival együtt 50km-t könyvelek, ami két hónap alatt nagyon kevés, de azért semminek nem mondanám. Várom, mit hoz az új év. Remélem sok-sok futást.

SZÁMLÁLÓ 27230 km

A boldog

Bizonyos szempontból még nehezebb is volt elindulni mint tegnap, akkor még hajtott a dac és a keserű düh, de ma csak szimplán annyi erőm se volt hogy felkeljek, nemhogy a pályán szembenézzek vele, hogy ismét 10-zel hátrábbról építgethetem ami tegnapelőtt már megvolt.
Ha két szóval kellene jellemeznem, akkor a keserves és a szar mellett döntenék.
Azon viszont volt időm elmélkedni, hogy az újévi futás régi hagyománya is hova süllyedt: még pár éve is stabilan nyomtam ilyenkor a huszasokat-harmincasokat. Mostanra egy nyomorult 10-es lett belőle.

SZÁMLÁLÓ 27180 km