2021. augusztus 31., kedd

Roll on

 Tegnap, a meló után sikerült összekaparni magamat és nekivágni. 

SZÁMLÁLÓ 32395 km

Hosszú

No nem a táv. Se az alvás. De a hajnali 8 fokban gondoltam előkotrom a hosszú alsót-felsőt.

Az augusztust bő 250 km-rel és egy versennyel abszolváltam, nehezített körülmények között. Soha rosszabbat.


SZÁMLÁLÓ 32381 km

2021. augusztus 30., hétfő

Őszi hétfő

Nagyon sajnálom, ez az év nem kímél minket a sérülésekkel...

A szombat nagyon sokat kivett belőlem, fáradtnak éreztem magam, rábíztam magam a robotpilótára az őszi napsütésben.

SZÁMLÁLÓ 32371 km

2021. augusztus 29., vasárnap

Plantar Fasciitis

 Ezzel kínlódom már hosszú hetek óta. 5 hét kihagyás után még hétfőn gyógyultnak tekintettem magam és elmentem futni. Nagyon jól esett és a lelkemet melengette, de amit befejeztem megint jelentkezett a makacs fájdalom. Ezek szerint az idei futószezonnak vége és el kell engednem a verenyterveimet is.

SZÁMLÁLÓ 32338 km

Marad a síroller. Azután nem fáj és legalább kint vagyok, mozgok. Sajnos több időt kell ráfordítani, hogy hasonlóan széthajtsam magam, de legalább csinálok valamit és nem őrülök teljesen meg. A tegnai menet után rettenetes izomlázzal, de boldogan. 

SZÁMLÁLÓ 32363 km

2021. augusztus 28., szombat

Gyors démonok

Próbáltam én futni előlük, majd 3 órán keresztül, de nem sok sikerrel. A felhős-szitálós-szeles-hűvös idő segítségemre volt, a tegnap este a mára is áthúzódó pokol menedzselésére bevett gyógyszer kevésbé.

SZÁMLÁLÓ 32328 km

2021. augusztus 25., szerda

Őszies

Egy nyugodtabb, kellemes 10-es a borús, szeles, hűvös őszben, a végén még el is áztam.

SZÁMLÁLÓ 32298 km

2021. augusztus 24., kedd

Billegős

Minden nap a szakadék szélén táncolok, egy rossz éjszaka kártyavárként dönt össze mindent. Futottam a pánik elől, gyorsan.

SZÁMLÁLÓ 32288 km

2021. augusztus 23., hétfő

The show must go on

Szar hosszú edzés ide vagy oda, folytattam a szokásos hétfői könnyed körrel. Még jól is esett a csodás őszi időben.

SZÁMLÁLÓ 32278 km

2021. augusztus 21., szombat

Egyszer minden jó sorozat megszakad

A mai hosszúnak is türelmesen vágtam neki. Nem éreztem hogy szétvet az erő, de csendesen, egyenletesen haladgattam. Induláskor 13-14 fok lehetett, amit ellensúlyozott az erős nap. Reméltem nem megy nagyon fel. De felment.

17-nél kellett döntést hoznom, hogy 26 vagy 30 legyen, ekkor még teljesen jól voltam, és meglepődve láttam hogy picit 6 percen belüli tempóval volt meg az eleje, azt hittem lassabb. Lelkesen bevállaltam a 30-at. 2 km múlva már tudtam hogy rossz ötlet volt. Egy napos részen valamiért felszaladt a pulzusom, átbillent valami, és a kényelmes, egyenletes tempó hirtelen már túlzásnak tűnt. Lassultam, próbáltam a kritikus határon belül maradni, de egyre kevesebbet bírtam. A rosszullét határán egyensúlyozva nem volt egy leányálom az utolsó 10. Egyszerűen nem tudom kiszámítani, hogy mikor mennyit bírok, ez ma túl sok volt.

Időben jobb lett mint 2 hete, de az egy jó edzés volt, ez pedig nem.

Az eddigi leghosszabb szerdai közöset is könyvelem,

SZÁMLÁLÓ 32270 km

2021. augusztus 17., kedd

Fázika

Kiléptem a 15 fokos esőbe, és olyan különös érzés lett úrrá rajtam... olyan volt mintha... igen, fáztam volna. Király. Egyébként semmi különös, egész jó kis tempóban egy szokásos rövid kör.

SZÁMLÁLÓ 32230 km

2021. augusztus 16., hétfő

E(l)ső osztály

Gyönyörű hűvös esőben vezethettem le a versenyt. Nem is éreztem fáradtnak magam.

SZÁMLÁLÓ 32222 km

Két kibaszott év

...mióta nem versenyezhettem. Persze voltak virtuális versenyek, de azért az nem az igazi.

Csak a péntek körül tudatosult bennem, hogy két éve pont ez az uppsala-i volt az utolsó... Most visszatértem a tett színhelyére azzal a biztos tudattal, hogy annál rosszabb úgysem lehet.

Persze most csak a 21-en indultam, annál meg minden szombaton többet megyek már hónapok óta. Most, hogy a gyógyszer miatt csak lassan futhatok, nem éreztem szükségesnek a rápihenést, úgysem tudom amúgy rendesen kihajtani magam, úgy nem is tudok lefáradni meg leharcolni magam. Merésznek hangzik egy 30 után félmaratont nyomni, de ez most egy teljesen más helyzet így.

Sikerült igazolni, hogy az utolsó éjszakai alvás nem befolyásolja a teljesítményt az én szintemen. Ha befolyásolta volna, akkor nagy szarban lettem volna. Hagyjuk is.

A helyszínen már elég lelkes voltam, régi Zöldgömb-ös emékeket idézett ez a kis verseny. Izgalom nem sok volt a táv miatt. Igyekeztem szolidan kezdeni, nem lehettek nagy elvárásaim. Egy 2 óra körüli időnek már örültem volna, de igazából annál is lassabb tempó volt a reális. Most annyit tudtam tenni az ügy érdekében, hogy a cél előtt több mint 24 órával vettem be az utolsó pirulát, reméltem hogy így nem fog már nagyon akadályozni.

Nem akadályozott. 2 órán belüli tempóval indultam, pár kilométerig figyeltem magam, utána fel mertem tolni a tempót 5.30-as ezrekig is. Valószínűleg az a kényszer, hogy csak alacsony pulzussal edzhetek, némi hasznot is nyújt, most a verseny közben azt éreztem, hogy gazdaságosan és alacsony pulzussal haladok. Nem vadultam, de azt már éreztem, hogy a 2 óra könnyedén meglesz, és ha nem rontom el, jó kis futás lehet ebből...

11-12-nél azt éreztem, hogy picit még rá is tehetek. Elkezdtem előzgetni, a sorstársak fáradtak, én meg pont azt éreztem hogy nem, ennél hosszabb távokhoz vagyok szokva. Fokozatosan gyorsultam, és előzgettem. Plusz jó érzés volt hogy jöttek fel a két évvel ezelőtti horrorisztikus emlékek, amikor delíriumban csoszogtam ezeken a kilométereken, most meg könnyedén haladok.

16-19-ig jött a java: kemény emelkedők, fél-öklömnyi kövekkel felszórt mély utak, gyökerek közti ugrabugra, nagy kövekre fel és le... És azon kaptam magam hogy kifejezetten élvezem a plusz kihívást. Még itt is tudtam fokozni a tempót, ami elég jó jel, ez már tisztességes futás, nem valami gagyi csoszogás... Az utolsó 2 km-en már nem vigyáztam a pulzusra se, mindent bele, még előztem is - 5 percen belüli ezrekkel toltam ezt a részt a célig. Szuper élmény volt.

Hivatalosan 1.50.42-es álomidővel értem be, én kicsit rövidebbet mértem, 1.53 körül lett volna reálisan, de figyelembe véve a körülményeket, béta blokkolót, a februári törést, a nehéz pályát, azt hiszem ennél jobban egyszerűen nem sikerülhetett volna ez a verseny és a visszatérés. Még a 28. helyezés is jól hangzik a 79-es mezőnyből.

Tök jó lenne ha lehetne még pár ilyet tolni az idén.















SZÁMLÁLÓ 32214 km

2021. augusztus 11., szerda

Szerdai száguldás

A mai kört a robotpilótára bíztam, meglepődve láttam hogy 5.32-es ezrekkel a leggyorsabb kis kör volt az utóbbi jó pár héten. Nem tudom mitől függ, hogy mikor megy kicsit jobban.

Tegnap még egy közös edzés is volt, úgyhogy a

SZÁMLÁLÓ 32193 km

2021. augusztus 9., hétfő

A hétfői szokásos

Jól sikerült a szombati hosszú, ez abből is látszik, hogy ma egész kellemes kis edzés kerekedett az állandósuló őszben. Kis őzike ma is belassított az erdőben, de nem sikerült lencsevégre kapni.

SZÁMLÁLÓ 32179 km

 

2021. augusztus 7., szombat

Hosszabb mint gondoltam

Eredetileg is 26-ot terveztem, de a mesés körülmények (15 fok, szél, eső) miatt meghosszabbítottam. Most csak ilyen 6.10-es ezreket tudok, viszont szinte akármeddig, ha türelmesen lent tudom tartani a pulzust. Ma türelmes voltam, így lett belőle egy jóleső 30, frissítés nélkül - bár az eső meg a hűvös hatékonyabb mint a víz.

Türelemjáték volt, a végére elfogyott, és csakazértis megnyomtam az utolsó 5-öt, de minek. Ha nem tettem volna, még akármeddig elfutkorászok az esőben.


SZÁMLÁLÓ 32171 km

2021. augusztus 4., szerda

Fejkiszellőztetés

Egy egyszerű kis kör napközben, hogy jobban menjen a munka. Egész jól esett, a mostani állapotban még az 5.48-as tempónak is örülök, bár őkelme belassított a végén:


Tegnap még egy közös kör is volt, úgyhogy a

SZÁMLÁLÓ 32141 km

2021. augusztus 3., kedd

Jó idő

Hónapok óta vártam erre... Mikor kiléptem az ajtón, kicsit még fáztam is rövidben a szellős, őszi 16 fokban. Bár nem ment jól, nem sikerült a szereket jól időzíteni, de kellemeset kocogtam a fincsi hűvösben.

SZÁMLÁLÓ 32125 km

2021. augusztus 2., hétfő

First day of slavery

Azt se tudom hol áll a fejem, el kellett mennem egy körre az erdőbe. 17 fok, szemerkélő eső, remélem most már itt az ősz.

SZÁMLÁLÓ 32117 km

2021. augusztus 1., vasárnap

Last day of freedom

Hát ez is eltelt.

A 251 km mondjuk nem rossz, amit összefutkostam.

Ma egy lassú tókerülés sikeredett, a tegnapi hosszút tönkrevágta a második Moderna, futás helyett vártam hogy lemenjen a lázam.

SZÁMLÁLÓ 32109 km