2018. december 31., hétfő

In style

Sikerult ugy befejezni az evet, amilyen volt. Most egy gyulladt fog miatt kenyszerultem leallasra, igy az osszegzo utoso futas - es minden bizonnyal az ujevi is - elmarad.
Ha sejtettem volna egy eve, mit hoz 2018, asszem sirva fakadok. De megcsinaltuk. A futas es az osszesen 2134 km nelkul nem ment volna.
BUEK, avagy BUdapestrun, Ez Kemeny volt!

2018. december 29., szombat

Nyugtató, utazás előtt

Bekaptam a kilométereimet. 6 napig kell, hogy kitartsanak, mert esélyem sem lesz futni, ott. Ismét gyönyörű napsütés fogadott, bár most valamivel hidegebb volt, mint legutóbb. De ezt, a zúzmarás fák látványa teljesen kárpótolta. A két napos ónos eső után kicsit félve indultam neki, de az erdőben egész jó volt a helyezet és a szöges cipőkiegészítő is jó szolgálatot tett. Egész biztonságban éreztem magam.
Kicsit felfedezősre vettem a mai körömet és azt próbálgattam, hogy az új lakhelyünktől, hogyan tudok majd legegyszerűbben eljutni a körömig. Az újító kedvemnek az lett az eredménye, hogy a körömet ellenkező irányban futottam, mint már 10 éve mindig. Nagyon fura élmény volt. Egyrészt, ahol eddig kinlódva, zihálva mentem felfelé ott most vigyorogva zúztam le és fordítva. Másrészt hihetetlen, hogy részben azért vettem GPS-es órát, hogy majd mindig új és új utakon menjek, ehhez képest már-már autisztikus módon ragszkodtam a megszokott körömhöz, irányhoz évek óta. A mai kör teljes redszerhibát okozott, többször rossz irányba indultam, elbizonytalanodtam, jó helyen vagyok-e. Őrület.
SZÁMLÁLÓ 23891 km

2018. december 28., péntek

A csodanagyonrosszminosegufem

Feszulten indultam el, nehezemre esik hogy ravegyem magam. Tudatosan fogtam vissza magam most a szunetben, az eves cel megvan, nem kell hajtani. De a pihenestol ugy latszik csak szetesek.
Szerencsere van meg valamim, ami mukodik: az egyensulyerzekem, es az a kepesseg, hogy egy pillanat alatt meg tudom mondani, hova lehet lepni, milyen szogben es sebesseggel. A frekventalt reszeken levo jeg sok futonak sokkal nagyobb problemakat okozhat, en gond nelkul vettem az akadalyt.
Az otodik kilometeren ott vart a szarvas. A kissebbik fajta, nem az elk, de hatalmas, ugy masfel meter szeles aganccsal. Nem futott el, de a 10 meter tavolsagot tartotta, es ugy nezett ram, mint a hulyere. Mogotte a fak es a sziklak mogott felsejlett a tenger, es a reggeli szikrazo napsutes. Na itt pozitivba fordult a dolog. Egy km mulva meg ket oz is boldogitott, ok sem voltak futkosos kedvukben.
A tav masodik feleben egy kicsit jobban szedtem a labam, valami feszultseg ki akart jonni, a hidegtol feleledo fogfajas sem tett jot a komforterzetemnek. Gyorsabban mentem, mint a multkor, de sokkal kevesbe gazdasagosan. Gyenge kis futas volt ez megint, meg ha elmenyre nem is rossz.

11.2 km 1.09

SZÁMLÁLÓ 23877 km

2018. december 26., szerda

Bejgli futás

Csak 4-en vagyunk, vendégeket sem hívtunk, mégis annyi minden volt karácsony előtt, hogy csak 25-én jutott egy kis minőségi idő. De ez csodás volt: fagypont körüli hőmérséklet, napsütés. Már az első méterek után éreztem, hogy ez az, ami kellett nekem. Nem is értem miért ilyen ritkán veszem rá magam, pedig csodát tesz velem. Ebben az évben is nagyon keveset futottam, de nem ez lesz a negatív rekord. Jövőre, remélem megfordítom a trendet.
SZÁMLÁLÓ 23866 km

2018. december 25., kedd

Túl a csúcson

Tegnap túra -10-ben, ma már ismét 0 fokban fickándozhattam. Eddig nagy szerencsém van az idővel itt északon.
Elég pihenten de nem túl lelkesen indultam a mai kis körnek. Menet közben viszont kedvem támadt egy fokkal nagyobb sebességre kapcsolni, persze csak azon a pár szakaszon, ahol nem egyfolytában hullámzik a terep. Érdekes visszajelzés: nem nagyon sikerült feltornászni se a pulzust, se a sebességet. Az első fele tulajdonképpen nem rossz. Kicsit úgy érzem magam, mint ha most kezdeném a futást egy viszonylag normálisabb egészségi állapotról. Ha úgy forgatgatom a dolgot, tudom úgy nézni, mint amiben van pozitívum.

11.3 km 1.15

SZÁMLÁLÓ 23852 km

2018. december 22., szombat

A nagy nap

Regota dedelgettem a Tervet, szoban egyszer-egyszer emlitettem, de ide nem mertem beirni, annyi minden johetett (es jott is) kozbe. De ma sikerult.
Egy 17 eves rekord dolt ma meg: 2001-ben 2109 km-t futottam, eddig ez volt a csucs. Matol ez a multe: a mai 24-gyel az idei termes 2112. Orulok, hogy nem Szilveszter napjan egy hatvanas kellett a rekorddonteshez, hanem mar karacsony elott megvan.
Kicsit faradt vagyok egy retrospektiv osszefoglalohoz, ma is eleg szarul ment, csak annyit tudok kinyogni, hogy rettenetes kuzdelem volt. Arra nem volt eleg ez a sok km, hogy akar csak megtartsam a januari formam -ez talan sokat elarul errol az evrol, es a nehezsegekrol. De celnak ez tokeletes volt: nem kellett hozza jol csinalni, csak naprol napra nekiveselkedni, es ha csak totyogni tudtam, akkor ugy gyujtottem a kilometereket.
A kovetkezo tervem egy Pilsner elfogyasztasa.

 24.4 km 2.53

SZÁMLÁLÓ 23841 km

2018. december 20., csütörtök

A 120-at vero sziv

Sotet, komor teli nap. Futasra tokeletes.
Ma nem voltam annyira lelkes, de nagyobb szenvedes nelkul tudtam elindulni. Sajnos a multkori kis ho egybol jegge valtozott, a frekventaltabb helyeken bizony nezni kellett, hova lepek. Nem volt vesz, mindig ki lehetett kerulni a kellemetlenebb pontokat, de elo kell keresnem a kis karmos keszseget.
A palya allapota sem kedvezett a szaguldasnak, meg en is visszafogtam magam, azzal most jobbat teszek. A jutalmam 120-as pulzus.

11.6 km 1.19

SZÁMLÁLÓ 23817 km

2018. december 18., kedd

A terapia folytatodik

Biztato jelnek tekintem, hogy a mai futasra mar nem undorral tekintettem elotte. Valami elkepeszto tunderorszagba kerultem azonnal: minden fa behavazva vastagon, minden csupa feher. Az utak viszont jol futhatoak voltak, egy-ket helyen kellett csak figyelni lefele.
Elkepesztoan gagyi tempoban mentem, uj negativ rekord, de cserebe a pulzus is: most 122 volt az atlag, ez igy egyutt azert nem rossz.
Lehetne persze okoskodni, hogy eddig miert nem ezt csinaltam, de nyilvan ti is megatpasztaltatok mar: kenyelmesen lassan futni csak akkor lehet, amikor mar valamennyire formaba hoztad magad, es tudnal gyorsabban is menni, ha akarnal. Folyt kov, most telen ez a felfogas kulonosen jol jon, mert alig izzadok meg, ami emeli a komfortszintet.

11.7 km 1.18

SZÁMLÁLÓ 23806 km

2018. december 16., vasárnap

Discovery mode

A mostanaban gyoztes csapaton nem valtoztattam, persze nem is tudtam volna: ismet alig birtam ravenni magam a dologra. Ugyhogy igen kenyelmes tempoban indultam neki a hoesesnek. A kezdetben 2-3 cm ho a vegere 4-5 lett, de ez futasra tokeletes, es nem mellesleg igen tetszetos. Ugyhogy szep elmeny marad a mai kirandulas.
Annal is inkabb, mert Scott kapitanykent felderitettem egy nagyobb reszt a kornyezo videkbol, es nagyszeruen sikerult. Mar tegnap este memorizaltam a terkepet, es nem is tevedtem el. Szuper uj kor lett, egybe 23 km, nem kell tobbet koroznom. Egy vicces resz is van benne, ahol kezzel is ra kellett segiteni, de szerencsere felfele, igy nem feltettem a bokamat.
A modszer ugyanaz, mint ami mostanaban bejott: no erofeszites. Ez persze 7 perces ezreket jelentett, de igen biztato 126-os pulzussal.

23.7 km 2.45

SZÁMLÁLÓ 23795 km

2018. december 14., péntek

Uj rekord

Persze nem futottam legjobb idot: az elmelet ugyanaz volt, mint a multkor. Megy, ahogy megy, csak ne kelljen megfeszulnom, azt most nem tudok. Ez annyira jol sikerult, hogy az oram lelkendezve kozolte velem, hogy ez volt a legjobb futasom evor, az eddigi messze legalacsonyabb pulzussal. Ugy latom, ez most jo irany lesz.
Most mar kifejezetten teli hangulat van, vekony feher lepel borit mindent.

9.1 km 0.56

SZÁMLÁLÓ 23772 km

2018. december 12., szerda

Valami tortent

A hetvege ota valami valtozas van a levegoben. Es nem arra gondolok, hogy ugy nezek ki, mint a felig nyuzott bakkecske (minden es mindenhol kidorzsolt a legutobbi hosszu futas alkalmaval, meg sosem tortent ilyen). Vagy a mult hetet toltam, tul, vagy a hetvegi pihenotol estem szet, de mar vasarnap is ugy ereztem, hogy hianyzik az eltokeltseg es a fokusz, nincs kedvem szenvedni. Ehhez meg hozzajott egy kiados adag fizikai faradtsag, es jokora hangulatingadozasok, ugyhogy a tegnapit kihagytam, a mai alkalommal pedig a rovidebb es konnyebb palyat valasztottam.
Abszolut semmi kedvem nem volt hozza, es akaraterom sem, ugyhogy azt a kompromisszumot hoztam, hogy semmilyen erofeszitest nem teszek, csak vegigszuttyogok a tavon. Azt hiszem, ez jo irany, most edzes utan jobb a helyzet - vicces modon az oram joval tobbre ertekelte a mait, mint a mult heti kinlodasokat.
Muszaj lesz egy konnyebb hetet beiktatni, es kellemesebb edzeselmenyeket begyujteni, mert godrot erzek. Viszont a koncentraciom javult az elmult heten, mar egesz bekezdeseket el tudok olvasni pihenes nelkul.

9.1 km 0.54

SZÁMLÁLÓ 23763 km

2018. december 9., vasárnap

A belsö béke kurta percei

Csak most eszméltem rá, hogy még a 2 és fél héttel ezelötti futásomat sem regisztráltam. Pedig nem is akármilyen futás volt az. Nem minden nap adatik med, hogy a Kungsholmen körül, az elképzelhető legjobb társaságban fut az ember.
SZÁMLÁLÓ 23740 km 
Ma, viszont ismét a hazai környezetben, néhány centi olvadó hóban, latyakban, óriási pocsolyákat kerülgetve, átugrálva róttam az erdei körömet. Eltartott egy darabig mire megtaláltam a ritmusom és közel egy óra kellett, hogy a fejemben lévö zürzavar is lecsillapodjon és irányt és rendszert kapjanak a gondolataim. Újjászületve tértem haza. Nem szabad ennyi idöt kihagynom, mert tényleg jót tesz nekem.
SZÁMLÁLÓ 23754 km

Pihenes utan keseru a munka

Tegnap nagyszeru pihenonapot tartottam, olvasas, zene, egy-ket sor. Szuper jot tett gyakorlatilag mindennek - no persze a harci kedv kivetelevel. Mar reggel nyomasztodtam, hogy edzeni kell. A lelkesedesemnek a szakado eso sem tett jot. Tul akartam lenni rajta, ugyhogy mar 10 elott a palyan talaltam magam.
Tudjatok, van az, mikor nincs kedved elindulni, de az elso lepeseknel rajossz, hogy semmi vesz, fog ez menni. Na ez nem ilyen volt. De mit volt mit tenni, totyogni kezdtem.
A 3. km utan koccintottam magammal, es boven meghuztam a frissitomet: 2000 km-hez ertem az iden. Ez a hatar csak egyszer sikerult eddig, meg 15 evvel ezelott. Es lass csodat: felneztem, es ott volt a fogadobizottsag, ket eszmeletlenul cuki kis szurkesbarna ozike szemelyeben. 5 meterre sem voltak az ut mellett. Nem futottak el, ragcsaltak, nagy szemekkel neztek, es bologattak hogy "haver, ez igen!" Egeszen addig integettek, amig el nem tuntem.
Ez az eset meghozta a kedvem. Vegul is csodalatos futoido, 6 fok, szemerke, es gyonyoru kornyezet - mi kell meg? Arrol mar korabban letettem, hogy ma jol fog menni, de legalabb nezelodtem egy kicsit. Es a jutalom egy kulonosebb gond nelkul letudott futas lett. Annyira nem erolkodtem, hogy a vegen meg ra is huztam egy kicsit, ha mar a tempo gagyi, legalabb a tav legyen meg. No ezt nem kellett volna tennem, szenvedos lett a vege, de mindegy.
Megint ocskan ment, dobbenetes hogy meg mindig sehol nem vagyok attol a szinttol, ami a betegsegek elott volt. Annyira azert nem volt rettenet, mint amit az oram mutat, mert az edzes majd feleben ossze-vissza merte a pulzust.

28.1 km 2.55

SZÁMLÁLÓ 23730 km

2018. december 7., péntek

Egykodos edzes

Mig en odafent az agyikomrol es egy kesoi kelesrol abrandoztam, addig a labaim odalent csinaltak valamit. Hogy mit, azt nem tudom pontosan, mert a szoros osszekottetes akadozott, de vegul is normalisan beertem a tompasag ellenere. Nem voltam rosszul, csak most kivetelesen nem volt kedvem szenvedni.
Tulajdonkeppen buszke vagyok erre a hetre, minden edzesnel rezgett a lec, hogy egyaltalan el birok-e menni. Annyira faradt voltam het kozben, hogy pulcsiban uldogeltem a galyan, mert faztam.
Holnap egesz nap alszom, ezt megfogadtam.

11.6 km 1.05

SZÁMLÁLÓ 23702 km

2018. december 6., csütörtök

I'll never be the one to blindly follow

A tegnapi Slayer es igen keves alvas utan valoszinutlennek tunt, hogy ma elvonszoljam magam futni, reggel meg ugy ereztem, azt a faradtsagot sem eri meg az egesz, hogy betegyem a futocuccot. Aztan megis betettem, es egy kodreszlet kikinlodasa utan aztan azon kaptam magam, hogy megyek le az oltozobe.
Nem bantam meg, egesz jol ment, persze nem most jovok ra, hogy nincs kozvetlen osszefugges az alvasmennyiseg es az edzes minosege kozott.
Vegezetul egy talalos kerdes:
Mi az, ami ugy nez ki, mint a viz, de csuszik, mint a jeg?
A megfejtes: jeg.

11.7 km 1.04

SZÁMLÁLÓ 23691 km

2018. december 4., kedd

Here comes the rain

Egesz kellemes, nagyobb erolkodes nelkuli kis edzes volt, mintha visszatert volna valami ero a labamba - a nyavalyak tobb mint egy honapra hazavagtak a formamat. Gondolom a vasarnap elfogyasztott vaddiszno lelkebol koltozhetett belem egy darab, es tett helyre vegul.
Inyenceknek valo permetezo eso volt ma a 6 fok melle, a vege fele kicsit jobban ra is kezdett. Jol elaztam, de ez mondjuk ritkan szokott zavarni. Most inkabb jol esett.
Azt hittem, gyorsabb leszek, de az biztos, hogy nem eroltettem magam, hogy ez a csoda bekovetkezzen, nincs bennem elegedetlenseg.

11.6 km 1.06

SZÁMLÁLÓ 23680 km

2018. december 2., vasárnap

No sztalgia

Vartam az itthoni futasokat, de a penteki rogton derekba tort (ertitek: derekba!), ma reggelre pedig tetozott a teljes kimerultseg. A belso benultsag miatt sajnos semmit nem erzekeltem a kornyezetembol, azt is alig, hogy eppen felfele vagy lefele megyek.
Maga a futas meglepo modon nem ment rosszul, a buvos harmas (levego, mozgas, hideg) ismet gyogyirkent hatott. Azt hittem csak rovidet fogok tudni menni, de addig-addig hosszabbitgattam a tavot, mig bo feles nem lett belole. Meg az sem tudta elrontani, hogy nem volt frissitom, valamint a gatyam mar 10 km elott valamiert veresre dorzsolt.
Erdekes: bar elszoktam a hosszu, tobb km-es emelkedoktol, meg kellett allapitanom, hogy a sved allando fel-le hullamzo palyaim nehezebbek, folyamatos alkalmazkodast kivannak. A hosszu felfelekre be lehet allitani valami egyensuly feleseget.

22 km 2.13

SZÁMLÁLÓ 23669 km