Tegnap nagyszeru pihenonapot tartottam, olvasas, zene, egy-ket sor. Szuper jot tett gyakorlatilag mindennek - no persze a harci kedv kivetelevel. Mar reggel nyomasztodtam, hogy edzeni kell. A lelkesedesemnek a szakado eso sem tett jot. Tul akartam lenni rajta, ugyhogy mar 10 elott a palyan talaltam magam.
Tudjatok, van az, mikor nincs kedved elindulni, de az elso lepeseknel rajossz, hogy semmi vesz, fog ez menni. Na ez nem ilyen volt. De mit volt mit tenni, totyogni kezdtem.
A 3. km utan koccintottam magammal, es boven meghuztam a frissitomet: 2000 km-hez ertem az iden. Ez a hatar csak egyszer sikerult eddig, meg 15 evvel ezelott. Es lass csodat: felneztem, es ott volt a fogadobizottsag, ket eszmeletlenul cuki kis szurkesbarna ozike szemelyeben. 5 meterre sem voltak az ut mellett. Nem futottak el, ragcsaltak, nagy szemekkel neztek, es bologattak hogy "haver, ez igen!" Egeszen addig integettek, amig el nem tuntem.
Ez az eset meghozta a kedvem. Vegul is csodalatos futoido, 6 fok, szemerke, es gyonyoru kornyezet - mi kell meg? Arrol mar korabban letettem, hogy ma jol fog menni, de legalabb nezelodtem egy kicsit. Es a jutalom egy kulonosebb gond nelkul letudott futas lett. Annyira nem erolkodtem, hogy a vegen meg ra is huztam egy kicsit, ha mar a tempo gagyi, legalabb a tav legyen meg. No ezt nem kellett volna tennem, szenvedos lett a vege, de mindegy.
Megint ocskan ment, dobbenetes hogy meg mindig sehol nem vagyok attol a szinttol, ami a betegsegek elott volt. Annyira azert nem volt rettenet, mint amit az oram mutat, mert az edzes majd feleben ossze-vissza merte a pulzust.
28.1 km 2.55
SZÁMLÁLÓ 23730 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése