2018. június 29., péntek

Crawl in the Wake of the Storm

A múltkor jött, most ment a hűvös. Ha csak egy órával korábban tudtam volna indulni, még nem lett volna rohadt meleg nap és 100%-os páratartalom. Mivel a fáradtságtól tántorogva kúsztam fel a gályára (munka, készülés, szociális körök közt örlődöm), nem voltak nagy futás terveim. Mégis elkeseredtem, hogy tényleg így kell mennie felfoghatatlan mennyiségű beletett energia és idő után is.
Nem ez volt életem legjobb hónapja, de 200+ km azért csak összevánszorgódott.

11.1 km 1.04

SZÁMLÁLÓ 22641km

2018. június 27., szerda

Dance Before the Storm

Jött a hideg meg a vihar át a Dunán, előtte jó kis hűvös szél. Úgy éreztem, jól megyek, de szerencsére a számok rám cáfoltak. Mindegy, legalább érzésre könnyedebb volt, bár a végén azért kis vicsorgás is kellett hozzá. Lehet hogy a jó alvás volt az ok, már el is felejtettem, hogy milyen is az.

11.1 km 1.00

SZÁMLÁLÓ 22630km

2018. június 26., kedd

A fa...om ezekbe a címekbe

Eltelt egy egész hét, a nélkül, hogy futottam volna. A nyári szabadságos időszakban, valahogy sosem a terv szerint alakul. Most is teljesen szétestem: a meleg, a túlzott kalóriabevitel. Hibáztatni könnyű lenne minden mást.
Tegnap, újra a hazai közegben, már sikerült csoszogni egyet. A verseny tempójának, könnyedségének nyoma sem volt.
SZÁMLÁLÓ 22620km

2018. június 25., hétfő

Posztmítingitisz

Amikor a míting felér egy hetedikes osztályfőnöki órával (höhöhöhö... szar... höhöhöhö), utána jól esik egy kis futás. Nagyon feszült voltam, nehezen engedtem ki, nem is sikerült a könnyed kocogás, amit elterveztem. Legalább az idő fincsi volt.

11.1 km 1.02

SZÁMLÁLÓ 22606km

2018. június 23., szombat

bucsu-parkrun

A kovetkezo mar BP-en lesz.  6 het kihagyas, 3. hely, 19:41.  Hat kellemes azert nem volt.

SZÁMLÁLÓ 22595km

10 fokkal gyorsabb

Nagyszerű érzés volt 16 fokban a hegyen. Rögtön kevesebb problémám akadt. Maga a futás olyan volt, amilyen, most csak az a cél hogy folyamatos mozgásban tartsam magam. Az achillesem értékelte a törődést, de további odafigyelést igényel.
Mielőtt pezsgőt bontanátok a 2 perces gyorsulásom megünneplésére, el kell áruljam, hogy pont ennyivel kevesebb időt töltöttem a kutaknál.

22.4 km 2.27

SZÁMLÁLÓ 22590km

2018. június 20., szerda

Egy újabb érdekes adat

A mai edzés a kísérletezés jegyében telt. Olyan sokat olvastam már az alacsony pulzus hasznáról, hogy kipróbáltam a kis Jegesmedvével, milyen is egy ilyen edzés.
Nyilván nem a tempó lett a lényeg, de érdekes dolgok derültek ki. Hihetetlen, hogy az emelkedő mennyire nagy terhelés, máskor is vigyázni kell, mert nagyon magas pulzussal futok általában. Egyébként ez a módszer asszem terepen nem olyan jó, nem segített abban hogy megtaláljam a ritmust.
Sajnos vissza kell fognom magam, az Achillesem jelezte, hogy nem tetszett neki az elmúlt hetek intenzitása. Egy darabig az egymás utáni napokon futást hanyagolom. A rendben lévő szerveim száma lassan 10 alá csökken.

9,9 km 1.11

SZÁMLÁLÓ 22568km

2018. június 17., vasárnap

Stubborn facts

Ajándék új kis játékszerem ma a hegyen is remekelt. Szinte megsajnáltam hogy ilyen tempót kell mérnie, de most ez van. Alapvetően jól esett, de a végére kissé besokalltam a naptól, képes voltam 300 méterrel a vége előtt még egyszer frissíteni.


SZÁMLÁLÓ 22558km

2018. június 16., szombat

7 s

Az idei városi versenyre igazán rápihentem, mert a héten képtelen voltam elvonszolni magam futni. Ennek ellenére bizakodva álltam rajthoz és egy igazán gyorsat akartam menni. Gondoltam, hogy biztosra menjek a 5 fingerst veszem fel. Abban verhetetlen vagyok. Tényleg gyorsan kezdtem és csak reménykedem, hogy kitart a szufla a végéig és a lábam sem makacsolja meg magát. 6 km-ig tartott a bizakodás, hogy egy 8 évvel ezelőtti eredményt tudok produkálni. De akkor elment mellettem az 50-es iramfutó és nem tudtam tartani vele a tempót. Kilométerenként néhány másodpercre nőtt köztük a távolság. Közben pedig reménykedtem, hogy a "pihenő" után feltámadok és/vagy nagy határértékkel dolgozik az iramfutó. Végül nem tudtam magamból többet kifacsarni és igazán csak egy kicsin múlt. Mindenesetre 8 éve nem futottam ilyen gyors 10-est, ami bíztató.
SZÁMLÁLÓ 22536km

Pótlás

Egy múlt hévégi hosszúval még adós vagyok.
SZÁMLÁLÓ 22526km

2018. június 15., péntek

Új játékszer

Nem terveztem, de az új kis barátom kipróbálása miatt muszáj volt ma is mennem egy kört. Szerencsére a szerves élet fennmaradásához alkalmas idő még kitartott egy napig.


A tanulság: kicsit lassabban megyek, mint gondoltam, viszont a 10-es köröm még 11-nél is több egy kicsivel. Úgyhogy most már ennyivel emelem a számlálót.
Edzés előtt megfogadtam, hogy nem nézem az időt, csak majd a végén. Nem sikerült. Állandóan a részidőket néztem és hajtottam mint az állat. 
Részletek itt.

SZÁMLÁLÓ 22511km


2018. június 14., csütörtök

Life In June

Nem emlékszem, utoljára mikor áztam el ennyire, jó kis felfrissülés volt a kánikulai hetek után orkánszerű széllel, kiadós zuhéval, 20 fok alatti hőmérséklettel. The way I like it.

SZÁMLÁLÓ 22500km

2018. június 13., szerda

Örök emlék

Annyira nem mennek könnyen a dolgok: amint kiderült, nem fogok egyszerűen megszabadulni az évek óta kísérő átoktól, sőt, a pajzsmirigy szartól ebben az életben már egyáltalán nem. Marad az akaraterő, és a tüneti kezelgetés, első target a magas vérnyomás. Nehéz ilyenkor nem blame-elni. Mindenesetre majd ha odakint nagyon rámtör a honvágy, majd mindig csináltatok egy ultrahangot.
Maga a futás nem volt rossz, de nem lett tele a pofám muslincával a széles vigyortól.

SZÁMLÁLÓ 22490km

2018. június 11., hétfő

Kán-ból érkezett kaki

Nem sikerült megúszni rosszullét nélkül az idei legkegyetlenebb meleget. Vizet se vittem persze. 7-ig még eljutottam valahogy, onnan csak totyogás, majd hideg zuhany a végén mindenféle értelemben.
Kis barátaim közül ma csak Szelecske próbált segíteni, de elég másnapos volt. A többiek fel sem bírtak kelni.
Ezt is végigcsináltam, nem baj, honvágy ellen jó lesz.

SZÁMLÁLÓ 22480km

2018. június 10., vasárnap

Sokkterápia

Még mindig jobb a monszunban 100% páratartalomban görcsösen és fáradtan zúzni a kétségbeesés diktálta tempóban, mint pánikolni 4 fal között a pörgő agyam és szervezetem miatt. Ki kellett hajtanom magam.
Az anarchista futó nem lesz csak úgy rosszul. Az anarchista futó akkor lesz rosszul, amikor ő akar.

SZÁMLÁLÓ 22470km

2018. június 9., szombat

Enjoy the silence and rain

Úgy látszik a fenyők meghallgatták fohászomat, és idezúgtak egy kis ködös-esős északi időt. Igencsak élveztem. Ráadásul mellékhatásként kb 3 emberrel és 0 kutyával találkoztam a másfél óra alatt.

SZÁMLÁLÓ 22460km

2018. június 7., csütörtök

Ajándék futás

Mikor ebédidőben kinéztem az ablakon, nem hittem a szememnek: esik! Felhőcske és Szelecske vidáman integettek. Elhozták kis barátaikat is, Szemerkét és Hüvit. Jót mulattunk így ötösben.
Mondanom sem kell, más így futni, hogy nem vagyok rosszul már az indulásnál a melegtől. Nem kellett különösebben megerőltetnem magam a fickósabb tempóért.



SZÁMLÁLÓ 22445km

2018. június 6., szerda

1000

Egész jó kis futás volt ez, de még most is szakad rólam a víz. Sajnos Felhőcskének ma sok dolga akadt, de szerencsére elküldte barátját, Szelecskét. Így sikerült emberi állapotban átszakítanom a képzeletbeli célszalagot, ahol a képzeletbeli közönség éljenzett, és tartotta magasba a képzeletbeli "1000 km/2018" táblákat.



 SZÁMLÁLÓ 22435km


2018. június 5., kedd

Hűsítő szél

Egész hétvégén készültem a futásra, de csak a tópartra tudtuk levonszolni magukat és pancsolni a szokatlanul meleg vízben. Hétfőn aztán megjött a hidegfront szele és estefelé, már rá bírtam venni magam egy kis mozgásra.
SZÁMLÁLÓ 22425km

2018. június 4., hétfő

A felhőcske

Ha már csak csoszogni tudunk, csoszogjunk minél gyakrabban.
A nap fénypontja volt a kis felhőcske, aki követett engem a legkitettebb részen majdnem végig: igaz, hogy kánikulában indultam, de azért így nem volt olyan vészes, nagyon tudtam értékelni.


SZÁMLÁLÓ 22413km

2018. június 3., vasárnap

I want it back

A deréktáji gondok nem zavartak nagyon, de a pajzsmirigy-pörgés nem az igazi. És persze siratom az erőnlétikémet, már épp kezdtem örülni neki.

SZÁMLÁLÓ 22403km

2018. június 2., szombat

Roki ıv

Már majdnem olyan volt mint egy könnyed lassú átmozgatás. Két hete még azt hittem maratont futok, de most a két számjegynek is örülni kell.

SZÁMLÁLÓ 22393km

2018. június 1., péntek

Még nem az igazi

Nyilván hülye ötlet tropa derékkal futni, de nem akarok teljesen szétesni mozgás hiányában egy fontos időszakban.
Tegnap akartam, de a 24 órás vérnyomásmérőt végül nem futtattam meg.

SZÁMLÁLÓ 22383km