2022. április 28., csütörtök

Mentsük ami menthető

A keddi asszem nem tett jót, tegnapra elment a hangom, de ma úgy éreztem megint megkockáztathatom a dolgot. Muszáj legalább kocogni, nem adom a nehezen megszerzett erőnlétemet a baciknak. Azt már nem.

Éjjel persze megint borzalmas volt, nem tudom hogy lehet ezt ép ésszel bírni. Nyomom. Fight Club.

SZÁMLÁLÓ 34251 km

2022. április 26., kedd

Takonyarcú papagájürülékrakás

Az elműlt napok a takony jegyében teltek. A szombati vágtával nyilván nem tettem jót, de úgy tűnik szerencsére nem is ártottam nagyon, sokkal inkább megviselt a két egymásra következő horror éjszaka. Az padlóra küldött rendesen, tegnap a borzalomtúl és a hullafáradtságtól nem is voltam teljesen magamnál.

Ma egy kicsit jobb, a torokfájás is múlni látszik, úgyhogy a teganpi elpasszolt edzés után megkockáztattam egy rövid kocogást.

SZÁMLÁLÓ 34242 km

2022. április 23., szombat

Kijött a lépés

ADIDAS PREMIÄRHALVAN: az első tavaszi verseny. Persze két nappal előtte megfáztam, de nem azért toltam hónapokig hóban-fagyban könyörtelenül, még ha általában szarul is ment, hogy csak úgy elpasszoljam. Láz, köhögés nem volt, némi torokfájás és egy kis takony nem a világ, szerencsére eddig nem vágott a földhöz. És bizony nagy kár lett volna kihagyni ezt a versenyt.

Már úgy ébredtem, hogy nem utáltam egy kis mozgás gondolatát. Mivel mostanában kifejezetten szarul ment, plusz le is betegedtem, ezért megelégedtem volna egy sima teljesítéssel. Ezt annyira komolyan gondoltam, hogy be sem álltam az első rajthoz (1.50 alatti célidő), sőt a másodiknak is csak a végére. Ez sajnos azzal járt, hogy a körülöttem levők tényleg sokkal lassabbak voltak nálam, így az első 3 km kerülgetéssel telt, ráadásul egy szűk és kanyargós részen. Kicsit aggódtam, hogy sok energiát emésztek ezzel, de nem volt más megoldás. Annyiban talán jól is jött ki a dolog, hogy így tényleg nem futottam el az elejét.

Aztán nem tudom mi történt. A tökéletes futóidő (10 fok, kis napsütés) és a tavaszi Djurgården csodás látványa meghozták a kedvem. Azt láttam, hogy még a kerülgetős szakaszon is egész jól haladtam, de az 5.-6. km-től ráálltam egy még gyorsabb tempóra, és valahogy azt éreztem, hogy különösebb megerőltetés és önkínzás nélkül tudom tartani. Sőt jól is esett. Valamennyire rápihentem erre a versenyre, és úgy látszik, ez megtette a hatását. És bár az utóbbi évek inkább arról szóltak, hogy rengeteg edzésből nagy néha kicsurran-cseppen esetleg valami, de most éreztem a lábamban a télen begyűjtött 1000+ km-t.

Azon kaptam magam hogy 5-ös ezreknél valamivel gyorsabban futok, és határozottan az az érzésem volt, hogy tartani is tudom. Nem szenvedtem, gondoltam ha nehezemre esik majd lassítok, de nem kellett. Végig bírtam. Mikor 18-nál az agyam azt mondta hogy fáradok, a lábam valahogy vitt tovább ugyanazzal a lendülettel. Az egész kurva futásban a legjobb pillanatok ezek: amikor egy komoly táv vége felé azt érzed, hogy van még erő, bár magad sem tudod megmondani, hogy ez hogy lehetséges.

Persze brutális edzésmennyiség van mögötte, csak nem szoktam hozzá, hogy ez ilyen látványosan kijöjjön. Gondolom a mezőny közepén ott körülöttem nem sok futó mondhatta el magáról, hogy ez a félmaratoni verseny az idei legrövidebb hétvégi futása. Minden hétvégén legalább 24-et toltam az idén. Ezek után talán nem olyan meglepő, hogy még 20-nál is lendületesen toltam a meredeket felfelé, aztán ránéztem az órára, és láttam hogy még meglehet 5 perces ezreken belül az egész. És az utolsó lejtős km-en aztán mindent bele (4.36 lett a 21.), és 1.45.14 lett a vége. Az utóbbi 9 évben egy ennél pár másodperccel jobb hivatalos futásom volt csak ezen a távon.

Ma nem tudtam hibázni, ez a verseny sehogy sem lehetett volna jobb.


SZÁMLÁLÓ 34233 km


2022. április 20., szerda

Rossz szél

Nem voltam ma (se) jól, talán amiatt mert furcsa irányból jön az erős szél, biztos valamit hoz. Szerencsére nem kellett gyorsan futnom, nem ment volna. Szarul megy mostanság, az az igazság.

SZÁMLÁLÓ 34212 km

2022. április 19., kedd

Puskás Öcsi

Újabb tavaszi könnyed futás, szombaton félmaraton, most rápihenek. Egész élvezetes lett volna, ha a köröm közepén nem lenne egy lőtér. Egyébként is idegesítő, de ma Puskás Öcsi elhozta a nagy grizzlybaszó medveölőt, és azzal durrogtatott nagyokat. Elképesztő emberek vannak. Ez ott áll középen, és durrogtat, gondolom feláll neki, de az igazi merevedés nyilván attól áll be, hogy 5 km-es körben mindenki őt hallgatja.

SZÁMLÁLÓ 34202 km

2022. április 18., hétfő

Szürreális

Szürreális volt a múlt szombati 3 órás hófúvás után az első rövidgatyás, 18 fokban, tűző napon.

Szürreális hogy az elmúlt éjszaka utáni éjfekete mélypont közepén valahogy ki bírtam mászni az ágyból, hogy lenyomjak egy 10-est.

SZÁMLÁLÓ 34192 km

2022. április 16., szombat

Nagy a szórás

Nagyok a kilengések, kedd-szerda intenzív 10-esek után egyik napról a másikra 8 perccel lassabb kör csütörtökön... Sajnos  most az utóbbi forma folytatódott, nem figyeltem eléggé a szerekkel, túl korán indultam neki a hosszúnak, még javában hatott a béta blokkoló. Ennek megfelelően gyökkettővel csoszogtam, és nem nagyon sikerült átvenni az irányítást saját testem felett. A vége felé már úgy tűnik kezdett kiürülni, mert egész normális lett a helyzet, az utolsó 3 km már nem is volt szenvedős.

Hihetetlen állapotokban tudok komoly távokat megtenni, bár nem túl gyorsan, és sok öröm sincs benne.

SZÁMLÁLÓ 34182 km

2022. április 14., csütörtök

Repair Run

Két kemény futás és egy horror éjszaka után csak az volt a célom hogy végigmenjek. Csissz-csossz, szépen lassan, a lábaim mintha nem is az enyémek lettek volna. Kóvályogtam a kialvatlanságtól mint aki bebaszott, örülök hogy hazataláltam.

SZÁMLÁLÓ 34154 km

2022. április 13., szerda

Körrekord

Ha már tavasz, és mostanra TÉNYLEG elolvadt minden, akkor elővettem a vadiúj cipőmet, még 100 km se volt benne. A téli batárt már egyébként is túlfutottam, lassan már sérülésveszélyes is, ideje eldobni szegényt. Az új viszont könnyű és kényelmes, mintha semmi nem lenne a lábamon. Repesztettem hát, meg se álltam egy új körrekordig (50.28-ról 49.07-re mentem le).

SZÁMLÁLÓ 34144 km

2022. április 12., kedd

Itt van a tavasz, itt van újra

Két hétbe telt mire az Időjárási Hivatalban kiküszöbölték az adminisztrációs bakit, így ismét beköszöntött a tavasz. Legalább kétszer örülünk neki az idén.

Tegnap sűrű nap volt az office-ban, hiába volt nálam a cucc, nem tudtam elmenni. Talán nem is baj, a szombati hosszú napokra hazavágott, ma azt éreztem jól jött plusz 1 nap pihi.

Sajnálom a kutyákat, amiket széles ívben kellett kerülni, meg a traktort, ami miatt meg kellett állnom az erdőben. 2 másodperc kellett volna csak a körrekordhoz.

SZÁMLÁLÓ 34134 km

2022. április 9., szombat

Kutya egy idő

Nem volt egyszerű nekivágni a hófúvásnak, de hamarosan rájöttem, hogy nem csekély pozitívuma is van a dolognak: a svédek nyilván fizikailag undorodtak az áprilisi téltől, és ki se dugták az orrukat. Alig találkoztam valakivel. És hát sokkal inkább vágja a képembe a havat a szél, minthogy hülye kutyákat és még hülyébb gazdijaikat kerülgessem tucatszám.

Egész kipihenten és kisimultan vágtam neki, no kedvem az nem volt hozzá egy csepp sem, és aggódtam is a megmérettetés miatt, mostanság a hosszúak nem mennek valami könnyen. De rögtön az elején sikerült ráállnom egy laza tempóra, amivel haladni tudtam alacsony pulzussal is, a negatív gondolatok helyett pedig egy eléggé pozitív, meditatív állapottal lepett meg az agyam. Türelmesen róttam a kilométereket, és éreztem hogy ez jó edzés lehet.

20-ig semmi probléma nem volt, akkor fáradni kezdtem kicsit. Szerencsére bekészítettem némi frissítőt, ami átlendített a nehezén, és végül nem is nagyon lassultam. A szenvedés elmaradt, precízen beosztottam amim volt mára, és behúztam az idei leghosszabbat. Ezért a 32-ért érdemes volt elindulni.

SZÁMLÁLÓ 34124 km

2022. április 6., szerda

Hopeless

Éjjel sikerült megbizonyosodni róla, hogy az új szer sem fogja megoldani a problémákat. Ezek a legnehezebb napok, mikor egy pillanatra azt hiszed, lehet jobb is.

De nem.

Futottam, hátha a sötétség egy részét ki tudom hajtani magamból.

De nem.

SZÁMLÁLÓ 34092 km

2022. április 5., kedd

Kesztyűs kézzel bántam az őzekkel

Állítólag a futás uncsi, de mindig történik valami amiről meg kell emlékezni.

Teljesen biztos vagyok benne, hogy olyan még nem volt, hogy áprilisban kesztyűt húztam volna az edzéshez. A műltkor 2 fokban is lefagyott a kezem, most a 0-hoz inkább felvettem.

Az elképesztően retek idő, szél, és pár centi hó szerencsére mindenkinek elvette a kedvét a kimozdulástól, ez nekem tökéletesen megfelelt, pláne hogy így kis pajtásaim is ott legeltek az út mellett egy félig erdei szakaszon. Négyen is voltak, épp csak pár méterre ropogtattak, nagyon örültem nekik.

Nem ment rosszul, elégedett voltam, bár nehezen szántam rá magam.

SZÁMLÁLÓ 34082 km

2022. április 4., hétfő

Kóma

Beütött rendesen az új cucc, egy hete csak kóválygok mint aki bebaszott. Nem panaszkodom, ez lenne a cél. Azt nem tudom ilyen állapotban hogy bírtam végignyomni a 24-et szombaton, teljesen abszurd.

Ma is teljesen kómásan álltam neki a dolognak, szerencsére nem leszek rosszul, csak alig vagyok magamnál, robotpilóta működik, ezek a rövidebbek egész élvezetesek, pláne esőben a gyönyörű ursvik-i pályán, mikor alig van kint valaki.

SZÁMLÁLÓ 34072 km

2022. április 2., szombat

Rémes

Ma viszont korántsem ment jól, azon gondolkozom, ha már felkelni sem volt erőm, akkor mi a faszért nyomom így?

SZÁMLÁLÓ 34063 km

Csütörtök

Még csütörtökön délután, pokoli éjszaka után nyomtam egyet, igazán jól ment, volt némi stressz és kétségbeesés ami ki akart jönni.

SZÁMLÁLÓ 34039 km