2019. május 30., csütörtök

Aggodalom

Az utolsó átmozgatás - akár a kerékbetörést is jelenthetné ez hivatalos nyelven, de csak egy kis terápiás csoszogást kell érteni rajta. Sikerült a rövidített héten is lenullázni mindent magamon ami emberi, reggelre igazi megzuhanás lett belőle, az idegrendszerem tiltakozik minden kívülről érkező atrocitás ellen. Ez a kis mozgás most jót tett, de persze az alapproblémát nem oldotta meg.
Időnként még most is látok aggódást a szemekben egy-egy őrültebb verseny előtt, nem esik jól, bevallom. Azt sugallja, hogy nem sikerült elmondani, hogy MINDEN EGYES HÉTKÖZNAP nagyobb kihívás és megterhelés, mint a szombati maraton. Hogy ha az égvilágon minden összeesküszik ellenem, akkor sem tudom annyira kikészíteni magam, mint ahogy bármelyik nap haza szoktam esni. Végül is mozoghatok, és 4 órán keresztül nem kell majd beszélnem - ennél már csak az alvás pihentetőbb. Hogy fájni fog és kellemetlen lesz? Nyilván, de nézzünk szembe a tényekkel, minden nap fáj és kellemetlen, csak most lesz is belőle valami kézzelfogható siker. Most a széles mosolyok és feltartott hüvelykujjak ideje van, az aggódás majd hétfő reggel lesz újra aktuális, amikor elindulok a gyárba. Most jelen pillanatban jobban aggódom a holnapi rajtszámátvétel tömegjelenetei és ingerei miatt, a versenyt megoldom, végül is 2 éve edzek rá folyamatosan.
Úgy néz ki, szerencsém lesz az idővel, hűvös-esős időt mondanak, pár nappal később már ismét gyilkol a 20 fok, de szombaton még nem. Ha ez igaz, az nagyon sokat lendíthet rajtam.
Versenyinformácicó itt: https://www.stockholmmarathon.se/race-information/
Nyomon követős móka letölthető innen: https://play.google.com/store/apps/details?id=de.mikatiming.stockholmmarathon

5 km 0.28

SZÁMLÁLÓ 25260 km

2019. május 28., kedd

Harsogó tavasz

Minden nagyon zöld. A fejem most nem volt, tekintve az utolsó hét könnyített edzéseit.

7.3 km 0.40

SZÁMLÁLÓ 25255 km

2019. május 27., hétfő

Nem vagyok lelkes felkelő

Tegnap kétszer is eláztam - másodszor mikor szavaztunk -, ma hajnalban viszont már vigyorgott a nap. Könnyű kis kocogás, csak el ne fáradjak.

7.3 km 0.40

SZÁMLÁLÓ 25248 km

2019. május 26., vasárnap

Átmosott

No persze ez elsősorban a zuhogó esőnek volt köszönhető.
Tegnap az összeomlás olyan mértéket öltött, hogy a 15 km-es penzum is áldozatul esett. Nehezen birkóztam a tudattal, hogy a verseny előtti héten történik mindez, de láttam én már sok mindent.
Legalább ma jól esett, mindenféle értelemben, de rövidített kiadást merek már csak. Hihetetlen, hogy a hidegebb idő azonnal pozitív hatással van rám.
Egy 15-ös csorda szarvaskodott előttem az úton. Úgy látszik esőben nem vagyok olyan ronda, mert most nem ijedtek meg, megálltak az út szélén és néztek (azt nagyon tudnak). Később még egy őz is megbámult, lehet hogy lecsúszott a sliccem, vagy nem tudom.

12.2 km 1.09

SZÁMLÁLÓ 25241 km

2019. május 23., csütörtök

Induljunk egy úton

Az indulással azért akadtak gondok ma reggel, de végül csak megoldottam valahogy.
Kocogás volt ma, semmi több.

7.2 km 0.39

SZÁMLÁLÓ 25229 km

2019. május 22., szerda

Lehagytam a GPS-t

Nem is gondoltam volna hogy ilyen gyors vagyok.
Egyszerű kis reggeli átmozgatás, jól esett egy gólvonalról mentett alvás után.

7.1 km 0.38

SZÁMLÁLÓ 25222 km

2019. május 21., kedd

Őzkerülgetős

Lecsapott a nyár. Az ember ilyenkor nem remél, okos fejével biccent, és tudja, hogy most az a pár hónap következik, amikor kisebb megszakításokkal folyamatosan rosszul lesz. Az első pár 20 fok feletti nap már nagyon vicces volt, amikor egyébként sem tudsz koncentrálni, plusz ez... Támolyogtam mint aki befüvezett, persze a kellemes rész nélkül, azt sem tudtam hol vagyok. Nem volt egész reális, hogy 8 órán keresztül problémákat oldjak meg, hogy finoman fogalmazzak.
Az a jó, hogy ilyenkor aztán az alvás is csak egy ürügy a pánikrohamokra, a mától sem várok túl sokat.
Hajnalban komolyan azt gondoltam, hogy ki kell hagynom a mait, aztán valahogy összekapartam magam. Maga a futás már klassz volt, valamit mentett a hullafáradtságon. 37 szarvast számoltam, de a nagy csorda még folytatódott tovább is. Két vicces nyúl "bújt el" a mező közepén, ennél feltűnőbbek csak akkor lehettek volna, ha megtanulnak ordítani. De a legmókásabbak megint az őzek voltak, a másodikat és a harmadikat kerülni kellett az úton, hogy megtartsam a 3 méter távolságot. Mi van, ha megunták a füvet és kipróbálnák reggelire a futót?
Milyen kár, hogy kémiailag képtelen vagyok az öröm érzetére, ilyen fantasztikus reggeli élmények napokig feltölthetnének.

12.3 km 1.05

SZÁMLÁLÓ 25215 km

2019. május 19., vasárnap

Csigakerülgetős

Szép tátrai nap fenyőillattal, párával és szemerkélő esővel. Minden egyebet pedig hagyjunk is.

7.3 km 0.39

SZÁMLÁLÓ 25203 km

2019. május 18., szombat

Roxette

A hét végére sajnos ismét sikerült vállalhatatlan állapotot elérni, ma reggel a PTSD-szerű pániktól kábán, szédelegve próbáltam összeszedni magam és az edzéshez szükséges kellékeket.
Szörnyű idegállapotban indultam el, szerencsére mára már csak 22 volt a penzum. Igaz, hogy ilyenkor már nem illik sietni, de az elmúlt hetek tökéletesen értéktelen szenvedése után az utolsó alkalmat megragadtam, és megpróbáltam szépíteni valamit a lefelé konyuló formán. És ez most nagyon jót tett, úgy 7 km-nél éreztem, hogy az intenzívebb, monoton ritmusra kezdek kiengedni, és onnantól tulajdonképpen egész élvezetes lett a dolog. Haladtam, nézelődtem, és bár kihajtottam magam, de építő jelleggel. Végül is csak végigtoltam 5.20-as ezrekkel, terepen, murván, az nem rossz most.
Természetesen a szarvasok sem maradhattak el, négyen is voltak.
Valami érthetetlen okból úgy az 5. km tájékán bekattant a Roxette "It Must Have Been Love" című nótája, és onnantól már nem is sikerült megszabadulni tőle. Az agyam mondjuk választhatott volna valami értelmesebbet is, de most ennyire volt képes.

22.9 km 2.02

SZÁMLÁLÓ 25196 km

2019. május 16., csütörtök

Korábban

Jóleső, lendületes kis futás. A kihívás csak annyi hogy biztosan be kell érnem 9-re beszédképes állapotban (höhöhö), úgyhogy korábban kellett kelnem.
Be kellett érjem 7 szarvassal és egy őzzel. A szarvasok egy része a szokásosnál higgadtabban sétált le az útról és tekintette meg pár méterről a mai első tökkelütött elhaladását.

10.1 km 0.52

SZÁMLÁLÓ 25174 km

2019. május 15., szerda

Nem egyszerű

Nyilván az n+1-edik szar kezelése nem oldja meg az alapproblémákat, a tegnap - vas ide vagy oda - már eléggé megkínzott. Mindenesetre két hete nem éreztem hogy visz is a lábam és nem csak vonszolom magam.
Jutalmam 18 szarvas volt ma reggel, 4 adagban, plusz egy őz, aki elköszönt a végén. Volt aki jött-ment, egyesek csak punnyadtak az éjjeli golfozás után a pálya szélén.

10.1 km 0.53

SZÁMLÁLÓ 25164 km

2019. május 14., kedd

Iron man

Láttam már karón varjút, de az elmúlt hetek eszeveszett mélypontja engem is készületlenül talált. Próbáltam csendes helyeket keresni, és átvészelni az átvészelhetetlent. Az ellenség minden kommunikációs csatornát elvágott, az idegrendszerem naponta többször mondta fel a szolgálatot. Sok kedvem nem volt hogy közvetítsem, hogyan veszítem el megint a kontrollt a szervezerem felett. Annyira abszurd lett a helyzet, hogy kínomban kapaszkodó után tapogatóztam, és elkezdtem vashiányra gyanakodni az egyéb ismert tényezőkön felül. Meg is tettem a szükséges lépéseket, az első kísérletek biztatóak. Persze a felkészülés két legfontosabb hete már így is ment a levesbe.

7.3 km 0.37

SZÁMLÁLÓ 25154 km

2019. május 12., vasárnap

Ócska de megvan

34 km 3.18

SZÁMLÁLÓ 25147 km

2019. május 10., péntek

Még egy nap

Nem tudok beszélni róla.

10.1 km 0.54

SZÁMLÁLÓ 25113 km

2019. május 9., csütörtök

Well I'm fighting for my life

"...And wasting away the time that I got left"

7.3 km 0.38

SZÁMLÁLÓ 25103 km

2019. május 8., szerda

Regeneration 10

A hétfőt még úgy-ahogy átvészeltem, a tegnapot már nem, rettenetes pánikok voltak, több is, megint úgy estem haza mint egy roncs. Ma reggel csak simán semmi kedvem nem volt futni, igyekeztem nem túllelkizni a dolgokat, mechanikusan összekészültem és elindultam. Hagytam, hogy a lábam vigyen amerre és ahogy akar, az erdőbe akart és bazi lassan. Inkább nézelődtem és próbáltam feltöltődni a csendben és nyugiban, hogy kibírjam a napot emberek között. 10 szarvas figyelte a próbálkozásom egy napsütötte, sziklás-fenyőfás dombról.
Valahogy ma nehezen viselem a szokásos fájdalmakat is (derék-fog-lágyékhúzódás). Jól esne egy kis break a létezésből.
A GPS fogalmam sincs mit csinált, ilyenkor számolni is elfelejt, nem csak mérni. Sebaj, nem maradt le a pályacsúcsról, csak vonszoltam magam.

10.1 km 0.57

SZÁMLÁLÓ 25096 km

2019. május 7., kedd

Ezredforduló

Május 7, megvan a - ha minden jól megy - első ezres az idén. Bontottam is egy sört az egészségemre.
Minimális kis kocogás volt csak, vasárnap sikeresen szétcsaptam magam, amitől tegnap egész jól voltam. Ismét megállapítottam, hogy gyakorlatilag nem tudok eleget futni, túl sok energia marad pánikolni sajnos. Minden másnap kéne egy ilyen kis harmincas.
Egy kisebb, de annál bosszantóbb lágyékhúzódást dédelgetek, annyira be van állva az egész derekam és hátam, hogy kihat a mozgásomra, nem csak fáj. Tegnap egy órát próbáltam lazítani meg nyújtani, ma talán egy fokkal jobb.
Már azt hittem magányosan kell ünnepelnem, de aztán a legvégén, Zsákvég alatt együtt keltünk át a széles úton egy kis nyúllal.

7.3 km 0.40

SZÁMLÁLÓ 25086 km

2019. május 5., vasárnap

Nem ma kellett hogy jól menjen

Vártam a mai edzést, legalább kijövök a lesötétített és lehűtött szobából. Éles váltásnak tűnhet, de egy hosszabb futás jó esetben az intenzív befelé fordulásról szól, és még ráadásul kint is lehet csinálni a szabadban.
Végül is nem mondhatom hogy rosszul ment, egy fokkal gyorsabb voltam mint a múltkor, hosszabbat is mentem. De míg egy héttel ezelőtt a vége kifejezetten jól ment, most nagyon elfogytam, és már kb 18-tól nem esett jól. A lábam ment, de fejben nem voltam oké, elfogyott a kedv, nem tudom pontosan megmondani mi történt. De nem sikerült jó futást kerekíteni belőle, az utolsó 2 km meg elég szenvedősre sikeredett.
A frissítésem nem volt az igazi, nem tudtam zselét szerezni pénteken, pedig heroikusan betértem abba a boltba munka után ahonnan eddig beszereztem. Valami sport szeletet vettem, ami tulajdonképpen nem volt rossz a maga nemében, de egy falatot elrágcsálni belőle nyál és fogak nélkül több mint egy km (nem túlzok). Innivalóból is kevésnek bizonyult a szokásos fél liter. Most, hogy nem voltam kirobbanó állapotban, ezek a kis dolgok is megkínoztak. Meg hát mégiscsak 73 km-t kocogtam össze ezen a héten.
Baj nincs, hosszú letudva, sportértéke megvolt, de most az is fáj ha csak nézek. Nem kellene, hogy égjen miatta a pofámról a bőr, de mégis ég, merthogy lekapott a nap megint.
Szórakoztatásomról egy 12 fős szarvascsorda gondoskodott, négyszer is elmentem mellettük. Nem zavartatták magukat, pedig a szuper kirándulóidő (11 fok, napos-felhős-szeles) sokakat csábított a szabadba.

33.2 km 3.09

SZÁMLÁLÓ 25079 km

2019. május 3., péntek

Májusi kesztyű aranyat ér

Még némi kis hószállingózás is beficcent induláskor. Szerencsére korán kel a nap, így 6 órára már 0 fok fölé melegedett az idő, de azért még így is élvezetes maradt.
A lehűlés a szokásos, nem olyan vészes fogfájáson kívül jó hatással van rám, a tegnapot majdnem sikerült végig emberi állapotban átvészelni, csak a hazaúton készültem ki.
Péntek, már csak a mai napot kell kibírni valahogy. A hétvégi programok természetesen lemondva/elutasítva, így megy ez.
A reggeli edzéssel sikerült ismét hozzátenni a naphoz, nem hajtottam de nem is lazsáltam, meglepődve láttam, hogy a leggyorsabb voltam ezen a körön. A GPS-em nem volt a topon, de ezt a pályát már jól ismerem. Azért az első 1.20-as kilométerre kifejezetten büszke vagyok... 😅
A jutalom sem maradt el: egy nyúllal kezdődött, majd egy pazar rét közepén két hatalmas, szürke-fehér gém-szerű madár, az államig érhettek legalább. Láttam méltóságteljesen elrepülni őket (gém over), gyönyörűek voltak. Függöny, majd a következő tisztáson 6 szarvas legelész. El vagyok kényeztetve.

10.1 km 0.51

SZÁMLÁLÓ 25046 km

2019. május 2., csütörtök

Sven ajánlásával

A gonosz karlstadiak ideküldték nekünk a 4 fokot és esőt, azt gondolván, hogy ettől rossz lesz nekünk.
De nem.
Két kifejezetten kemény edzés után a mait pihenőnappá nyilvánítottam, ez egy nagyon rövid kis kocogást jelent mostanság. Nem élveztem túlságosan, fáradtan és macskásan, de jót tett.

5 km 0.27

SZÁMLÁLÓ 25036 km

2019. május 1., szerda

Éljen a munka!

Ez a pihenőnap úgy kellett, mint egy falat kenyér. A tegnap is nagyon nehéz volt, csodás hogy reggel henyélhettem egyet csendben. A reggeli henyélés aztán délelőtti henyélésbe ment át, mígnem úgy éreztem, hogy ha kicsit megkapargatom a felszínt, még akár az is lehet, hogy lenne kedvem azon gondolkodni, vajon jó ötlet lenne-e mozogni egy kicsit. (A közhiedelmekkel ellentétben szinte nincs olyan, hogy könnyű elindulás.)
Ha van olyan, hogy tökéletes körülmények, a mai megközelítette. 12 fok, felhők, tiszta szél, szemerkélő eső, és minden gyönyörű. A tegnapi alapos átmozgatás után ma igye volt rá idő, egy kicsit hosszabbat terveztem, nagyon hiányoznak a portfóliómból a 14-16 körüli futások, reggel nehéz ilyesmit beiktatni. Amire nem számítottam, hogy ennyire jól fog menni. Hajtottam rendesen, magamhoz képest kiváló teljesítményt tettem le az asztalra, de közben nem azt éreztem hogy megfeszülök, hanem hogy kisimulok. Nagyszerű edzés volt.

15.6 km 1.20

SZÁMLÁLÓ 25031 km