2017. augusztus 30., szerda

Feltöltődve

A hétvégi gyengélkedés után egy rövid kis erdei kört mentem meló után. Nem volt gyors, hanem olyan futás volt, ami után több energiám volt, mint előtte.
SZÁMLÁLÓ 19244km

Tudatos építkezés

Mivel magamhoz képest nagyon sok a kilométer (az augusztust 181-gyel zárom), félek a sérüléstől és igyekszem ésszel élni, amikor csak lehet. Mára például kipihentem magam, és lett volna kedvem hajtani, de nem tettem. Jóleső futás a kora őszi hűvös hajnalon.

SZÁMLÁLÓ 19233km

2017. augusztus 28., hétfő

Próbálkozom


Habár kb. negyed annyit futok, mint ti, de nekem azért ez nagy lépésnek számít.  Rég futottam hosszút. Erre már megérte átöltözni :)
15 és még élek.


SZÁMLÁLÓ 19223km

Eső után vadkan

A mai edzés egyedüli célja az volt, hogy a 21-et szépen lekeverjem, mint egy jó dj. Ez sikerült. Arra viszont számítanom kellett volna, hogy a többhetes hallgatás azt jelenti, hogy vaddisznóék készülnek valamire. Már felfelé is hallottam őket csörtetgetni, de azt hittem, ennyivel megúszom. Lefelé viszont egy kanyar után ott állt egy szép nagy vadkan. Úgy álltam meg, hogy még vagy fél métert csúsztam felé, de ez talán jól is jött ki, mert jelentős zajjal járt. A vadkan elhúzott, én meg kicsit vacilláltam, hogy el merjek-e menni mögötte. Hiszen sose lehet tudni: lehet hogy csak bekapcsolta a csörtetőjét, és ott vár egy fa mögött, hogy rám ugorjon. Nem tette.
Lefelé már csak az alakváltó macskával és 5 kutyával kellett megküzdenem.
Kis budakeszi színes: ma három hete kell egy szakaszon a forgalomban futni, mert csinálnak egy 50 méteres járdaszakaszt. Térkővel. Tudjátok, azzal, amit hárman egy délután alatt le tudnak tenni, ha nekiállnak.

SZÁMLÁLÓ 19208km

2017. augusztus 26., szombat

Szombaton is korán

Most csak simán szarul ment, amivel tudok együtt élni. Csak lassan tudtam menni, azt viszont semmi nem akadályozta, hogy hosszabbat menjek, 21 lett belőle. És persze a lassúság is relatív, mert így is megvolt kicsivel 2 órán belül. Ezért megérte korán kelni szombaton is az újabb vicces hőhullám miatt.

SZÁMLÁLÓ 19198km

2017. augusztus 24., csütörtök

Furcsa másnap

Köszönöm szépen a jókívánságokat, tényleg túl vagyok az újabb mélyponton. Nem lehet kiszámítani, mikor hogy jön ki a lépés (az ember nem gép), a mai kifejezetten lendületes, jóleső edzés oka például feltételezem nem a késői fekvés és a tegnap este elfogyasztott alkoholmennyiség.
Szőnyi Ferenc, aki azóta is rendületlenül fut, a ma reggeli edzésem közben átvette a vezetést Svájcban. Neki még úgy 180 km van hátra, nekem csak 8 óra.

SZÁMLÁLÓ 19177km

2017. augusztus 23., szerda

Késő nyári, nyugis

Szuper, hogy újra pörög a blog! Így az ember igyekszik prioritálni az írást, ha van, ki olvassa. A Százados úrnak boldog évfordulót és örömmel látom, hogy a mélypontról sikerült hamar kijönni. Így tovább!
SZÁMLÁLÓ 19167km

2017. augusztus 22., kedd

Nekem a legrovidebb....

Ma este a lemeno nap kidugra sugarait az osszefuggo felhok alatt egy orara.  Ez ritka, mert egy hete csak esik - hetvegen epp Hurricane Gert jart itt, leginkabb csak viz formajaban. Szoval a mai amolyan jutalomfutas volt. Se nem gyors, se nem hosszu, de a lemeno nap fenyeben a varosban keresztul kasul, esti seta helyett.  Mintha csak tudtam volna, hogy unnepelni kell egy szep es kerek 20-as evfordulot :)


SZÁMLÁLÓ 19153km

20 év múlva

Külön posztban emlékezem meg arról, ami a ma reggeli futás közben jutott eszembe: mostanában van kerek 20 éve annak, hogy először vettem a szakadt kerti cipőmet, és elmentem futni egyet. 3 km volt a táv, természetesen elfutottam, és egy kád hideg vízbe csobbantam utána, hogy enyhítsem a rosszullétet. Mintha tegnap lett volna.
Egy A4-es lapra kezdtem irkálni az időeredményeket, amiből kicsit később futónapló lett. Ezt úgy 10 éve eldobtam, így a konkrét 20 éves évfordulót nem tudom melyik nap kell ünnepelni, de valamikor augusztus 20 körül volt.
Emlékszem, pár nappal később már 5 km ment, szeptember első hétvégéjén pedig - magam is meglepődtem - 10, és jól is esett.
Az első verseny a budapesti maratoni 6,6 km-es száma volt október elején, nov. 9-én pedig félmaraton 1.52-vel. 20 év alatt változott ez-az, de az 1.52-t most is elfogadnám.

Hosszúban rövidet

Szervezetem ma kegyeskedett működni, felfelé mondjuk nem éreztem olyan fickósnak magam, de valószínűleg az is közrejátszhatott, hogy a múltkori mélypont után akaratlanul is jobban hajthattam. Távban közben majdnem beértem Szőnyi Ferencet, csak annyi a különbség, hogy ő tegnap este 11 körül szállt le a bicikliről 1800 km után, és a futásból is van még hátra vagy 400 a svájci tízszeres Ironman-en.
Hajnalban a 9 fokot látva örömmel kotortam elő a hosszúgatyát. Az eső sajnos elkerült.

SZÁMLÁLÓ 19146km

2017. augusztus 21., hétfő

2017. augusztus 20., vasárnap

Eső után, előtt, alatt

Már megint csúszom a könyveléssel, úgy látszik nekem ez a gyenge pontom. Ez is.
Még szombaton toltam kora délután egyet. Kicsit jobban ment, mint legutóbb, de a 4 perces ezektől még odébb voltam.
SZÁMLÁLÓ 19126km

Egy régi ismerős

Sokszor mondák már rám, hogy pesszimista vagyok, engem viszont az lep meg, mennyire rá tudok csodálkozni, hogy a valóság még mennyivel szarabb, mint elképzeltem. Ma váratlanul ismét megtapasztalhattam azt a csodálatos állapotot, amivel egy-két-három éve küszködöm. Nem is az elemekkel, vagy saját magammal harcolok ilyenkor, hanem a kémiával. Úgyhogy ismét remegő lábakkal, magas pulzussal, erőtlenül szédelegve csoszoghattam fel a hegyre. Nem számítottam rá, hogy ennyire nincs elmozdulás a két hónappal ezelőtthöz képest, a kiszolgáltatottság érzése a legszarabb.
Egy ilyen állapotot megmagyarázni nem lehet időváltozással, fáradtsággal, egyebekkel. Megpróbálom elfelejteni és tovább lépni, de remélem, csak egyszeri alkalom volt, mert így edzeni csak elvesz a zéró energiából, és nem ad; hosszú távon nem fenntartható.

SZÁMLÁLÓ 19111km

2017. augusztus 19., szombat

Parkrun No.5

Vegyes érzelmeim voltak a mai futás előtt, mert ennyi pihenő után nem vártam magamtól sokat, de ha nem hajtom ki magam, akkor meg minek futok rövidet?  Nem volt túl erős a mezőny, viszont az időjárás tökéletes volt (15 fok és lóg az eső lába).  4 perces ezreket terveztem, de már az első körben az élre kerültem úgyhogy muszáj volt tolni ami a csövön kifért.  Egy méterrel nem bírtam volna tovább, beestem a célba.  Az időm nem tudom, de szerintem 20-on belül volt. 
Próbálom felvenni a versenyt veletek srácok, de max. a könyvelésben tudom tartani a tempót, az edzéseitek számában és hosszában messze elmaradok az elvárhatótól.  Hajrá BPR, újra pörög a számláló :)


SZÁMLÁLÓ 19095km





2017. augusztus 18., péntek

A gép elérte az utazósebességet

Mivel az össz kilométer és az edzésszám is magas, külön nem tervezek, hagyom, hogy vigyen a lábam. Ma vitt.

SZÁMLÁLÓ 19090km

2017. augusztus 16., szerda

Délutáni nyár

Fáradtnak éreztem magam egész nap. De úgy gondoltam, hogy korábban lelépek és futok egyet, hátha segít. A sokásosnál is lassabb vánszorgás lett a vége. Nem éreztem, hogy feltöltődtem volna. De legalább nem kellett kutyákkal és a gazdáikkal megküzdenem. Az egyetlen élőlény egy mókus volt, akivel találkoztam.
Biztatásként mondom, hogy vannak olyan országok, ahol az erdőben is pórázon mennek a kutyák. Ha nem, akkor is a gazdájuk mellett. Ha pedig jön a futó, akkor megállítják és/vagy leültetik az ebet. Csak úgy eszembe jutott.

SZÁMLÁLÓ 19080km

10

Nekem eseménytelenül telt, de meglett.

SZÁMLÁLÓ 19070km

Egy majdnem nyugodt edzés

Nem akartam szétgyilkolni gyötört lábaimat, de így is vittek maguktól, ez megint pozitívum. Már kezdtem volna élvezni a dolgot, de sajnos emberek is voltak, és természetesen kutyákat is hoztak magukkal. Már 100 méterről látszott, hogy baj lesz. Mondanom sem kell, nem sikerült megfogni őket, pont elém ugrott az egyik, meg kellett állnom. Higgadtan üvöltve hívtam fel figyelmüket a bokatörés elmúlt másodpercekben ugrásszerűen megemelkedett esélyeire, mire a csávó:
- Hát nézz a lábad elé!
Az egyik csaj:
- Neked van gyereked? (Ezt bevallom, nem egészen értettem...)
A következő pillanatokra nem emlékszem, csak arra, hogy megálltam, visszamentem, és attól tartok, mondtam is valamit. Azt hiszem, nem volt magas színvonalú a vita, és az álláspontok sem közeledtek.
Inkább a vaddisznókat választom.

SZÁMLÁLÓ 19060km

2017. augusztus 14., hétfő

A futás, aminek nehéz címet adni

Otthon még 14-nek indult. De aztán, én is ráhúztam még egy kicsit. A tempóm ugyan az volt, mint évek óta ezeknél a távoknál. Úgy érzem, hogy ebben a szinte bármeddig el tudnék futni. Hiszen most nincs miért kínoznom magam, így nem is tettem. Cserébe, ember voltam a nap második felében is.
SZÁMLÁLÓ 19050km

A bölcs őzike

Igyekeztem visszafogni magam és nem túltolni a szombati 21 után. Az is megfordult a fejemben, hogy kihagyom a mait, de hiányzott volna. Cserébe azzal is megelégedtem, hogy nem esett nehezemre.
Az útvonal legtetejénél diszkrét csörtetésre lettem figyelmes. Egy őzike állt ott 10 méterre, el sem futott, és úgy nézett rám, mint aki ilyen hülyét még nem látott. Ez kiváló emberismeretre vall.

SZÁMLÁLÓ 19032km

2017. augusztus 12., szombat

Pozitív visszajelzés

Pattanásig feszülten, fájó derékkal indultam, a hűvösebb idő beköszönte is megterhelő. Több kilométerbe tellett, amíg megtaláltam egy egyenletes, lassabb tempót, akkor viszont annyira jól sikerült, hogy meg sem álltam 21-ig. Nem a hülyeség, hanem a szervezetem diktálta, annyira jól esett most egy lassabb hosszút futni. Kevés ennyire könnyed, mosolygós félmaratonra emlékszem.

SZÁMLÁLÓ 19022km

2017. augusztus 10., csütörtök

A nyár nem adja könnyen magát

... de én se. És ez még akkor is igaz, ha ma reggel könnyedebbre vettem a dolgot: nem hajtottam, csak utaztam. Így is jobban haladtam, mint egy hónapja, ha mindent beleadtam. És még egy szép számot is elvittem.

SZÁMLÁLÓ 19001km

2017. augusztus 8., kedd

148

Ennyi kilométerrel vagyok adós a maraton óta. Nem sok, de nem a megszokott környezetemben nagyon nehéz redszeresnek lennem. A nagy meleg, pedig engem is kicsinált. Minden elismerésem azoknak, akik ebben teljesítenek minden alkalommal. Képtelen vagyok egyenként leírni, de van ebben minden: hajnali balatoni, déli balatoni, (ami a hülyeség egy szinonímája lehetne), kellemes itthoni erdei futások, ebédszüneti rövidek. Cserébe igyekszem a következöket idöben könyvelni.
SZÁMLÁLÓ 18991km

Érem

Két dolognak örültem már induláskor: a 13 foknak, és Baji Balázs világbajnoki bronzérmének 110 gáton. Mire visszaértem, már annak is örültem, hogy sikerült kijönni a gödörből, és egyet előre lépni erőnlétben. Úgyhogy magamnak is megszavazok egy érmet, ha nem is bronzból, de a vadkanszar kategóriát már talán elértem.

SZÁMLÁLÓ 18843km