2009. május 31., vasárnap

Keszthely

Nézegettem képeket a versenyről. Nekem a váci versenyre hasonlít. Kicsit talán nagyobb, mert nagyobb a város... Szép lesz DrF! És jó hogy megvan az 1000, ráadásúl már jócskán túl is haladtuk. Na Sven látom akkor a biciklizés is megvolt :) én pihengetek még, aztán lehet megkockáztatok egy futást. Jó lenne és kiakarom próbálni... ha fáj a térdem ígérem megyek a dokihoz...

Furák

Az igaz, hogy már 2 napja egész jó idő van az itteni viszonyokhoz képest. De a tóban karúszóval pancsoló gyerekek látványától, kirázott a hideg. Volt, aki épp csak belebújt, hogy lehűtse magát. Próbaképp én is belementem bokáig, nem sokat éreztem a lábfejemből, persze a gyerek ment volna tovább is.

Keszthely vár!

Szép volt, Sven! Aztán jó bringázást is nektek. Megfázni nem fogtok...
Ez vár rám:
Beneveztem, már szállásunk is van. Jó dolog ez a net...

Váltó

Az én edzéstervembe és pillanatnyi fizikai állapotomhoz sehogy sem illett egy e hétvégi 20-as. Így most egy bő 14-gyel kényeztettem magam. Féltem attól, hogy megvisel a meleg, de ezek szerint a testem nem felejtette el a tavalyi polythlont. Egész kellemes volt, nem is mentem rosszul, de a megállás után 1 órával iszonyú fáradság, nehézkesség jött rám, amiből egyelőre nem is tudtam kikeveredni. Pedig délután még egy kis családi biciklizés vár rám.
Örömmel pörgetem tovább a számlálót, hogy a következő ezres minél hamarabb itt legyen.
SZÁMLÁLÓ: 1019 km

1000 és egyéb nyalánkságok

Hát megvolna... Még mindig csodás élmény ez a blog, mintha együtt csinálnánk a hülyeséget. 19 km-nél teljesen emelkedett hangulatban futottam, mintha valami szupermaratoni váltót nyomtunk volna együtt, és én hoztam volna be az 1000-hez kis csapatunkat. Hát szép volt, lányok fiúk! Megtisztelő volt veletek küzdeni!
Pedig elindulni nem nagyon volt kedvem, húzott vissza az ágy. Mikor végre futni kezdtem, onnantól viszont már tömör gyönyör volt az egész. Nem hittem, hogy Kinizsi után így fogom érezni magam: nem lefárasztott, hanem mintha még hozzátett volna a kondimhoz. Tempó is egyenletes, könnyed, de azért lendületes is volt, ahogy így utólag nézem, egész jó időt is futottam ezen a bő 24-en. Az idő olyan volt, mintha én rendeltem volna: ez a felhős 12-14 fok, kis szellővel egyszerűen ideális. Csak fogytak a kilométerek, közben néha 3-4 km-re kikapcsoltam, csak nézelődtem, meg gondolkodtam. És a végére aztán megszületett az ötlet: ha így regenerálódtam, és ilyen erőben vagyok, akkor a jövő heti 30-33-at lecserélem egy kicsit hosszabbra... és elindulok Keszthelyen a maratonon. Ennek érdekében ma már nem mentem 30-at - mert a lábam ennyit követelt volna -, hanem beértem ezzel a kellemes 24-gyel. Végül is egy felkészüléssel nem csak egy versenyt érdemes nyomni, és nagyon hiányzott egy utcai maraton ebből a tavaszból. És igaz, hogy előzetesen nem tűnt reálisnak Keszthely, de most az.

Hölgyeim és uraim! AAAAAA SZÁMLÁLÓ: 1005 km!

Ember tervez...

A tegnapi nap sajnos másként alakult, úgyhogy ma igyekszem majd begyűjteni az ezrest. Nemsoká indulok - hosszúban! Hát, hiába, fel kell öltözni, nem mindenütt van olyan finom meleg, mint a kies Karlstad-ban...
aneron, örülünk, csak óvatosan!

2009. május 30., szombat

jóhír.... 30-án?

Képzeljétek!!! Tegnapi nap után igaz fájt a fejem, de 2 aszpirin után elmentem este teremfocira. 1 óra tömény futás. És tök jól ment... és nem is fáj a térdem. MEG SEM ÉREZTE!!! most ennek örülök nagyon :)
(ma volt h BPen 10 fok volt Karlstadban meg 25!!!)

2009. május 29., péntek

Dél...

Azért délre mentünk, mert Bálint azt mondta.... de amúgy jó is, mert arra kevesebb volt a hegy és egyenlőre olyan vagyok, mint egy rossz F1-es csapat, aki folyamatos váltóproblémákkal küzd. Azért Tétény elég szép volt, viszont a Duna-parti részen volt pár sokkoló rész. Az élesztőgyárat is érintettük és éreztük is. Viszont végig kísért minket egy "Polythlon" felírat az aszfalton... szóval tudtam jó helyen járunk ;)
ha rendbe rakom a váltót, akkor már északra mennék... meg a Bükkbe is :)

2009.05.30 - Tiszafüred, Tisza-tó-kör (10, 21, 70 km)
2009.05.30 - Duna-parti futógála (10 km)

2009.06.06 - Ablak Szerker Crossfutás (10 km)
2009.06.07 - IX. Győri Ipari Park Félmaraton (21 km)
2009.06.07 - Keszthelyi kilóméterek (21, 42 km)
2009.06.13 - Karlstad Stadslopp (10 km)
2009.06.13 - 12. Kékes csúcsfutás (11,6 km)
2009.06.20 - 11. Szigethalmi sündörgés (10 km)
2009.06.21 -
Tusnádfürdő félmaraton (22,9 km)
2009.06.21 - II. ePDF - Félmaraton (21 km)
2009.06.27 - Bükk hegyi maraton (6,1 11,5 20,68 42,4 km)
2009.06.27 - 10. Szombathelyi Sri Chinmoy Maraton (21, 42 km)
2009.06.27 - Bonyhádi futógála (10 km)
2009.06.28 - 1. Nyílt hegyi futóbajnokság (10,5 km)
2009.07.01 - Nyári Spartacus Kupa (tájfutás)

DrMC (Mea Culpa)

Bocs, hogy beszóltam a régi utadra... Azért nem olyan vész! Az élesztőgyár pedig kifejezetten bájos! Annyira, hogy szándékomban áll elindulni arrafelé a félmaratonon megint. Az jó volt, Sven, hogy te írtad be a futónaptárunkba... :) És igen, láttam hogy délután indul, mert akkorra már tényleg jó meleg lesz! :) Pont egy héttel a Bükki Hegyimaraton előtt, úgyis futottam volna egy 20-ast azon a hétvégén.
Apropó, most neveztem a Bükkire...

Régi szutyok futóutam

A régi futóútvonalamon ment a tekerésetek tekintélyes része. Bár dél felé én csak a 0-ás hídig merészkedtem.
Jé, nálunk melegebb van!
DrF, szedd a lábadat!

Enyémenyémenyémenyém

Bejelentkezem az 1000-esért, ha nem siettek, holnap magamévá teszem! Sventől még félek egy kicsit, de majd jó korán felkelek és elindulok, nehogy megelőzzön... :)
aneron, hajrá a bringával! De miért nem észak felé mentek, az nem ennyire szutyok?...

2009. május 28., csütörtök

nagyon közel!

huha, nagyon közeli már az 1000, megyek és még az éjjel futok 19-et hogy meglegyen :) drF biztos örül most ennek... képzeld a telefonomban sincs "ő", de ha átküldtem a névjegykártyádat, akkor meg Gergő lett... vagyis ismeri, csak nem lehet leírni. Bocsánat, hogy folyton nem futással zaklatlak titeket... de.... ma is voltam Bálinttal bringázni és Nagytétény fele nem éppen tudom pontosan hol mentünk, de valahogy IGY. és ez azért majdnem egy 70 km, csak így esti programnak :)
Március 15-én indult a kis blogunk. Azóta 981 km-t tettünk meg, ami ha jól számolom kicsit több mint 13 km naponta. szép teljesítmény.
viszont ettől a kevesebb mint 70 km-től is megéreztem a térdem. holnapra kiderül ez fájás lesz-e, vagy csak szimpla fáradtság...

Closer

A mait elcsúsztattam volna, de úgy alakult, hogy nem tudtam. Nem is lett belőle nagy örömfutás.
SZÁMLÁLÓ 981 km
A Tudás útja... ez volt az utolsó közös versenyünk! Rég volt.

Kiegészítés: Meghatott a verseny szervezők figyelmessége:
"528Halász, GergöMSKarlstad"
Kerítettek "á" karaktert, ami nincs a svédben. (A helyi hivatalok, sajnos nem vették erre a fáradságot, így ez lett minden hivatalos papírunkon: a') Sajnos "ő"-re már nem futotta... De nem vagyok telhetetlen.

Kutatók elismerése

Igen szép kutatómunka, köszönjük! Még nem néztem végig a mappákat, de több képen is már láttam magunkat. És tök jó képek! Dunavarsányban mikor beálltunk egy csapatképre, előttünk is ott pózolt egy másik társaság; valamelyiküket kértük meg, hogy csináljon rólunk képet. Na ők lehettek rókalaciék, mert láttam, hogy ő is lekapott minket oldalról.
Jópofa, hogy nem a gépbe nézünk... :)

2009. május 27., szerda

2009. május 26., kedd

11+24

Sajnos ilyen futás eredményekkel nem büszkélkedhetek... de jó, hogy már majdnem 1000-nél vagytok. egy sima kocogással begyűjthetném az 1000-et? nagyon csábító ;)
helyette viszont voltam ma bringázni, nem egyedül, David és Bálint volt velem. Alapból a megyeri hídnál találkoztunk, ami Davidnak a világ másik és sokkal melegebb része, mint ahol ő az életének nagyobb %-át eltöltötte. Onnan meglátogattuk a nudistákról híres bányatavakat, de épp ezért, vagy csak úgy, de a lábáztatásnál többre nem is vállalkoztunk. Majd 1-2 sörrel folytattuk az edzést, de azt már csak itthon nálunk a kertben. Ekkor én (a többiek kicsit többet mentek) 11-et mentem, ami ilyen nagypapa tempóban nem tűnt elégnek, így Bálintot elkísésrem a Deák térre, majd az Oktogon fele jöttem haza. Ez a kör sikerült 27 km 24,5-nek (tévedtem 24,5 csak elrondottam). Magyarúl nem mentem sokat. viszont ez a 27 24 ez este fél 10-től indult és fél 11 után 5 percel már vizet ittam itthon :) vagyis azért nem volt rossz a tempó... Tegnapi napon volt Douglas Adams-re emlékezve a "törülközőnap", az ő könyvéből (Galaxis utikalaúz stopposoknak) is megtudhatjuk, hogy márpedig a sör izomlazító. Szép estét, Hajrá az 1000-ért!!!

1000 is near

Hát nagyon közelre került az ezres! Hétvégén futok egy hosszút, azzal lehet kalkulálni, de 30-at nem, legfeljebb 25-öt. Egyébként már teljesen jól vagyok, magam is meglepődtem. Némi izomláz, de akár már ma kocogtam volna egyet, DrSequence már nagyon vár. De időm sajna nem lesz most, úgyhogy szabad a vásár, garázdálkodhattok!
Sven, csak így tovább!

Nincs megállás

Ez még a heti 100-tól is nagyon messze van, hát még a napitól.
SZÁMLÁLÓ 970 km
Gratulálok Doktorúr!

2009. május 25., hétfő

high hopes...

Egyszer jártam itt ... és nézzetek hülyének, de akkor beleszerettem ebbe a versenybe. Remélem egyszer megtudom csinálni :)

2009. május 24., vasárnap

nice job!

Na a hétvégén látom mindenki kitett magáért. DrF-é a hétvége leghosszabb versenye, amin kiválóan teljesített... immáron 6.x. Sven látom te sem felejtetted el mi a hosszútávfutás. Ez majdnem egy félmaraton. irtózatosan irigykedek rád :) ha én most ennyit futhatnék... és tudod mi a durva? időm lenne rá. és kedvem is nagyon. kellene egy fej szellőztetés, de nem mehetek és ez idegesít. a 18 km az nem semmi, szóval gratulálok hozzá! ezután egy 10-es verseny csípőböl :P
M! lehet a belém szorúlt női vonások miatt, de én élveztem a kis bolttúrát. Asszem azért az ottlévő emberek miatt nem tudtad 100%ig átvenni a verseny hangulatot. Senki ne úgy képzelje ezt, mint egy Nike Félmaratont, vagy akár egy fedettpályás OB-t. ha jobb lett volna a hangulat sztem még ennél is jobbat futottál volna.
amúgy az időtök:
20 (34) Halász Sarolta - 0:17:25
44 (58) M - 0:18.80
a nyertes 0:14:65-el ért be, vagyis csak 4 mp-el korábban. Tesiszakos csajszi, szóval egyáltalán nem viccből jött, hanem nyerni. persze nem is az első versenye volt sem 100-on, sem a Glamour 100-on. A 100 m-es futás is egy verseny kár h nem tudjuk jelölni a számlálóban, de megjegyezzük! gratulálunk hozzá :)

(G)lamour (DrF ötlete, mert nekem semmi nem jutott az eszembe)

Én is beszámolgatok, bár igazából nincs miről. A versenyecském (, ha lehet annak nevezni) nem volt annyira rossz. Negyed 12-től már ott voltam (Westend, Tetőterasz), mert 12-ig le kellett adni a részvételi nyilatkozatot. Aztán szerencsére aneron kijött és nem kellett egyedül lennem, amiért még egyszer nagyon hálás vagyok, szóval köszönöm! Az időjárás nem volt rossz, csak irtó meleg volt, és nagyon tűzött a nap. Aneron türelmén azért nagyon meglepődtem, mert amíg vártunk a startig (fél 4), addig kb. az összes ruhaboltot végigjártuk. Szóval ez volt az egyik dolog, amin meglepődtem. A másik az az volt, hogy nem mindegyik csaj volt az a tipikus cicababa, volt 1-2 egész kedves is. Az időm 18 másodperc és még valamennyi lett, amivel a 44. helyet tudtam megszerezni a kemény 100 méteren. Sven húga, ha jól emlékszem a 20. lett. Hát a "versenyemről"ennyit. Utána hazajöttem, ettem pár falatot elvoltam, aztán párszor beszéltem DrF-fel, és kiderült, hogy mehetek a korábbi vonattal, ami 22.23-kor indult a Déliből, és kb 23.23-ra lent is voltam. Aztán jött DrF és és besétáltunk a célhoz. Ott minden oké volt, aztán lepihentünk (én még aludtam is, ugyanis én is felkeltem reggel). Aztán hazafelé reggel mindenki gratulált a többieknek, hogy bravó ügyesek voltatok, azt hitték, hogy én is megcsináltam. :-)
Kb ennyit tudtam írni, a 100 m-t nem adom a számlálóhoz, bár, ha a verseny elötti boltból boltba sétálgatás hosszát összedanánk, az is lenne pár kilóméter.

Kinizsi 6.0, avagy a meztelen bácsi ismét lesújt

Nos, beszámoló következik. Annyira persze nem lesz hosszú, mint a túra volt... mert biz nagyon hosszú volt.
Szóval rajt, nem Csillaghegyről, hanem Békásmegyerről. Rengetegen voltak; én nem szeretek lökdösődni az elején, ezért mindig előre nevezek. Így megspóroltam egy kb. 100 méteres sort.
Gyönyörű időben indultuk; merészen semmilyen ruhát nem vittem magammal, egy szál pólóban és rövidgatyában vágtam neki a gyerektávnak. Bíztam M-ben, hogy a végén majd hoz nekem valami meleg ruhát. Így is lett, de ne szaladjunk ennyire előre!
A felszerelés tök jó volt, az övtáska százszor jobb, mint a hátizsák. Nem izzadtam meg annyira a hátamon, és minden kéznél volt. Nagyon komfortos így túrázni. Még azt is bevállaltam, hogy vittem fényképezőgépet; csináltam pár videót meg egy-két képet. A videó jobb, mert nem kell közben megállni.
Különös céljaim nem voltak: végigérni, ahogy jön. Azt már megtanultam, hogy tervezgetni úgy sem érdemes; ezen a távon sok függ a körülményektől, és rengeteg váratlan dolog közbejöhet. Ember tervez, a kilométerek végeznek. Egyetlen tervem az volt, hogy nem akarom széthajtani magam, és élvezni is szeretném a dolgot. Ez tökéletesen sikerült; videózgattam, körülnéztem, még az útvonalról is hajlandó voltam néha letérni egy kicsit egy kis kilátásért, hogy ne csak a rohanás legyen.
Részletesen az útvonalról nem szólnék, elég annyi, hogy csodálatos zöld volt minden, nagyon szép tájakon jártam. Ízelítő:
Féltáv előtt a tokodi nénik kegyetlen jók voltak: csináltak zsíroskenyeret, volt hűtött vizük, még egy Túró Rudit is kaptunk. Nagy hangulata volt a frissítőállomásnak! Ez nem hivatalos frissítőpont, de már évek óta mindig kivonulnak ide, lehet rájuk számítani.
Délután már elég erősen sütött a nap, de a meleget a szél ellensúlyozta. Póló és hátizsák nélkül nagyon kellemes túrázni, csak hát persze masszívan leégtem. Nem baj, majd elmúlik.
Féltávhoz szuper erőállapotban értem. Nem is emlékszem, volt-e már ennyire könnyed első fele. Gondoltam, tovább sem rohanok, főleg mert idővel is jól álltam: 8 és fél óra volt kb. Mogyorósbányáig. Kicsit megálltam, lábat szárítani, táplálkozni.

És ezt nem kellett volna tennem. Vagy azt a sört és/vagy jégkrémet nem kellett volna elfogyasztani. Vagy szimplán csak mégis fejbeütött a nap. Nem tudom, de féltáv után szétestem. Elég hosszú ideig. A könnyedség eltűnt, kissé fogcsikorgatósan gyűjtöttem a kilométereket, és úgy éreztem, még pokoli sok van hátra. Nem lelkiztem túl a dolgot, de mindenképpen visszaestem. Ráadásul majdnem kihagytam egy pontot is; rutinból mentem, de változtattak az útvonalon tavalyelőtthöz képest, csak szerencsém volt, hogy mások is ott vakarták a fejüket, hogy na most merre. Nem örültem volna, ha nem kapom meg a végén a... mindenfélét...
Fizikai gondjaim még nem nagyon voltak, de már kezdődött a gyomor-probléma; féltáv után már nem nagyon tudtam enni. A lábam még ment, meglepően fájdalommentesen (persze minden relatív...). Aztán amikor már kezdett esteledni, és elértem Bányahegyre, és nagyon korán volt még, akkor egy kicsit magamhoz tértem. Sikerült nem megállni, hanem lendületből továbbmenni Bányahegyről; ez igazi bravúr. Ott eléggé szét szoktak esni emberek; kegyetlen egy hely az. Miden évben több százan itt adják fel. Persze ők később jönnek; általában a mezőny nagy része sosem látja Bányahegyet világosban. Örülök, hogy nekem még mindig megvolt sötétedés előtt. Most fél8 előtt indultam tovább, eléggé a mezőny elején, és sokakat megelőztem, akik leálltak tollászkodni.
Innen jópár km lefelé, megpörgettem egy kicsit a tempót. Beszéltem telefonon M-mel, az is jót tett. Aztán egyszer csak csörgött megint, és valaki beleszólt Sven hangján, hogy "helló"... Képzeljétek, Sven volt az!!! :) Jó kis meglepi volt, és jókor. Sötétedett rohamosan, és kissé aggódtam, mert az utolsó 16 km-t nem ismertem, meg hát fárad az ember, egyedül az erdőben. Jót tud tenni ilyenkor a biztatás!!!
Koldusszállás előtt az utolsó lámpa nélküli percekben valami állatcsorda ugrott fel mellettem a bozótban; hát majd' összecsináltam magam. Szerintem vaddisznók voltak, mert nagyon csörtettek; az őzek nem ilyen hangosak. Koldusszálláson némi poénkodás, pecsételés. Ilyenkor már mindenki el van készülve, még ha tartja is magát; jól esik néhány közvetlen szó, egy röhögés. Néztem körül, de nem indult meg senki lendületből, így hát egyedül kellett nekivágnom az ismeretlenek, nem akartam kihűlni. Somlyóvár helyett egy másik hegy volt a terítéken, egy 6-7 km-es emelkedővel. El tudjátok képzelni, milyen lehet ez 84-90-ig? Ráadásul rohadtul kellett figyelni az ismeretlen útra, sötétben. Fincsi!
Gondoltam, majd ha utolér valaki, megpróbálok tapadni rá, hátha ismeri az utat. De sajnos a mezőny elején igencsak gyors kollégák voltak, elmentek mellettem, felfelé pláne nem szeretek rohanni. Szerencsére nem lehetett eltéveszteni. Aztán beértem valakiket, akiket tudtam követni. Az egyiknek fényvisszaverő kis szarok voltak a futónadrágján hátul, annyira vicces volt a töksötétben, szinte elszédültem, ahogy mozogtak... Ekkor viszont már nagyon meg kellett állnom egyéb okokból, úgyhogy őket is elpasszoltam. Shit. Sebaj, az út követhető volt; 93-nál sikeresen megtaláltam az utolsó ellenőrző pontot, beszélgettem pár szót két sráccal, akik már nagyon kész voltak. A hidegben, meg persze a terheléstől az én ízületeim is kezdték beadni a kulcsot; csak reméltem, hogy az utolsó meredek ereszkedést bírni fogják. Hát, mi tagadás, nagyon belassultam, már semmi nem mozgott rendesen, úgyhogy végigkáromkodtam azt a szakaszt lefelé, Bajig. Utána már csak 2-3 km séta a cél. És itt történt, éjfélkor, Tata és Baj között, hogy találkoztunk M-mel... Csodás pillanat! Köszönet érte! Annyira jó volt, hogy még egy éjszakányi kényelmetlenséget is simán bevállalt ezért!!! Besántikáltunk a célig. Ezeket a métereket már nem élveztem... de megvoltak, simán. A célban meglepettem konstatáltam, hogy sikerült brutálisan jó időt menni: 17 óra 24 perc. M hozott polifoam matracokat, meg hálózsákot; bevackoltuk magunkat egy sarokba, és ott húztuk ki a vonat indulásig.
Alig bírtam hazakecmeregni, de egy kiadós alvás után már jobb. Regenerálódgatok.
Ekkora baromságot, mint ez a 100-as túra! De nem hagytam volna ki semmiért!

SZÁMLÁLÓ 959 km

Sveni, svidi, svici

Jól számoltam, 40-et nyomtál egy hét alatt? Grat!
Beszámoló is lesz majd, de még ahhoz is túl fáradt vagyok, hogy a gép előtt üljek...
Sven, nagyon jó volt a telefon, köszönöm! aneron, neked meg azt köszönöm, hogy M-et istápoltad a versenyen!
Jó a csapat!

"Kicsit" több, mint 100 perc

Ma sikerült, a múlt hétre tervezett 18-as kört lefutni. Valóban, térképpel a kézben kicsit egyszerűbb. Nagyon kellemes volt az erdő, én is kényelmes tempót választottam. Nem akartam semmi különöset produkálni, csak meglegyen. Továbbra is nagyon szeretem ezeket a hétvégi, délelőtti edzéseket, bár itt ez az időpont kissé mostoha. Eddigi megfigyeléseim szerint, szinte mindig hűvös, szeles, felhős. Csak délutánra estefelé lesz jó idő. A helyiek is erre rendezkedtek be. A fél délelőttöt átalusszák, az élet délután kezdődik és tart késő estig. Valószínűleg, a versenyeket is ezért teszik inkább a szombat délutáni időpontokra, ami a magyar versenyek után elég szokatlan volt. Persze, ez nem igaz mindenkire, gyaloglók, nordic walking-osok, golfozók, egy futó és egy rémült őz is akadt útközben. Az utolsó néhány kilométer hangaláfestéséről, pedig a honvédség lőgyakorlata gondoskodott.
SZÁMLÁLÓ 859 km

2009. május 23., szombat

In the Name of the (Mad)Man

"73-nál vagyok, jól vagyok, és semmi vicces nem jut az eszembe, sőt semmi nem jut az eszembe."-üzeni DrF. Majd még jelentkezik és beszámol, de eddig minden oké volt.

Kétségek

Normális vagyok én?????

2009. május 22., péntek

kinizsi utca 100.

nem tudom hánykor rajtolsz :( úgyh nem megyek ki a rajtra... holnap lesz a glamour futam is, szóval egyszerre két embernek drukkolhatunk! hajrá :)

2009.05.23-24 - Kinizsi 100-as
2009.05.24 - Csepel-sziget félmaraton (21, 42 km)
2009.05.24 - Ózdi hegyi futóverseny (11,4, 21 km)
2009.05.30 - Tiszafüred, Tisza-tó-kör (10, 21, 70 km)
2009.05.30 - Duna-parti futógála (10 km)
2009.06.06 - Ablak Szerker Crossfutás (10 km)
2009.06.07 - IX. Győri Ipari Park Félmaraton (21 km)
2009.06.07 - Keszthelyi kilóméterek (21, 42 km)
2009.06.13 - Karlstad Stadslopp (10 km)
2009.06.13 - 12. Kékes csúcsfutás (11,6 km)
2009.06.20 - 11. Szigethalmi sündörgés (10 km)
2009.06.21 - Tusnádfürdő félmaraton (22,9 km)
2009.06.21 - II. ePDF - Félmaraton (21 km)
2009.06.27 - Bükk hegyi maraton (6,1 11,5 20,68 42,4 km)
2009.06.27 - 10. Szombathelyi Sri Chinmoy Maraton (21, 42 km)
2009.06.27 - Bonyhádi futógála (10 km)
2009.06.28 - 1. Nyílt hegyi futóbajnokság (10,5 km)
2009.07.01 - Nyári Spartacus Kupa (tájfutás)

Na mára ennyit. Verseny van bőven. Én szívesen kísérek bringával, de hosszabbakat csak akkor vállalok, ha kicsit sikerül kipofoznom.... olyaaaan félmaratonok vannak!!! hajrá-hajrá!!!


Kis lépés az embernek

Új pályacsúcs született! Sikerült 1 óra alá küzdenem a 11 km-t. Egész jól ment, nem volt nagyon küzdelmes. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden percét élveztem. Tudom még messze vagyok attól, hogy egyszer egy tempóban nyomjunk egy félmaratont (hacsak nem akarja valaki pihentetni meggyötört tagjait), de kezdetnek nem rossz.
SZÁMLÁLÓ 841 km
Sótabletták, ragtapaszok, cola bekészítve? Gondolunk majd rád DrF! Nem tudom, mit is lehet kívánni egy ilyen hihetetlen erőpróba előtt... Menjen!

Vihar előtti csend

Hát közeledik... Mindig is szerettem a megmérettetés előtti estéket. Ilyenkor már nem kell csinálni semmit, kicsit készülődni, és várni a rajtot.
Kissé durva hét volt: rohangásztam, mint pók a falon, és majd' minden délután megfordultam a fogorvosnál is. Nem túl jó előjelek, de nem parázom; nem ilyenek szoktak dönteni. Még a blogba se tudtam írogatni, sok minden volt, lefáradtam. Azért jó érzés volt olvasni, hogy kisebb népi kezdeményezés indult azért, hogy szombaton meglegyen az 1000. Egy kicsit majd még várni kell rá, de előbb-utóbb meglesz, Sven nagyon tolja.
Szóval holnap reggel rajt; már várom nagyon. A végén változott az útvonal; az egész megtekinthető a turistautak.hu oldalon. Így arrafelé fog befejeződni, amerre egyszer egy téli túrát nyomtunk a Gerecsében. Sven, emlékszel az Öreg-Kovács hegyre?
Két év telt el a legutóbbi óta. Már várom.

2009. május 21., csütörtök

Ma...

Igen eléggé elhanyagoltam a versenynaptárt, ezért elnézést kérek és ígérem pótolni is fogom az elmaradást! Annyi jó verseny lehetőség van, hogy muszáj lesz ezeket megmutatni nektek is :)
éééééés én ma voltam biciklizni!!!! :)
Elmentem az egyetemre, majd át a lakásba a Bakáts téren, majd nagymamámhoz mentem fel egy félórára és utána jöttem haza. ez az egész úgy este fél7-től tartott 9 óráig, ami ha figyelembe vesszük, hogy sok helyen megálltam közben azért egy jó menet volt... felér egy 7 km-es kocogással a parton :D
ééééééés rájöttem arra is, hogyan lehet a szembesávba is berajzolni a biciklist az egyirányú utcában a térképen... szóval innentől pontosabban tudom majd mérni amit mentem.
most pl 30,6 km volt

Ami a versenynaptárból kimaradt



Június 21. - 18:00

II. ePDF - Félmaraton Egyetemi Budapest Bajnokság, ELTE-Kupa
http://polythlon.elte.hu/component/option,com_eventlist/Itemid,29/func,details/did,364/
Ezek szerint, tanultak a tavalyiból a szervezők...

Július 1. - 15.00-tól
Ez egy nagyon kellemes kis verseny. Én indultam már, hatalmas élmény a várban és környékén tájfutni. Ez sem kifejezetten (fél)maratonistáknak van (a hosszú 4 km - légvonalban), de tollas helyett/mellett és a nyár eleji tunyaság ellen nagyon jó. Ha valakit bővebben érdekel elküldöm a tavalyi térképet, indulás előtt érdemes kicsit tanulmányozni.
http://www.tabanispartacus.hu/tajfuto/index.php?page=2009/nyari_spari/nyari_spari_kiiras

40:3=13,3333333

Én szívesen bevállalnék egy 20-ast a hétvégére, de nem tehetem. az egyik térdem még mindig fáj egy kicsit, még biciklizni sem voltam, szóval ha M és David lenyomnak 1-1 félmaratont, akkor menni fog :) úgyis nagyon leállt ez a futósdi, Sven aki egyemberként a hátán tarja most a csapatot :) köszönjük is neki a lelkesedést! én meg drukkolok nektek nagyon!...

2009. május 20., szerda

70

Én bevállalok szombatig 30-at (természetesen 2 részletben), ha 3-an szétosztjátok a 40-et.

Kinidzsi tábornok emlékverseny

Beneveztem... Aki hülye...
Nem akar valaki gyorsan futni 70-et? Akkor az enyém lehetne az 1000 szombaton...

Hétköznapok

Ha tegnap kellett volna belehalok, de nem kellett, ezért inkább ma mentem. Egész jól esett, sokkal nagyobb küzdelemre számítottam. Végig az az érzésem volt, hogy iszonyatosan hasítok és hihetetlen hosszúakat lépek. Persze a megállás utáni órára tekintés, kijózanított. Valószínű, hogy csak a hétvégi vánszorgás után tűnt eszelősnek a tempó.
SZÁMLÁLÓ 830 km

2009. május 18., hétfő

Gyökérkezelés

Ha jól látom, most éppen 22°C a különbség... És elcserélném ezt a 30-at arra a 8-ra. Az az érzésem, elkezdődött az az időszak, mikor Karlstadban lesz jobb idő.
A mai edzés a fájdalomtűrésre volt kihegyezve, és 0 km hosszú volt. Igazából végig ültem az egészet. De azért leizzadtam rendesen, és a pulzusszám is egész jó volt!

2009. május 17., vasárnap

GSR vol. 2

Nem is tudtam, hogy a húgomnak ilyen ambíciói vannak, de őt is kisorsolták, így indul a nevezett versenyen. Lesz egy ismerős cicababa.

re.

Nagyon tetszik nekem is a webcamera, épp tegnap délelőtt keresgéltem karlstadi webcam-eket, de nem találtam, lehet h mert nem tudok svédül? :) mind1, úgylátszik nem kellett volna feladni. tetszik!
köszi a tippeket DrF, így tervezem, meg a hosszabb és rendszeresebb edzések már tervben voltak Dunavarsány után, ha tényleg a maratonon gondolkoztam.... de így most ez is eléggé elúszni látszik. Mindegy, 1-2 jó biciklicést már be is terveztem, amint elmúlik. jókat futottatok! mingyá 1000 lesz ;)

18 helyett 20

És nem azért, mert hihetetlenül jól ment, és rá akartam húzni még egy kicsit, hogy szép kerek legyen. A terv az volt, hogy az erdei körömbe rakok még egy 4 km-es hurkot... Le kellene már szoknom arról, hogy "most nem veszem elő a térképet, mert szerintem itt vagyok és erre kell menni". Természetesen nem tévedtem el, de ez az út volt a "rövidebb". Egyébként, a kis izgalmat/bosszankodást leszámítva nem volt rossz. Nagyon kényelmes tempót választottam, talán egy kicsit túlságosan is. Az idő pedig nagyon kellemes volt, hosszú hetek után, megint rövidben tudtam futni!
Próbálok vigyázni magamra, de lehet, hogy az egyenetlen talajjal barátkozik meg a térdem nehezebben. Attól persze nem kell félni, hogy mindig széthajtom magam. Kezdek megbarátkozni vele, de bennem van valami gén, ami megakadályozza, hogy komolyan megkínozzam magam. A terv az, hogy futogatok többet és gyakrabban, főleg a kondi miatt és, "hogy jobban nézzek ki pucéran". A városi versenyig hetente az egyik 10-est jobban megpörgetem. (Ez alól kivétel volt ez a hét, amikor mindegyik lötyögős volt.) Utána az augusztus végi félmaratonig, pedig a hétvégi hosszúakra fogok jobban koncentrálni.
"Kirándulás" volt, de nagyon szép helyen voltunk. A webkamerát azért tettem fel, mert érdemes este fél 10 után megnézni. Szokatlan, hogy ilyen világos van este, és még messze a nyári napforduló. Volt pár alkalom, hogy nagyon megviccelt minket.
Hálás köszöntet DrSequence és DrF összjátékának!
SZÁMLÁLÓ 819 km

Jótanácsok

Futás közben gondolkoztam egy kicsit rajtatok. aneron, most mindenképpen pihi kellene, de a biciklizés erősen ajánlott. Annak idején nekem a doki azt mondta, jó, ha erősítem a térdem, mert minél több izom van körülötte, annál jobban védi is. Valami porcerősítő sem ártana szerintem. Hosszú távon pedig: most nem leszek népszerű, de mindenképpen többet kellene edzeni. Nem csak azért kell az edzés, hogy gyorsabban fuss tőle, hanem azért is, hogy a szervezeted felkészítsd a nem mindennapi stresszre, amit mondjuk egy félmaraton jelent. A térdet, a szalagokat, a porcot is kell edzeni. Sajnos, ha valakinek hülye agya van, és szét tudja hajtani magát, annak vigyáznia kell, nehogy túllépje pillanatnyi korlátait. Erről van némi tapasztalatom.
Sven, rajtad is gondolkoztam. Csak óvatosan a gyorsulással! Ha heti 3 edzéssel számolok, akkor 4 pihenőnap jön ki, amit az edzések között 2:1:1 arányban lehet csak elosztani, mivel egymás utáni napokon nem futunk. Érdemes a gyors edzés után 2 napot pihenni! És ha valami nem stimmel, inkább csúsztasd a következő futást. És ha az edzésszámot növeled, akkor csak óvatosan a kilométerekkel!
Szépek a képek! Kirándulás vagy futás volt arrafelé? A webkamera is nagyon jó!
Vigyázzatok magatokra!

Lungompa

Avagy transzban futó himalájai szerzetes...
Ezt ma annyira nem élveztem. Shit. Nem szeretem ezeket a napokat, amikor jön a meleg. Igen tompának éreztem magam, alig ment a lábam. Persze a bujkáló-sunnyogó fogfájás sem olyan motivációs tényező, ami segít széthajtani magam... Úgyhogy igyekeztem nem figyelni semmire, se külvilágra, se belülre, csak menni - mint egy igazi lungompa.
Baj egy szál se, elfáradni nem tudtam, térdemet nem készítettem ki - tehát végül is teljesítettem a tervet, vagyis egy nem túl gyors, szinten tartó 21-et. Csak épp könnyed nem volt. Érdekes módon az utolsó 4-5 km-re állt össze valami futómozgás-féle.
Melegem annyira nem volt, de ez a front kikészít. Pólót megint nem vettem, így sikerült felsőtestemmel riogatnom békés családokat. "Apu, meztelen bácsi jön!"
Az egyetlen jó a mai edzésben viszont igazán nagyon jó: sikerült mélyebben összeismerkednem DrSequence-szel. És nagyon jó arc! Most már szívembe zártam; amíg aggódtam, hogy esetleg kicsi lesz, addig nem mertem. Pedig ez a fehér alapon kék-sárga az mindig megdobogtatja a szívem! Szóval jóban leszünk, DrS nagyon állat! Kissé kockázatos volt egy 21-essel avatni, de ennél rövidebbet nem futok, és nem vagyok az a csávó, aki csak nézi, hogy az új cipő ott nem porosodik eléggé a sarokban. És ha arra gondolok, hogy ez egy 100$-os cipő, én meg féláron szereztem... :)
Úgyhogy örömmel emelem a számlálót... NEEEE! EZ NEM LEHET IGAZ! :)

SZÁMLÁLÓ 799 km

Béla

hát Sven, .... no comment.
akkor hívhattalak volna ma is bulizni titeket, DrF? :) .....
meddig várjak? vigyétek ti a számlálót.... én majd pár hónap múlva, remélem újra köztetek futhatok :(.... addig meg pihi

2009. május 16., szombat

Hammarö - kommentár nélkül


Térdek

Hát bizony, a térd a mi gyenge pontunk! És vigyázni kell rá nagyon. Volt már vele jó pár köröm, és azt alaposan megtanultam, hogy ha gáz van, azt ki kell pihenni/rendbe kell hozni. Sven, azért te is óvatosan gyorsíts! És két gyorsat ne fuss egymás után. Két futás közt is mindig legyen elég pihenő. Úgy ne fussunk, hogy érzünk valami fájdalmat, inkább halasszuk az edzést!
A mai kis laza 20-asom sajnos elmaradt; kissé fáradtnak éreztem magam Béla bácsi után. Meg sajnos egy fogam is bedurrant hajnalra, remélem holnap már jobb lesz a helyzet.

2009. május 15., péntek

Kis szinesek

Csak óvatosan aneron! Inkább többet pihentesd, a jó formából úgy sem fogsz nagyon kizökkenni. Sajnos a kevés tapasztalatom, azt mondatja, hogy a térd nagyon lassan gyógyul. De van nálam sokkal tapasztaltabb futó a tagok közt, aki esetleg meg tud erősíteni.
Egyébként az én térdem sem örült a plusz egy edzésnek, a pörgősebb tempóért sem volt túlzottan oda. Nem fáj, de a csavaró és hirtelen mozdulatokat nem szereti (tudom, tudom ne csináljak ilyet). Volt már ilyen két éve vagy egy fél évig éreztem is, aztán, hogy alig futottam elmúlt. Nem örültem, hogy újra találkoztunk.
Tegnap volt a "Vår ruset" (Mi/Tavasz futásunk, igazából mind a kettőt jelenti (amolyan női futógála, 5 km)), amit szintén a már említett sportklub szervezett. Közel 8000 nő vett rajta részt. Ha mindenki a városból jelentkezett (ami valószínűleg nem így volt), akkor ez azt jelentené, hogy minden 5. nő futott tegnap este! Elég érdekes időpontot választottak a szervezők: csütörtök 19.00, így sehogy sem tudtuk megoldani, hogy a jótündér is részt vegyen rajta.

hát-hát

ugye lophatok Sventől egy ilyen hőmérséklet jelzőt BPre is? csak h lássuk mennyi a különbség. Viszont elmentem futni 13:45-kor voltam kint, jó meleg volt, közepes tempót mentem, meg nem is sokat, csupán csak, h lássam mit produkál a térdem... hát-hát... azért érzem őket. nem fáj, de kicsit tompán nyom azért, jelezve, hogy nem örül 100%ig a futásnak. ez így majdnem két hét nemfutás után, izé... de mondom csak laza kocogás volt, 34-35 perc körül lehetett, de legalább mozogtam, már nagyon hiányzott...
SZÁMLÁLÓ 778 km
és elpasszoltam a 777-et? :) Looooser vagyok.

2009. május 14., csütörtök

biztos jó volt

hááát, pedig olyan jónak tűnt a képen. mind1, az első karlstadi verseny, szóval jó h van az a póló!!! már csak 2ZH a héten és utána akár futhatok is ;)

Jó volt?

Nem.
SZÁMLÁLÓ 771 km
Viszont először most sikerült eltalálnom, hogy miben fussak.
Visszatérve: a póló minősége, egyébként megközelíti a váci pólókét... És természetesen a nevezési díj nem tartalmazta, de ez az első és nagyon kellett.

2009. május 13., szerda

apro-pó

Biztos ilyen szar magyargyártányú póló, mint amilyeneket BPen adnak ugye? :) nagyon jólnéz ki, kb olyan mintha a "Karlstad Stadslopp" rockzenekar hivatalos pólóját láthatnánk. és még azt sem mondhatjuk, h a fekete túl meleg póló egy futásra :)
a videó meg jobb így, mert ha az oldalról letörlik, nekünk még mindig ittlesz szépen és megnézhetjük újra, meg újra.... húzok vissza tanulni, még van 3 ZHm 2 nap alatt, aztán ha minden jólmegy akkor jövőhéten nincs....!!!
drukkolunk a versenyhez...

Fúúúúúúú!

Ez nagyon baró! Jó kis kanyargós pálya, én nagyon szeretem az ilyet, mert nem futok 3 perces ezreket, hogy a kanyarok zavarjanak... Hallod-e, Sven, igen élhető kis város ez a Karlstad! És tuti jó verseny lesz.
Én közben jóba lettem DrSequence-szel, igaz csak egy tollas erejéig, de kipróbáltam, elég állat.
Sven, örülünk!

Karlstadi apró

Sikerült az első itteni versenyre benevezni! Június 13-án, már kicsit több, mint 7 hónapja lesz, hogy nem álltam rajthoz, így nagy az öröm, hogy végre elindul az én versenyszezonom is. A szervező egy "gót" sportklub, akiknek ez a kiemelt versenyük, ami 30. jubileumát ünnepli. Eddig minden úgy ment, mint otthon: pénz befizet, elismervény, póló megkap. (Lehetett volna neten is, de ahhoz egy plusz információ hiányzott...) Rajtszámátvétel a verseny előtt.
A póló:
A verseny útvonalát kis videón nyomon lehet követni. Kicsit hosszú, de amolyan városnézésnek is fel lehet fogni, addig is, míg nem jöttök látogatni. Íme a város, ahol lakom! Utólag átgondolva, tökéletesen elég lett volna egy link is, de aneron segítségének köszönhetően itt van:

2009. május 12., kedd

Ez is meg volt

Mindig nekem hagyjátok a kerek számokat:
SZÁMLÁLÓ 760 km
Ez a mai, nem ment különösebben jól, viszont kárpótlásul eláztam a 2. kilométeren. Csinos az új tagunk!

Re.

Tényleg jó az időjárásjelző.... 10 fok?... upsz. Én is gondolkodtam új cipőn, az enyém már jópár éves, de először futni kéne újra! péntekig letudok jópár Zh-t utána meg megkockáztatom, h talán még futni is fogok, meg persze majd Davidot is rávesszük ;)

Új tag

Ne ijedjetek meg, ő nem fog írni, de azért bemutatom új kis barátomat. Remélem nem lesz túl kicsi. Tegnap mint utolsó pár, utánam kiabált a Decathlonban. Gondoltam, utolsó pár előre fuss, és engedtem a kísértésnek, annál is inkább, mivel a közelmúlt kissé megviselte a régi cipőmet: pontosan 4 helyen szakad. Ő Dr Sequence.


Egyébként jó az új időjárásjelzőnk!

2009. május 11., hétfő

Mozg-alom

Versengős hétvége ígérkezik a 100-as szám jegyében. Én, most már csak a 100 percet vállalnám.

Hajrá!

Én szurkolok, de kicsit távolabbról, a Kinizsiről.
By the way, Sven, most látom, a tied volt a 200.-ik hozzászólás. Az enyém a 199. :)

GSR!

Nyerd meg!!!! :D:D:D

GSR, indulok!

Nagy hírem van. Nem tudom, emlékeztek-e, de tavaly jelentkeztem a Glamour Stiletto Run nevezetű versenyre, melynek lényege, hogy 100 m-t kell lefutni magassarkúban. Tavaly nem sorsoltak ki (, mivel sok a jelentkező, 100 indulót sorsolnak), de most igen, tehát május 23-án indulok a versenyen. :-) Tök jó lesz a sok hülye cicababa között futni. Kis videó itt:
http://www.glamouronline.hu/glamtvesemenyek/?element=1&sid=10&cid=2
Ugye drukkoltok majd?

2009. május 10., vasárnap

25-30

Már kezdtük azt hinni, hogy normális vagy DrF... :)

Det är bra!

Van, aki elaprózza és van, aki nem. Szép volt!

25-öt mondok, 30 lesz belőle

Nem szabad ám elpuhulni!
A töriórát köszönjük. Jó volt a link is, mert ilyenkor tényleg nagyobb kedvvel megy el az ember maga is valami baromságot csinálni. Mert sikerült megint azt tenni... :)
Nekem is már kezdődő mozgáshiányom volt, a múlt hétvége igaz durva volt, de végül is tisztességesen végigpihentem az egész hetet, csak egy óra tollas volt benne, és legfeljebb kétszer mentünk el biciklizni. :) Szóval ennek megfelelően lendületesen indultam el, hogy egy kicsit azért hajtsak is, meg legyen edzésértéke a dolognak. Végül is csak 25 km-ről volt szó... Jól is esett, felfelé is tisztességesen nyomtam; semmi extra baromság, csak nem hagytam totyogni magam. Kicsi új szakaszt is kipróbáltam a Libegő végállomásánál. És közben kedvem támadt még újítani: eszembe jutott egy alternatív útvonal, amivel a szívünknek oly kedves Végvári-sziklát ki tudnám iktatni. Merthogy szeretjük azt az emelkedőt, csak mindig be szoktunk hugyozni (és/vagy szarni) rajta. Viszont jól le lehet barnulni közben. (Mármint a Naptól.) Szóval kivettem ezt a szakaszt, fejben, lejátszottam, és úgy döntöttem, kipróbálom. Rövidebb nem lett, mert keletkezett benne egy plusz kis kanyar, de nem olyan szivatós. Asszem megtartom.
És mikor visszafelé jöttem az új kis körömben, semmi bajom nem volt, akkor feltettem magamnak a kérdést, ugyan miért is ne mehetnék én még egyet ebből? És mentem. Így lett ez 30-as, és még a vége sem volt szenvedős. Közben 18-nál volt egy kis mélypont, mikor lefelé menve a térdem kicsit szúrni kezdett, ezen felbuzdulva az oldalam is, és ezt a pillanatot választotta a mai harmadik bogár, hogy belemenjen a jobb szemembe. Biztosan hiányoztak neki a testvérkéi. Egyébként az izzadt, sós kézzel könyékig a saját szememben való kotorászáson kívül nem volt sok problémám. Még egy hivatalos futóversennyel is összeakadtam a 90-es busz végállomásánál; 5-öt és 10-et mentek a srácok, megkérdeztem. Valami ESZME-futás volt, vagy mifene.
Szóval még felül is teljesítettem a penzumot, ami jó, mert a Kinizsi miatt a Bükki Hegyimaratonig már nem sok alkalmam lesz 30-at menni. Mikor elindultam, gyorsan inkább visszahoztam a pólómat, mert kezdődő nyári meleg volt (Svennek majd külön elmagyarázzuk, hogy az micsoda), féltem tőle, de szerencsére a fák között (értitek, FÁK között) egész kellemes volt.
Rég növelttem a kis számlálónkat, de most megteszem:

SZÁMLÁLÓ 749 km

Azért ez hihetetlen, hogy minden szép kerek nektek jut... :) Nem baj, vigyétek a 750-et, ne is lássam!

Történelem óra

A Vasafutást először 1922-ben rendezték meg Sälen és Mora között. Emlékezve arra, hogy 1521-ben Gustav Vasa Nyköpingből Norvégia felé szökött, miután II. Krisztián dán király Stockholmba hivatta a svéd nemeseket békeegyeztetésre, majd mindenkit legyilkoltatott, köztük Gusztav apját is (Stockholmi vérfürdő). Dalarna-ban Gustav általános lázadást akart szítani, ami nem sikerült. A vérfürdő híre is csak később jutott el a Dalarna-ba, akik 2 legjobb sielőjüket küldték a reményvesztett nemes után, hogy visszahozzák és felkelésük élére állítsák. Sälenben érték utól, aki ezután sikerre vitte a polgárháborút és 1523-ban királlyá kenték.

Ez igenigen!

Hát, köszönjük ezt az infót. Szívesen indulnék rajta, az biztos. Láttam már beszámolót erről sok évvel ezelőtt a ZöldPont című műsorban, azóta is emlékszem rá. Ha jól emlékszem, valami király menekült egyszer sítalpon, és erre emlékeznek a hülyék. Meg hogy valami forró áfonyalevessel vagy mivel frissítenek közben. Jó buli lehet. És jó ennyi eszementet látni egyszerre. Így aztán én is könnyebben indulok el a kis 25 km-emre.
Start... NOW!

ez tényleg igen!

Ha svédek lennénk ottlennénk! :)
ma belevertem egy 21 éves kocsiba a 21 éves bal térdemet, szóval ma már a bal jobban fájt mint a jobb.... lassan megkéne kockáztatni a futást :)

2009. május 9., szombat

Ez igen 3.0

A svédeknek sem kell inportálni még a hülyeséget/hülyéket. Erre a gyöngyszemre a napokban akadtam rá:

Az igen 2.0!

Sven, kiérdemelted a legaktívabb tag címet! Én ma puhány voltam: képtelen voltam nekivágni a hétvégi 25-nek. Holnapra toltam át. Reggel felébredtem, és úgy éreztem, hogy ezt ma nem kell erőltetni. Azzal vigasztalom magam, hogy ez nem szimpla lustaság, hanem rutin. De holnap aztán már nincs kecmec!
Off: Milwall-Leeds a rájátszásban a feljutásért 1-0. Shit. Kedden visszavágó. Jaj.
C'mon ye whites!

Aaaaz Igen!

Mmint a heti 3 edzés, meg a gyorsulás... én Dunavarsány óta semmit nem mentem. Iszonyú mozgásigényem van, amint lesz egy kis időm, tuti megyek.... legalább bringázni, ha futni még nem merek... de tök jó Sven! tök jó neked! Most már az idő is kezd tavaszias lenni nálatok, nem?

Tre

Eddig sikerült az elhatározásom teljesíteni, mégpedig háromra emelni a heti edzésnapok számát. Erre több okból is szükség volt: ha komolyan gondolom a gyorsulást akkor kell, ha nem csak tükörből akarom látni a p*csöm, akkor meg muszáj.
SZÁMLÁLÓ: 719 km


2009. május 7., csütörtök

Sven, a gyűjtő

Jól van, nem sajnáljuk tőled. Milyen izgi lesz majd az ezresért hajtani... És hajrá a nagyobb tempóért! aneronra ez nem vonatkozik, még hagyj magadnak egy kis pihenést, hogy teljes értékű harcos lehess!

Egy kis délutáni hörgés

Egy kicsit megpörgettem a mai futást, hogy közelebb kerüljek a kitűzött célhoz. Gyors kezdés, ami kicsit gyorsabb volt, mint amit az edzettségem, megengedett volna. De a 3-6. km között a nagy szembe szél miatt egy kicsit lassult a tempó és a szitáló eső kicsit felfrissített. Nem mintha olyan meleg lett volna, hogy erre szükség volt, mert időnként látni véltem a leheletemet. Szóval nem azt a kényelmes tempót futottam, amit évek óta, így minden másodpercben éreztem, hogy mozgok. Jó volt a végén megállni, de az enyém a 700-as is!
SZÁMLÁLÓ: 705 km

2009. május 6., szerda

news

Híreim mára: A lábam már szinte teljesen jól van, amikor épp az autók előtt/elől rohanok át a járda másik oldalára, akkor már szinte nem is fáj a térdem, viszont nem merem megkockáztatni a 700-as begyűjtését mert azért még félek, hogy kiújul valami komolyabb probléma és akkor mehetek a dokihoz, aki meg majd megmondja, hogy többet ne nagyon fussak... épp csak most kezdtem el futni és hagyjam is abba? na abból nem eszik :) a ZH időszak miatt úgysem fogok tudni annyit futni.
Az egyik videót felraktam youtube-ra Dunavarsányból, de David mondta, hogy azt nagyon gyorsan töröljem is le. Úgyh, most nem linkelem ide be... pedig szívesen megtenném. És valószínüleg le is törlöm majd onnan, nehogy David mérges legyen :)

Csak 18 hónapon felülieknek

Hű, srácok, be nem áll a szátok...
No jó, azért kaptok tőlem videókat is. David, remélem nem azért késik a beszámoló, mert rossz élmény volt. Mi büszkék vagyunk rád akkor is, mikor egy kicsit lassabban megy. Mint az Ötödik elemből tudhatjuk: "Az idő... nem számít..." Szóval csak hajrá!
És az ajándék:
http://rapidshare.com/files/229836629/Dunavarsany_videok.rar
Enjoy...
Én még adós vagyok:

SZÁMLÁLÓ: 694 km

2009. május 5., kedd

Köszönöm a képeket, jó volt látni titeket! Cserébe adok a közösbe:
SZÁMLÁLÓ 682 km

2009. május 3., vasárnap

Hell's Not Hot

Nem nagyon lett volna időm most írni, de rájöttem, h az élmény csak akkor adható vissza, ha még minden egyes méter itt motoszkál a fejedben és az izmaid még csak a láz előszeleit érzékelik. Reggeli ébresztő után nagyon kellemes tavaszi hűvösségben indultam el... napfényes házak közt száguldott (tényleg) a busz végállomásig, ahonnan szinte rögtön a metró jött, a végállomásig. Kicsit korán értem oda, de így M-éket találtam a KöKin, aztán felszálltunk az amúgy tényleg koszosnak mondható vonatra, amit erre a kihalt és nagyrészt egyvágányos dunavarsányi vonalra száműztek, és aminek amúgy az én szemszögemből megvan a maga romantikája. A nevezési kavart leszámítva a verseny tényleg jólszervezett volt. Nemtudom, h a feszültséget, vagy csak a fáradtáságot vezettük-e le azzal az infantilis viselkedéssel, amit produkáltunk, de legalább jól éreztük magunkat. A falu elég kicsi volt, a lakosság nagy %-ának bevonásával zajlott a verseny, mezőtúri kölcsön polgárőrökkel és biciklis parasztbácsikkal, akik a világért is az utolsó pillanatban tudták csak megmondani, mi a helyes irány...legalább a teljes verseny alatt szinte kötelező volt a kommunikáció. Versenyezni mentem. Nem tudtam milyen jellegü indulókkal számolhatunk, de az első km után láttam, hogy itt nem kevés 80 percen belüli befutó lesz. Számszerint 5-en indultak el nagy tempóban és így a 7-8-9. helyen tudtam menni. 10-en belülre akartam jutni és leelőzni a hosszúhajú kék gyereket. Az 1:30-on belüli álmok lassan-lassan szállni kezdtek amikor hosszú, végnélküli síkokon mentünk. Égetett a nap és kettesben maradtam a követőmmel, aki körülbelül ugyanazzal a tempóval érezte jól magát, mint én. 9-nél találkoztam Daviddal, ahogy remek fotókat készített rólunk. A víz nagy kincsünk, ahogy M említette kellett az, én is csak egy frissítést hagytam ki és minden alkalommal új meg új erőre kaptam... a frissitésekkor a kék szörny folyton elém került, de a bevitt energiával mindig vissza is előztem. Azthiszem egy idő után kényelmes volt neki, h húzza valaki. A 9 utáni szakasz kezdett nagyon aggasztó lenni. Sóder úton mentünk, pörögtek a lábak, így rengeteg energiát veszítettünk, majd bejött elém egy Ifa, amitől fekete könnyeim fakadtak és persze még két gyúró SE-s ember is lehagyott (amihez annyira nem vagyok hozzászokva). Őket leszámítva előttem senki nem volt, mögöttem is csak a kék! Figyelni kellett, hogy ne lassúljak, fejben is ottkellett lenni. Holtpont jött 15 körül pedig épp kezdtek visszatérni az 1:30-as reményeim...18-ig szenvedtem, majd arra gondoltam, ha 20-ig tudnám a ritmusváltás adta lendületet tartani akkor jó lenne. Tartottam 21-ig és még a végén is ment egy gyorsítás... Nem volt a vége jó. Nyomott a zokni, görcsközelben voltak a combjaim, melege volt még annak a kevés agyamnak is és közben vacogtam a hidegtől is. Mindenesetre 1-2 percen belül rendbe jöttem és vártam :) az időm valamelyest siker. 1:29:42. Kecskeméthez képest 13 mp-es lassulás, de az nem vészes a meleghez képest. Az első 10-ben értem be, 8.-nak. Persze az első 4-5 bejött 1:14-16-okkal, de a célt akkor is teljesítettem...teljesítettük.
Próbáltam a hétvégi baromira nem alvás után úgy tartani magam, hogy tanulhassak ma még... nem nagyon megy...kűzdelem az élet. Jó, hogy Sven is a BR-al fut minden versenyén és így nem csak egy baromállat DrF-el (70+21) és M+David kitűnő csapatával, hanem a folyton edző Svennel együtt érhettem célba. A sérülésekről annyit, hogy a térdeimmel sosem volt bajom és most mégis. Hét elején intő jelként jeleztek a futás után, most csak a jobb, de újult és halmozott erővel nyilallik... nem tudom melyik része fáj, de ráállni alíg bírok. Viszont azért hozzáadom a magamét a mai naphoz... SZÁMLÁLÓ 671 km

Záróbusz

Igyekeztem én is mára időzíteni a futásomat, így ismét mozgott a teljes BR-csapat. Ismét az erdei körömet nyomtam, mert nagyon élvezem, hogy csak 1,5 km és ott vagyok. Megint hatalmas készülődés előzte meg az indulást. A svéd tavasz kicsit megnehezíti a megfelelő hosszúságú futóruha kiválasztását. Rendszeresen trafálok mellé, nem történt ez másként ma sem. Ma túlöltöztem. (Mindig megzavar a helyiek öltözködési szokása. Amikor én hosszú gatyában, póló, vékony pulóverben érzem jól magam az itteni kiscsajok már rövidgatyában spagettipántos topban mezítláb rohangálnak a játszótéren. (Nem tudom mit vennének fel nálunk augusztusban.) A tegnapi kirándulásról viszont miattam kellett visszafordulni, mert nagyon fáztam a fent említett összeállításban. Ezzel magyarázható a mai óvatosságom, de nem kalkuláltam bele, hogy tegnap fújt a szél és nem futottam, ma meg nem fújt.) Mindent összevetve nem volt rossz, élveztem is, de kíméletlen kritikusom szerint nem sokkal volt jobb a tempóm, mint: ld. cím. Viszont hozzáraktam egy kicsit a
SZÁMLÁLÓHOZ 650 km
Minden mai célbaérkezőnek nagyon gratulálok! Külön öröm, hogy mindenki megúszta sérülés nélkül!

Woman from BR

Na, most már jöhet az én élménybeszámolóm is. Reggel minden simán ment, még korán is értünk oda a Kökire, szóval volt alkalmunk megtapasztalni a hely szépségét (emberek, retkes helyek). A vonat tényleg nagyon gusztustalan volt, és ez alól a WC sem volt kivétel, amit kénytelen voltam használatba venni, bár ha nem muszáj, akkor nem teszem. A vonattól nagyon hamar odataláltunk az iskolához, hála aneron térképének (látnék róla itt egy fotót), aztán jöhetett egy gyors nevezés. Az öltözéssel voltak problémák, ugyanis egymás mellett volt két ajtó, az egyiken öltöző felirattal, a másikon ruhatár felirattal, ami alá később beficcent szintén egy öltöző felirat. Tehát kénytelen voltam megvárni, amíg a fiúk öltöztek én vártam egy kicsit, aztán bementem, mert még mindig utálok várni. Az öltözések után az iskola udvarában letettük a cuccainak, és melegítettünk a hintákon és a libikókán. Nagy élmény volt. Vannak fotók és videók, kb. úgy nézhettünk ki, mint valami nagy gyerekek, akiket nem lehet megfegyelmezni. Nem baj, azért mire jött a startolási idő, elég melegek lettünk, de leginkább aneron, aki egész nap buzi poénokkal fárasztott.
A verseny: A kilométereket jelölő táblák teljesen korrektül voltak kirakva, a frissítés is jó volt, bár az isoital valami narancssárgás szörp volt, de azért jól esett. Sajnos mielőtt elindulunk elfelejtettem bevizezni a hajam, tehát az első frissítésig (2 km) szinte felforrt az agyvizem. Tehát 2 km-nél egy pohárnyi víz a hajamra, egy pohárnyi vizet meg megittam, de mire elértem a 4. km-hez, már teljesen megszáradt a hajam, tehát újra vizeztem. És ezt a jó szokásomat megtartottam a távocskám végéig. A versenyen a tempó nem volt valami gyors, de ahhoz képest, hogy izomlázam volta vádlimban (köszönhetően a feszített tempóban végigvágtatott 15 km-nek péntek délelőtt), egész jó tempó volt. Szerencsére a valamikor 3 és 4 km között ez a fájdalom elmúlt és tudtam normálisan haladni. Az energiámból még arra is futotta (értitek, futotta. Ha-ha-ha. Bocsi.), hogy a 7 km után gyorsuljak és ezt a gyorsabb tempót tartva érjek be a 9 km-nél váró Davidhoz, aki váltott. Itt megvártam míg jönnek a DrF és felvetem videóra. Innen egy kellemes sétával értem be a célba. A 9 km-en futott időm olyan 50 perc körül lehet, nem tudom pontosan, nem volt nálam óra. Fiúk, nagyon ügyesek voltatok, jó móka volt, jövőre is menjünk. Büszkén növelem a
SZÁMLÁLÓT 636 km-re.

Nomen est Omen...

Hát valami hibát mindig elkövetek versenyek előtt... Vagy elfelejtek valamit... Most például elfelejtettem nem nyomatni 70-et verseny előtt két nappal. Lassan majd a fejemet is otthon hagyom...
Szóval belevágtam egy újabb kalandba; gondoltam, ha már lúd, legyen kövér. Bevállaltam a félmaratont. Két napig gondolkodtam rajta, tegnap délelőtt még azt hittem, szó sem lehet róla, de gyorsan regenerálódtam, és estére már bizakodó lettem. Reggel pedig úgy ébredtem, hogy "Futok!".
Sikerült megtalálnunk a Legretkesebb Vonat cím egyik várományosát a Kökin. Hely és vonat együtt dobogtatta meg szívünket. Ja, késett is. Nem mintha siettünk volna, pusztán a teljesség kedvéért mondom. Leérve egy jégkrém után gyorsan neveztünk, kissé alulszervezettnek tűnt a dolog, a csajok nem voltak teljesen a helyzet magaslatán. De sebaj. A versenyig hátralévő órát mint óvodás hülyegyerekek töltöttük el, hintázva, csúszdázva és vívással. Egy hozzáértő szemlélő szerintem egy-két perc alatt kiszúrhatta, hogy nem vagyunk profik...
Kissé aggódtam, mert hogy úgy mondjam, nem voltam 100%-os állapotban. Lábaim itt-ott fájtak, és úgy általában nehezen mozogtak. Különösebb intő jel nem volt, különben nem indulok el; de benne volt a pakliban, hogy esetleg meg kell majd állnom, ha bármi új vész jelentkezne. Tisztában voltam vele, hogy kockáztatok, de mégis a lehető legnagyobb óvatossággal próbáltam eljárni, akármilyen furcsán is hangzik. Kész voltam feladni a versenyt, mert az előttem lévő célok jóval fontosabbak, mint a Dunavarsányi félmaraton! Kinizsi 3 hét múlva!
Így aztán rendkívül lassan indultam el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha akartam volna, se tudtam volna gyorsabban menni, mert egyszerűen nem mozgott a lábam, de nagyon durván (százados). M úgy hagyott el, hogy csak úgy porzott. Érdekes volt hátul kocogni a nyanyákkal és tatákkal. Nagyon vidámak voltak, persze mindenki ismert mindenkit. Igen kellemes hangulatban és tempóban nyomatták. Az egyik bácsinak az egyik útmutogató helyi erő oda is szólt: "Igen, erre, csak aztán vigyázzon, nehogy megelőzzön valakit!" Gondoltam, kezdetnek ez jó lesz, de ennél egy kicsit többre vágytam. Az első 5-6 km-n végig úgy éreztem, mintha valami idegen lények távirányítással blokkolnák a lábaimat; és e kis lények egyáltalán nem akartak futni, de nem ám! Helyette otthon akartak ülni a TV előtt egy sörrel a kezükben. Nagy harc volt ez az kontrollért. Úgy 6 km-nél éreztem, hogy sikerült átvenni az irányítást a lábaim egyes részei felett, és kezdtek engedelmeskedni nekem. Aztán lassan teljesen visszahódítottam őket a rohadékoktól. Kissé gyorsítottam, elhagytam pár nyugdíjast. Ekkor viszont konstatáltam, hogy rohadt meleg van. Sajnáltam, hogy nem vagyok tök - mert azoknak napsütés kell! Jó kis meleg! Nekem viszont egyáltalán nem.
9 km-nél a váltóhelyen üdvözölhettem M-et, és a pólómat is ott tudtam hagyni, ami jól esett. Még pár embert elhagytam, és a legnehezebb részen légüres térbe kerültem: nem láttam senkit még a hosszú egyenesekben sem. Néha abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán jó felé megyek-e. A környék nevezetességeit viszont megcsodálhattam: sorrendben egy homokbánya, egy sóderbánya, még egy homokbánya, egy szembejövő teherautókonvoj (alig fértem el az úton mellettük), az autók és kombájnok által felvert átláthatatlan porfelhők. Ja, és egy sóderbánya. Ez így leírva elég szarul hangzik, azért annyira nem volt vészes, voltak tavak is, sajnos a délegyházai nudistákat nem láttuk.
A frissítés pedig teljesen rendben volt.
15 körül feltűntek előttem páran, ami jól esett, mert közben végig gyorsultam, jól is ment, jól éreztem magam, de gondoltam, most ezeket jól leelőzöm, és akkor még jobb lesz nekem. Így is lett. Nem esett nehezemre a futás, nem léptem nagyokat, de jó tempóban haladtam, előztem is jócskán. 16 után elhagytam valami öreg fószert az út szélén, szegénykém ott lógott egy kereszten. Hát, gondoltam, nekem azért ennyire nem rossz, és méginkább rákapcsoltam. Figyeltem nagyon a térdem, de úgy éreztem, bírja rendesen. És jól esett, hogy az egész mezőnyben valószínűleg én vagyok momentán a leghülyébb. Gyorsultam végig, egészen az utolsó kilométerekig. 19-nél megláttam Davidet, reméltem, hogy fel tudom pörgetni egy kicsit, de nem így lett. Remélem nem tettem rosszat neki azzal, hogy utolértem. Végigzúztam az uccsó 2 kilométert is, és könnyedén, nem szenvedve beértem. A célidőm 1.52.28 lett, ami igen kellemes meglepetés volt; fel voltam készülve 2 órán kívüli időre is. Nem tudom miért, de bírtam, sőt, igen jól szórakoztam közben. Azt hittem, nagyot fogok szenvedni.
A futás után úgy éreztük, megérdemlünk egy jó korsónyi barna Staroprament, hát elfogyasztottunk egyet. A vonat is csak fél órát késett, és ráadásul régi ismerősként üdvözöltük ugyanazt a szutyok szerelvényt. Nem is estünk szét oly nagyon! Tök jó volt! Köszönöm mindenkinek!

SZÁMLÁLÓ 627 km

2009. május 2., szombat

Gratuláció

Minden elismerésem! Aki képes úgy dönteni 35 km után, hogy még egyszer ennyit megy és ezt meg is csinálja, az előtt le a kalappal. Aki pedig ez után azt fontolgatja, hogy vasárnap fut, az nem normális.

Adalékok

A Kálvária-domb pedig ultra nagy szopás volt, kár hogy a múltkor kihagytuk... :) De hogy igazi lúzer vagyok, az látványosan abból derült ki, hogy pont úgy jött az Esztergomi vonat hajnali 4-kor, hogy éppen meg kelljen állnom, és meg kelljen várnom, amíg elmegy; pedig nem egy kifejezetten sűrű járat... Mennyi esélye volt ennek vajon? Úgy 59-nél meg egy szerencsétlen csaj hülye kutyái miatt kellett megállnom; mit mondjak, nem voltam finom és nőies.
Kezdem kipihenni magam; csak egy kis Achilles-húzódásom van, meg ízületek itt-ott kissé merevek. Holnap ott leszünk; hogy esetleg futok-e, azt csak reggel döntöm el.

S70

Örülünk DrF, h épségben hazaértél. Jó volt a beszámoló, minden szakaszt a szemeim előtt láttam, ahogy fogyasztod/juk a kilométereket, leszámítva a kálvária dombot :) Szép élmény lehetett újra és remélem a közeljövőben mi is eljutunk hasonlókra... majd. A 70 km-edet szívesen látjuk a számlálóban, szerintem ha a túra "edzéseket" nem is, de a túra "versenyeket" nyugodtan beleszámolhatjuk. Gratulálok és remélem látlak titeket vasárnap Kőbánya-Kispeten, a Máv pénztárnál 8:15 körül.

2009. május 1., péntek

Sárgaság és hetvenkedés

No, vagy 6 órás alvás után leülök, és végre megpróbálok valami kis beszámolót írni. Nehéz lesz, mert nagy élmény volt.
Azzal kezdem, hogy vonatozok éppen kifelé Esztergomba, a 21.21-essel. Másfél órát tötyögött, én meg már tűkön ültem: kényelmetlen is volt, sokan is voltak, és mehetnékem is volt egyszerre. Egy gyors nevezés, és már csak pár percem volt a rajtig. Az éjszakai rövidtávra is jöttek jópáran, vidám kis tömeg gyűlt össze az állomáson. A rajtszámokból úgy kalkuláltam, hogy kb. 80-an lehettek a hosszabb távon.
És rajt! Kissé tompa voltam; az egész nem tűnt valóságosnak, hogy én most itten nekiindulok egy pár hülyével az éjszakának, meg nem is igazán jutott el a tudatomig, hogy 70 km vár rám. Csendben haladt az oszlop kifelé Esztergomból, csak a kutyák vonyítottak. Élénk tempóban kezdtem; ilyenkor nem az az elsődleges szempont, hogy jobb időt menjek, hanem az, hogy a léleknek meglegyen a haladás-élmény. Én mindig is azt éreztem a legnagyobb parának hosszú túrákon, hogy "te jó ég, még csak itt tartok!". az 5,5-6km/h-s átlaggal viszont lehet haladni, ha tutod tartani huzamosabb ideig, és nem állsz meg minden fánál.
Csodaszép volt az eleje, de mintha egy kicsit kívülről néztem volna az egészet: kis csillagfény, meg hold, és alattuk kígyózott a sor, nagyon szép volt visszanézni, és látni messze magam mögött és előtt a zseblámpák fényét a mezőn.
Az éjszakáról nincs sok mesélnivalóm; mikor nem látsz, az órák egybefolynak teljesen. Féltem az álmosságtól, de szerencsére egyáltalán nem volt ezzel gondom, se éjjel, se délelőtt. Vadiúj fejlámpám jól szuperált, és az övtáskám is; ilyen kényelmesen még nem túráztam, az biztos. Tartottam a tempócskámat, és igyekeztem nem gondolni a jövőre; főleg arra, hogy reggel már mi és mennyire fog fájni. Vörösváron most kivételesen nem hagytam ki a Kálváriát, és még szerencse, mert ott is volt egy ellenőrző pont. Kezdtem reménykedni, hogy a végén meglesz az a ... díj... (Ezt csak aneron érti, de nem baj.) Az út gyönyörűen ki volt szalagozva, még fényvisszaverő jeleket is raktak az elején; semmi tájékozódási nehézség nem volt. Jól megrendezett túra volt most is!
Pilisvörösváron kezdett világosodni, ekkor harmincnál járhattam.És jól ismert vidékekre jutottam; pár napja kerekeztünk épp arrafelé. Szeretek hazai pályán versenyezni, mindig feldob. Hajnalban kezdtem kicsit nyűgös lenni; a lábaim itt-ott már fájni kezdtek, és még sok volt hátra. Inkább lelkileg volt nehéz, de semmi extra. Mentem, mendegéltem, és igyekeztem nem lassítani. A legszebb részek követkztek az útvonalon. Ráadásul rájöttem, hogy most felfelé szeretek inkább menni, a lefelé jobban megviselt. Ezt a részt kezdtem élvezni; nagyon szép volt, nagyon zöld; és úgy 45 felé igyekeztem győzködni magam, hogy a hátralévő 25 már nem olyan sok. Kevés sikerrel. De azért éreztem, hogy haladok.
A táplálkozás is rendben volt; még 50-nél is elfogyasztottam egy kenyeret, amit a Hűvösvölgyben adtak. Kora reggel volt, a mezőny szétszakadt; kezdett mindenki egyedül küzdeni a démonaival. A reggeli kirándulók/sétálók furcsán néztek ránk, ahogy hülye járással elzúztunk mellettük. Hát nem volt nagy tömeg, az biztos...
A hárs-hegyi emelkedőtől tartottam kicsinyt, a két évvel ezelőtti emlékek nem voltak kifejezetten jók, de nem volt gond. 55-nél várt rám M, kávéval és vízzel. Köszönöm! Ráadásul komoly lelki támaszt adott azzal, hogy innen már végig jött velem, nagyon jót tett! Új erő költözött elgémberedett, leamortizált lábaimba, és derekasan haladtunk. 6-os átlagot nyomtunk az utolsó 15 km-en, pedig nem mindig volt egyszerű az út. De éreztem az erőt magamban, és ilyenkor bizony oda szoktam tenni magam.
Az utolsó pár kilométer lelkileg már nagyon nem esett jól. Azt a szakaszt nagyon nem szeretem; végeláthatatlan, és egyforma. De lassan az is elmúlt. Az utolsó ponton még volt erőm, hogy M-et mint a pszichiáteremet mutassam be a pecsételőknek, aztán lezúztunk a főútig, és irány a budaörsi gimi. Természetesen az utolsó métereket futva tettem meg a régi jó szokás szerint. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy negyediknek értem be: pedig azért nem nyomattam olyan eszementen nagy tempót. Persze a később rajtolók simán mehettek nálam jobbat, nyilván mentek is, csak utánam értek be - de azért nem tagadom, jól esett ez a negyedik hely. Célidőm 12 óra 38perc lett.
A hazaúton már nem voltam ilyen fickós. Kajáltunk egyet gyorsan, és utána percenként aludtam el a villamoson meg a buszon; ezenkívül csak igen viccesen tudtam csak menni. Most sem vagyok szélvészgyors; természetesen fáj minden, de... nem azért jöttem, hogy...
Szép élmény volt, jól ment. És hát nem volt ez kifejezetten futás, de remélem elfogadjátok tőlem ezt a 70 km-t. Megdolgoztam mindegyikért!

SZÁMLÁLÓ 606 km

Grat

Szép volt srácok! Jók voltatok! Vasárnap futunk, (bár kicsit félek) de tök jó lesz!

Végre.

Végre felrakták az Április 18-ai Biatorbágyi Cross Végleges eredménylistáját, úgyh:
38. Babicz Dávid 59:48
10. Botlik Áron 46:06

hétvégén újra Budapestrun, újra futunk!

off: Tisza, 2000 km

Május elsején Vásárosnaményból indul ötven napos, kétezer kilométeres Tisza-futására Hidvégi-Üstös Pál. Bal térdét egy hónappal ezelőtt megerőltette, lábát orvosi javaslatra pihentetni kellett, napi 45-50 kilométeres futásadagját csökkenteni kellett.

És persze nagy-nagy gratuláció és tapsvihar a Sárga70-en elért eredményekért DrF-nek!!!!