No, vagy 6 órás alvás után leülök, és végre megpróbálok valami kis beszámolót írni. Nehéz lesz, mert nagy élmény volt.
Azzal kezdem, hogy vonatozok éppen kifelé Esztergomba, a 21.21-essel. Másfél órát tötyögött, én meg már tűkön ültem: kényelmetlen is volt, sokan is voltak, és mehetnékem is volt egyszerre. Egy gyors nevezés, és már csak pár percem volt a rajtig. Az éjszakai rövidtávra is jöttek jópáran, vidám kis tömeg gyűlt össze az állomáson. A rajtszámokból úgy kalkuláltam, hogy kb. 80-an lehettek a hosszabb távon.
És rajt! Kissé tompa voltam; az egész nem tűnt valóságosnak, hogy én most itten nekiindulok egy pár hülyével az éjszakának, meg nem is igazán jutott el a tudatomig, hogy 70 km vár rám. Csendben haladt az oszlop kifelé Esztergomból, csak a kutyák vonyítottak. Élénk tempóban kezdtem; ilyenkor nem az az elsődleges szempont, hogy jobb időt menjek, hanem az, hogy a léleknek meglegyen a haladás-élmény. Én mindig is azt éreztem a legnagyobb parának hosszú túrákon, hogy "te jó ég, még csak itt tartok!". az 5,5-6km/h-s átlaggal viszont lehet haladni, ha tutod tartani huzamosabb ideig, és nem állsz meg minden fánál.
Csodaszép volt az eleje, de mintha egy kicsit kívülről néztem volna az egészet: kis csillagfény, meg hold, és alattuk kígyózott a sor, nagyon szép volt visszanézni, és látni messze magam mögött és előtt a zseblámpák fényét a mezőn.
Az éjszakáról nincs sok mesélnivalóm; mikor nem látsz, az órák egybefolynak teljesen. Féltem az álmosságtól, de szerencsére egyáltalán nem volt ezzel gondom, se éjjel, se délelőtt. Vadiúj fejlámpám jól szuperált, és az övtáskám is; ilyen kényelmesen még nem túráztam, az biztos. Tartottam a tempócskámat, és igyekeztem nem gondolni a jövőre; főleg arra, hogy reggel már mi és mennyire fog fájni. Vörösváron most kivételesen nem hagytam ki a Kálváriát, és még szerencse, mert ott is volt egy ellenőrző pont. Kezdtem reménykedni, hogy a végén meglesz az a ... díj... (Ezt csak aneron érti, de nem baj.) Az út gyönyörűen ki volt szalagozva, még fényvisszaverő jeleket is raktak az elején; semmi tájékozódási nehézség nem volt. Jól megrendezett túra volt most is!
Pilisvörösváron kezdett világosodni, ekkor harmincnál járhattam.És jól ismert vidékekre jutottam; pár napja kerekeztünk épp arrafelé. Szeretek hazai pályán versenyezni, mindig feldob. Hajnalban kezdtem kicsit nyűgös lenni; a lábaim itt-ott már fájni kezdtek, és még sok volt hátra. Inkább lelkileg volt nehéz, de semmi extra. Mentem, mendegéltem, és igyekeztem nem lassítani. A legszebb részek követkztek az útvonalon. Ráadásul rájöttem, hogy most felfelé szeretek inkább menni, a lefelé jobban megviselt. Ezt a részt kezdtem élvezni; nagyon szép volt, nagyon zöld; és úgy 45 felé igyekeztem győzködni magam, hogy a hátralévő 25 már nem olyan sok. Kevés sikerrel. De azért éreztem, hogy haladok.
A táplálkozás is rendben volt; még 50-nél is elfogyasztottam egy kenyeret, amit a Hűvösvölgyben adtak. Kora reggel volt, a mezőny szétszakadt; kezdett mindenki egyedül küzdeni a démonaival. A reggeli kirándulók/sétálók furcsán néztek ránk, ahogy hülye járással elzúztunk mellettük. Hát nem volt nagy tömeg, az biztos...
A hárs-hegyi emelkedőtől tartottam kicsinyt, a két évvel ezelőtti emlékek nem voltak kifejezetten jók, de nem volt gond. 55-nél várt rám M, kávéval és vízzel. Köszönöm! Ráadásul komoly lelki támaszt adott azzal, hogy innen már végig jött velem, nagyon jót tett! Új erő költözött elgémberedett, leamortizált lábaimba, és derekasan haladtunk. 6-os átlagot nyomtunk az utolsó 15 km-en, pedig nem mindig volt egyszerű az út. De éreztem az erőt magamban, és ilyenkor bizony oda szoktam tenni magam.
Az utolsó pár kilométer lelkileg már nagyon nem esett jól. Azt a szakaszt nagyon nem szeretem; végeláthatatlan, és egyforma. De lassan az is elmúlt. Az utolsó ponton még volt erőm, hogy M-et mint a pszichiáteremet mutassam be a pecsételőknek, aztán lezúztunk a főútig, és irány a budaörsi gimi. Természetesen az utolsó métereket futva tettem meg a régi jó szokás szerint. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy negyediknek értem be: pedig azért nem nyomattam olyan eszementen nagy tempót. Persze a később rajtolók simán mehettek nálam jobbat, nyilván mentek is, csak utánam értek be - de azért nem tagadom, jól esett ez a negyedik hely. Célidőm 12 óra 38perc lett.
A hazaúton már nem voltam ilyen fickós. Kajáltunk egyet gyorsan, és utána percenként aludtam el a villamoson meg a buszon; ezenkívül csak igen viccesen tudtam csak menni. Most sem vagyok szélvészgyors; természetesen fáj minden, de... nem azért jöttem, hogy...
Szép élmény volt, jól ment. És hát nem volt ez kifejezetten futás, de remélem elfogadjátok tőlem ezt a 70 km-t. Megdolgoztam mindegyikért!
SZÁMLÁLÓ 606 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése