Hát valami hibát mindig elkövetek versenyek előtt... Vagy elfelejtek valamit... Most például elfelejtettem nem nyomatni 70-et verseny előtt két nappal. Lassan majd a fejemet is otthon hagyom...
Szóval belevágtam egy újabb kalandba; gondoltam, ha már lúd, legyen kövér. Bevállaltam a félmaratont. Két napig gondolkodtam rajta, tegnap délelőtt még azt hittem, szó sem lehet róla, de gyorsan regenerálódtam, és estére már bizakodó lettem. Reggel pedig úgy ébredtem, hogy "Futok!".
Sikerült megtalálnunk a Legretkesebb Vonat cím egyik várományosát a Kökin. Hely és vonat együtt dobogtatta meg szívünket. Ja, késett is. Nem mintha siettünk volna, pusztán a teljesség kedvéért mondom. Leérve egy jégkrém után gyorsan neveztünk, kissé alulszervezettnek tűnt a dolog, a csajok nem voltak teljesen a helyzet magaslatán. De sebaj. A versenyig hátralévő órát mint óvodás hülyegyerekek töltöttük el, hintázva, csúszdázva és vívással. Egy hozzáértő szemlélő szerintem egy-két perc alatt kiszúrhatta, hogy nem vagyunk profik...
Kissé aggódtam, mert hogy úgy mondjam, nem voltam 100%-os állapotban. Lábaim itt-ott fájtak, és úgy általában nehezen mozogtak. Különösebb intő jel nem volt, különben nem indulok el; de benne volt a pakliban, hogy esetleg meg kell majd állnom, ha bármi új vész jelentkezne. Tisztában voltam vele, hogy kockáztatok, de mégis a lehető legnagyobb óvatossággal próbáltam eljárni, akármilyen furcsán is hangzik. Kész voltam feladni a versenyt, mert az előttem lévő célok jóval fontosabbak, mint a Dunavarsányi félmaraton! Kinizsi 3 hét múlva!
Így aztán rendkívül lassan indultam el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha akartam volna, se tudtam volna gyorsabban menni, mert egyszerűen nem mozgott a lábam, de nagyon durván (százados). M úgy hagyott el, hogy csak úgy porzott. Érdekes volt hátul kocogni a nyanyákkal és tatákkal. Nagyon vidámak voltak, persze mindenki ismert mindenkit. Igen kellemes hangulatban és tempóban nyomatták. Az egyik bácsinak az egyik útmutogató helyi erő oda is szólt: "Igen, erre, csak aztán vigyázzon, nehogy megelőzzön valakit!" Gondoltam, kezdetnek ez jó lesz, de ennél egy kicsit többre vágytam. Az első 5-6 km-n végig úgy éreztem, mintha valami idegen lények távirányítással blokkolnák a lábaimat; és e kis lények egyáltalán nem akartak futni, de nem ám! Helyette otthon akartak ülni a TV előtt egy sörrel a kezükben. Nagy harc volt ez az kontrollért. Úgy 6 km-nél éreztem, hogy sikerült átvenni az irányítást a lábaim egyes részei felett, és kezdtek engedelmeskedni nekem. Aztán lassan teljesen visszahódítottam őket a rohadékoktól. Kissé gyorsítottam, elhagytam pár nyugdíjast. Ekkor viszont konstatáltam, hogy rohadt meleg van. Sajnáltam, hogy nem vagyok tök - mert azoknak napsütés kell! Jó kis meleg! Nekem viszont egyáltalán nem.
9 km-nél a váltóhelyen üdvözölhettem M-et, és a pólómat is ott tudtam hagyni, ami jól esett. Még pár embert elhagytam, és a legnehezebb részen légüres térbe kerültem: nem láttam senkit még a hosszú egyenesekben sem. Néha abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán jó felé megyek-e. A környék nevezetességeit viszont megcsodálhattam: sorrendben egy homokbánya, egy sóderbánya, még egy homokbánya, egy szembejövő teherautókonvoj (alig fértem el az úton mellettük), az autók és kombájnok által felvert átláthatatlan porfelhők. Ja, és egy sóderbánya. Ez így leírva elég szarul hangzik, azért annyira nem volt vészes, voltak tavak is, sajnos a délegyházai nudistákat nem láttuk.
A frissítés pedig teljesen rendben volt.
15 körül feltűntek előttem páran, ami jól esett, mert közben végig gyorsultam, jól is ment, jól éreztem magam, de gondoltam, most ezeket jól leelőzöm, és akkor még jobb lesz nekem. Így is lett. Nem esett nehezemre a futás, nem léptem nagyokat, de jó tempóban haladtam, előztem is jócskán. 16 után elhagytam valami öreg fószert az út szélén, szegénykém ott lógott egy kereszten. Hát, gondoltam, nekem azért ennyire nem rossz, és méginkább rákapcsoltam. Figyeltem nagyon a térdem, de úgy éreztem, bírja rendesen. És jól esett, hogy az egész mezőnyben valószínűleg én vagyok momentán a leghülyébb. Gyorsultam végig, egészen az utolsó kilométerekig. 19-nél megláttam Davidet, reméltem, hogy fel tudom pörgetni egy kicsit, de nem így lett. Remélem nem tettem rosszat neki azzal, hogy utolértem. Végigzúztam az uccsó 2 kilométert is, és könnyedén, nem szenvedve beértem. A célidőm 1.52.28 lett, ami igen kellemes meglepetés volt; fel voltam készülve 2 órán kívüli időre is. Nem tudom miért, de bírtam, sőt, igen jól szórakoztam közben. Azt hittem, nagyot fogok szenvedni.
A futás után úgy éreztük, megérdemlünk egy jó korsónyi barna Staroprament, hát elfogyasztottunk egyet. A vonat is csak fél órát késett, és ráadásul régi ismerősként üdvözöltük ugyanazt a szutyok szerelvényt. Nem is estünk szét oly nagyon! Tök jó volt! Köszönöm mindenkinek!
SZÁMLÁLÓ 627 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése