Nem nagyon lett volna időm most írni, de rájöttem, h az élmény csak akkor adható vissza, ha még minden egyes méter itt motoszkál a fejedben és az izmaid még csak a láz előszeleit érzékelik. Reggeli ébresztő után nagyon kellemes tavaszi hűvösségben indultam el... napfényes házak közt száguldott (tényleg) a busz végállomásig, ahonnan szinte rögtön a metró jött, a végállomásig. Kicsit korán értem oda, de így M-éket találtam a KöKin, aztán felszálltunk az amúgy tényleg koszosnak mondható vonatra, amit erre a kihalt és nagyrészt egyvágányos dunavarsányi vonalra száműztek, és aminek amúgy az én szemszögemből megvan a maga romantikája. A nevezési kavart leszámítva a verseny tényleg jólszervezett volt. Nemtudom, h a feszültséget, vagy csak a fáradtáságot vezettük-e le azzal az infantilis viselkedéssel, amit produkáltunk, de legalább jól éreztük magunkat. A falu elég kicsi volt, a lakosság nagy %-ának bevonásával zajlott a verseny, mezőtúri kölcsön polgárőrökkel és biciklis parasztbácsikkal, akik a világért is az utolsó pillanatban tudták csak megmondani, mi a helyes irány...legalább a teljes verseny alatt szinte kötelező volt a kommunikáció. Versenyezni mentem. Nem tudtam milyen jellegü indulókkal számolhatunk, de az első km után láttam, hogy itt nem kevés 80 percen belüli befutó lesz. Számszerint 5-en indultak el nagy tempóban és így a 7-8-9. helyen tudtam menni. 10-en belülre akartam jutni és leelőzni a hosszúhajú kék gyereket. Az 1:30-on belüli álmok lassan-lassan szállni kezdtek amikor hosszú, végnélküli síkokon mentünk. Égetett a nap és kettesben maradtam a követőmmel, aki körülbelül ugyanazzal a tempóval érezte jól magát, mint én. 9-nél találkoztam Daviddal, ahogy remek fotókat készített rólunk. A víz nagy kincsünk, ahogy M említette kellett az, én is csak egy frissítést hagytam ki és minden alkalommal új meg új erőre kaptam... a frissitésekkor a kék szörny folyton elém került, de a bevitt energiával mindig vissza is előztem. Azthiszem egy idő után kényelmes volt neki, h húzza valaki. A 9 utáni szakasz kezdett nagyon aggasztó lenni. Sóder úton mentünk, pörögtek a lábak, így rengeteg energiát veszítettünk, majd bejött elém egy Ifa, amitől fekete könnyeim fakadtak és persze még két gyúró SE-s ember is lehagyott (amihez annyira nem vagyok hozzászokva). Őket leszámítva előttem senki nem volt, mögöttem is csak a kék! Figyelni kellett, hogy ne lassúljak, fejben is ottkellett lenni. Holtpont jött 15 körül pedig épp kezdtek visszatérni az 1:30-as reményeim...18-ig szenvedtem, majd arra gondoltam, ha 20-ig tudnám a ritmusváltás adta lendületet tartani akkor jó lenne. Tartottam 21-ig és még a végén is ment egy gyorsítás... Nem volt a vége jó. Nyomott a zokni, görcsközelben voltak a combjaim, melege volt még annak a kevés agyamnak is és közben vacogtam a hidegtől is. Mindenesetre 1-2 percen belül rendbe jöttem és vártam :) az időm valamelyest siker. 1:29:42. Kecskeméthez képest 13 mp-es lassulás, de az nem vészes a meleghez képest. Az első 10-ben értem be, 8.-nak. Persze az első 4-5 bejött 1:14-16-okkal, de a célt akkor is teljesítettem...teljesítettük.
Próbáltam a hétvégi baromira nem alvás után úgy tartani magam, hogy tanulhassak ma még... nem nagyon megy...kűzdelem az élet. Jó, hogy Sven is a BR-al fut minden versenyén és így nem csak egy baromállat DrF-el (70+21) és M+David kitűnő csapatával, hanem a folyton edző Svennel együtt érhettem célba. A sérülésekről annyit, hogy a térdeimmel sosem volt bajom és most mégis. Hét elején intő jelként jeleztek a futás után, most csak a jobb, de újult és halmozott erővel nyilallik... nem tudom melyik része fáj, de ráállni alíg bírok. Viszont azért hozzáadom a magamét a mai naphoz... SZÁMLÁLÓ 671 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése