2009. december 29., kedd

Örülök, hogy jól sikerült a közös edzés, sajnálom, hogy nem vettem részt rajta, dehát teljesen hasznavehetetlen lettem volna minden tekintetben. Bocs, hogy ki kellett hagynom. És remélem, hamarosan lesz még alkalom, hogy Svennel összefussak.

Közös bomboglábnak dimbesdombos a háta

Jó volt megint együtt futni! A budai hegyek megint alázatra tanítottak.

Igen, a közös kilométerek sokkal rövidebbek! Szép volt, jó volt, és nem gondoltam volna, hogy ennyit megyünk. A 2.03-mal is maximálisan elégedettek lehetünk. Remélem aneronnak nem tettünk rosszat ezzel. A duatlon verseny aztán sörök elfogyasztásával folytatódott, de szerencsére most nem készültünk be annyira, mint egyszer régen Siófokon... Azért majdnem annyira igen, úgyhogy megyek aludni. Jóéjt.

Nekem is (fárasztó, de) kellemes volt, bár én csak kicsit mentem, de köszönöm, hogy ezt a hülyeséget is együtt csináltuk meg.

Hát bekell valljam, megint hülyeség volt, de megszokhattátok már :) A megszokottnál hosszabbat terveztem, de nem ennyivel. Aztán persze F és Sven elcsábítottak...arra...a hosszabb útra. Végülis nem egy halál tempó volt, így a futás közben meglepően jól voltam, a kellmes -1 - +1 fok, a napsütés, a tiszta idő, vagy a jó társaság-e az oka, nemtudom, de az utolsó méterig élveztem. Aztán a finom kaja (köszönjük) és a sörök fejbevertek rendesen. Akkor jött a kevésbé jólvagyok része a napnak. Így esett hogy csak most keveredtem haza. Azért mégegyszer köszönjük a lehetőséget!
(remélem jól állítom át a számlálót)

SZÁMLÁLÓ 2527km

2009. december 28., hétfő

holnap.

Én mindent szeretek.
Amúgy tényleg buli lesz Sven! Ez csak egy ilyen buli-edzés :)

Akkor holnap 10 körül a DrF rezidencián!

Holnap...

Ne aggódj, Sven! Jó lesz holnap!
Lehet, hogy esni fog meg szeles idő lesz. Amúgy (aneron) a menü: Tepsiben sült milánói sok-sok sajttal és húsival. Remélem szereted/ szeretitek.

2009. december 27., vasárnap

Rápihenés?

Látom mostanában többek is eljutottak edzegetni. Nekem sajnos, eddig nem sikerült.

2009. december 26., szombat

előedzés2

ma csak kicsit mentem és csak kísérő tempóban... húgom kísértem.
SZÁMLÁLÓ 2455 km
M, bármi, bárhogy :)

Edzéshez

Az idő jónak ígérkezik, de öltözzetek fel rendesen. :-) Mind az öten jöttök, ugye? Utána lesz valami finom ebéd, csak szóljatok, hogy mit szeretnétek, és akkor azt főzöm. Már alig várom!

2009. december 25., péntek

edzés-edzése

ma lementem a partra, de mivel szakadt az eső a futás felét betonon nyomtam végig, csak a gáton tudtam földön menni... hát nem ment túl jó, ha kicsit is gyorsította, kezdett meghalni a tüdőm, meg az erőnlétem ... térdem okés volt, csak edzeni kellene...azt meg ti helyettem nemtudtok :)
Vicces volt, mert a Duna szele melegebb volt a szakadó esőnél...érdekes érzés volt.

SZÁMLÁLÓ 2452 km

amúgy drF hegyen akarunk futni? kezdek aggódni :D

2009. december 24., csütörtök

viszon?

viszont kívánjuk.
kb. 4 fok, minimális csapadék, futás, sör. viszek majd meglepit.

Merry Kiss-my-ass

Nos, boldogat mindenkinek! Vigyázzatok, nehogy túlcsorduljon a szeretet, mert akkor utána takarítani kell.
A közös edzés időpontját kihirdetem: 29-én találkozó nálunk.

2009. december 21., hétfő

Közös edzés

A tegnap késő éjszakába nyúló szakmai megbeszélés eredménye, hogy a közös decemberi edzés(ek) Budakeszin lesznek. Hegyimenők készüljenek!
Ennek érdekében jó lenne minél előbb lefixálni az időponto(ka)t. Ehhez egy kis segítség:


Nekem a 28-a nem jó; és sajnos a meleg napok pont az ünnepre esnek. Esetleg egy 23-a? Vagy 27-e? Vagy várjuk meg, aztán mi lesz? Több foglalkozás is lehet.

2009. december 20., vasárnap

... de törve nem

Igen, igen. Újra itthon. Sikerült egy páneurópai havazást kifogni tegnap, így ami késni tudott az késett is.

2009. december 19., szombat

Welcome Home (Svenitarium)

Sven újra itthon! Jó érzés! Még akkor is, ha meghozta a havat. Remélem lesz majd közös futás. Üdv!

2009. december 18., péntek

Holnap ilyenkor már az otthoni melegben leszünk.

2009. december 16., szerda

Kicsi' csípő'

Kicsit lassú, kicsit fázós, kicsit szeles, nagyon jeges volt mai futás.
A következő várhatóan már ismét Pesten lesz. Király!
SZÁMLÁLÓ 2445 km

2009. december 13., vasárnap

En fin dag

Miután odatettem az ebédet sülni, nekivágtam a még zúzmarás erdőnek. Gyönyörű volt, és hosszú idő után megint sütött a nap. Igaz, alig emelkedett a fák koronája fölé, de legalább láttuk. A hidegnek köszönhetően a pocsolyák is megfagytak, így kivételesen nem kellett bajlódni a beázó cipőmmel.
SZÁMLÁLÓ 2432 km

2009. december 12., szombat

Komolyan gondoljuk

Összekapartam magam, meg régen rozsdásodó fegyvereimet: sapka, kesztyű, melegítő, símaszk... Lábaim, akár a kocsonya, tüdőm ég felfelé, és három nagy kérdésre keresem futás közben a választ: hogy ki vagyok én, hol vagyok, és miért vagyok ott...
De örülök, hogy végre elmentem, így utólag már jól is esett.
SZÁMLÁLÓ 2418 km

2009. december 9., szerda

Levezetés

Túl vagyok rajta, eredmény egy hét múlva. Jöhet a boldog/boldogtalan posztexaminális depresszió...
SZÁMLÁLÓ 2405 km

2009. december 7., hétfő

2500

Ha komolyan gondoljátok, akkor még 20-30-at be kellene vállalni, mert én kevés leszek hozzá. Egy karácsony körüli háziversennyel, vagy közös szaladgálással erőlködés nélkül meg lesz.
Holnap, holnapután én is megmérettetek...

megkell..

meglesz, mert meg kell hogy legyen :)
én is ígérek 1-2 km, bár a munka nagy részét valószínűleg nem én viszem. de ha vége ennek a hétnek...vagy legalább szerda este lenne és minden ZHm sikerült lenne, akkor :) ...

Egy, csak egy Sven...

Bravó, bravó. Nem kevés... Ez ám a kitartás! Le a kalappal.
Én sajnos továbbra is képtelen vagyok a futásra; talán majd a szünteben. Hátha akkor egy jó közös futás is be tud ficcenni... :)
Pénteken legalább volt egy kis foci, floorball és röpi. Csak egy ujjam és a sípcsontom ment rá. A számlálót viszont megint nem növeltem. Meglesz az a 2500???

2009. december 6., vasárnap

A váltazatosság gyönyörködtetne

A szokásos vasárnap délelőtti köröm, amin a változatosság kedvéért csak a 8. km-en ázott be a cipőm.
SZÁMLÁLÓ 2392 km

2009. december 2., szerda

pocsék

hát kedves Dávod, halvány lila gőzöm sincs, h miért nem lesz neked fekete az írás... valószínűleg nem te vagy a béna, viszont akárkihez is viszonyítunk te inkább keletre vagy, mint nyugatra :)
a futásról annyit, h ilyen irtózatosan már rég ment. a lábam szinte el sem fáradt, beleértve a térdemet is, de a tüdőm, a hasam, a fejem... minden pocsékul muzsikált :S
pedig direkt gyógy-távot választottam:
SZÁMLÁLÓ 2374 km
úgyis rég voltam futni... amúgy pár napja kellett volna visszamennem a láb-dokihoz...de végül nem hívtam fel időpont ügyben, mivel 2-vel ezelőtti alkalmon mondta, h már csak egy utolsót találkozunk, majd legutóbb mondta, h akkor már csak egy utolsót találkozunk. ezen összezavarodtam, és mivel azért kedves doki volt most kicsit lelkiismeret furdalásom van, h nem hívtam, de nem is tuti h van TB-s rendelése, sőt azt sem tudni, hogy hol rendel valójában, hiszen a Budai GK-ból "kirúgták". badarság volt? :)

2009. december 1., kedd

nyugaton a helyzet...

A minap megfeddtem magam, amiért ritkán írok ide, vagyis inkább ennek az okáért, hogy ritkán futok. De most a múltheti túra után feljogosítva érzem magam egy bejegyzésre :)
Jó kis túra volt, a kis útmódosulás közben nem ártott, legalább egy hosszabbat sikerült járni, ami csak jó. Ugyanis (talán a túra miatt, talán nem, mindegy) mostanában a derekam-lábam kettősét határozottan jobbnak éreztem, az elmúlt időben már nem kínzott annyira. De most pénteken ismét megyek vele kezelésre, aztán ha még sokáig nem múlik, "hagyományos" szakorvost is megkeresek vele.
Múlt hét szerdán álomszép idő volt, reggel a tiszta eget, a szép napsütést, és a kékeszöld légszennyezettség térképet nézve bizony nagyon elcsábultam egy pár km-re (gondoltam, a túra okozta izomlázra futni kéne egy rövidet), el is szántam magam, hogy ha rendesen felébredtem, kajáltam, és megfelelő erőt gyűjtöttem, akkor kora délután neki is vágok, de egy eddig lappangó betegség rútul gáncsot vetett terveimnek, így koradélutánra már el is fogyasztottam az első százas csomag zsepit. Most meg csak várhatom, mikor lesz jó idő újra, és mikor merjem magam teljesen egészségesnek nyilvánítani, ugyanis régi/új fejleményeim vannak:
1. Már hosszú ideje elő-előbukkanó savas refluxom mostanra konstans gyötrelemmé vált, nagyon kellemetlen, korábban futások alatt is éreztem már a torkomban a maró érzést (meg nagyobb piálások után másnap, gondolom a kiszáradás is elősegíti).
2. A legutóbbi kis mihaszna 3,5 km óta a térdemben is meg-megjelenik a fájdalom, nem az a "majd elmúlik, ha nem csinálok semmit" fajta (így pár hét távlatából ezt biztán mondhatom). De erre is rákérdezek pénteken a kis csodakezelésemen (ha el nem felejtem).
Hát ennyi a panaszáradatom mára, sajnálom, hogy a számlálót én sem növelhetem, de próbálok azon lenni.

u.i.: Légyszíveskéremszépenugyanmártessen valaki futni már valamennyi és fél km-t, agybajt kapok, amióta én 3,5 km-t adtam hozzá, az a fél km ott lóg mint egy potyautas, mindenki csak egészeket fut? :)

Terápia

"Tetves, gennyes, rohadt egy napom volt reggel óta", így megpróbáltam egy kis futással javítani rajta. Már tudok beszélni! És meg volt az idei első -5 fokos edzés is.
SZÁMLÁLÓ 2368,5 km