2015. október 29., csütörtök

Ma lezárták a szokásos futóutamat....de ezt csak ott vettem észre és vissza kellett forduljak, kikerülni az egészet és utána visszafele is kavarogni, ráadásul be is sötétedett, így az erdős részre már inkább nem mentek be. Érzésre futottam és összesen csak 9.5 lett a 10 helyett. Viszont legalább gyorsan mentem, amikor mentem....rájöttem, hogy sokkal egyszerübb a megszokott utakon futni, mert akkor nem kell azon agyalni, hogy most jobbra, vagy balra. Így viszont megálltam kétszer is, de legalább nyújtottam útközben egy kicsit. Ja meg elment mellettem egy biciklis és azt mondta, hogy "that's a good speed".... na ennyi.

SZÁMLÁLÓ 16190 km

2015. október 26., hétfő

Slut-run

Örülök, hogy végre beindult itt az élet...így remélem én is fenn tudom tartani a lelkesedés. Tegnap például Women's Mini Maraton volt Limerickben és Kata futott rajta....de ennek semmi köze a címhez. Arról majd később.
Szóval Kata nagyon jót ment. Reggel kigurultunk bringával az egyetemre és annyira nem is volt rossz idő. Nem volt eső és olyan 14 fok volt. Ahogy tudtam végig követtem biciklivel a mezőnyt és fel voltam szerelkezve csokival, vízzel, bannánnal,  mert mostanában nem nagyon edzett és nagyon félt, hogy nem fog menni a dolog, de végülrám nem is volt szüksége és simán bejött 1:00:15 mp-el. Utána este Octoberfest volt Limerickben, ami annyiból állt, hogy Paulanert csapoltak még a kocsmáknál is drágábban és angol/ír rézfúvósok német sramlizenét nyomattak egy nagy sátorban. Közben megtudtam, hogy ahol a futás volt, azt a részt hívják a helyieknek slut-runnak, mert a legenda szerint akármikor mész oda (éjjel-nappal) futó csajokkal lehet ott találkozni. Ma ezt részben be is bizonyítottam.
Amúgy ma National Holiday van itt. Elég nagy eső volt egész délután és amikor egy 10 percre elállt, neki is indultam. 15 fok, félhomály és nálunk azért nincs minden kivilágitva. Nem voltam gyors, de jól esett. Kicsit szitált is végig és csak egy helyen fröcskölt le egy VW Lupó, az úton meg találkoztam egy gyalogló csajjal, szóval a legenda igaz. (Itt amúgy ezt sokan nyomják. Nem futnak, csak sétálnak futócuccban). Jön a tél, de jó lenne kicsit ráerősíteni erre a kocogásra.... Oda vissza így ma 14km lett. 



SZÁMLÁLÓ 16181 km

2015. október 25., vasárnap

2015. október 23., péntek

Sunne, csapatépítés

A sok beszéd után jól esett kiszellőztetni a fejem. A szálloda mögötti, kivilágított, erdei ösvény tökéletes volt a célra.
SZÁMLÁLÓ 16157 km


Pénteki 10k

Most nem volt annyira könnyed, mint a múltkor, de azért megvolt. Szép futó idő volt ma, délután esett, de este nem volt semmi, csak egy kis szembeszél.

SZÁMLÁLÓ 16147 km

2015. október 20., kedd

Elmaradók

Nekem is vannak elmaradásaim most, viszont ennyit azért nem futottam mint ti és a nagy verseny eredmények is még messze állnak tőlem, de azért a saját kicsi világomban ez is valami..... Rögrön egy 5km-essel kezdek, aminek a története annyi, hogy megpróbáltam 4 hónap után újra labdába rúgni. Egyszer elég is volt, két napos bicegés és egy próba 5km lett a következménye. Utána, mivel a próba jól alakult jött egy 10-es és aztán egy hétig semmi, mert elég elfoglalt voltam és nem voltam annyira elszánt, hogy egy órát szakítsak a futásra sajnos.

Viszont ma, hogy megjött újra az eső, megint lenyomtam a szokásos 10-et és meglepően jól esett és jól is ment! Még magamat is megleptem vele. Jó titeket olvasni, szóval írjatok, ha tudtok :)

SZÁMLÁLÓ 16137 km

2015. október 18., vasárnap

Ebédszünet

SZÁMLÁLÓ 16112 km

2015. október 14., szerda

Fektetés után

Rövid esti futás, kicsit alulöltözve a 4 fokhoz képest. Egy kényszepihenőt kénytelen voltam beiktatni és szerencsémre a kedves pizzeriás törökök megkönyörültek rajtam és használhattam a mosdójukat.

SZÁMLÁLÓ 16106 km

2015.10.11. 30. Spar maraton

Idén 4. alakalommal egy hónap kihagyás, és egy hónap felkészüléssel vágtam neki.

Cél nagy bátran 3óra 30 perc volt. előtte heteken szerdánként 5 perces 21km ereket futottam.
Úgy éreztem bírni fogom.

Marosi Patrikkal, egyik UB -én volt csapat társ, álltunk össze neki is 4. maraton, de eddig 4óra körül ért mindig célba. 

Tamarával akartunk együtt futni az iram futókkal, csak sikerült a 4órás iramfutó mögé állni a rajtban, így sose értük utal a 3.30.ast.

Mind a kettőnkön óra volt. így néztük kmerneként, hol járunk. 

Jó hangulatban telet a futás, kicsit új volt az útvonal. Beszélgettünk. A félmaraton nagyon jól sikerült. 1.44.04. 

21 nél életemben először vettem( nem a frissítőn), és ittam egy magnéziumot. 

Aztán 25 él kezdtem érezni, hogy már annyira nem jó, de az igazi fal 32 nél jött. Patriknak mondtam, hogy menjen nyugodtan innen már beérek. Ott is hagyott, illetve kb 10-20 méterre ment előttem és a frissítőknél próbálta felpörgetni, hogy menjek vele.

Aztán 35 után már nagyobb előnye volt. A Nyugati felüljáró után nem láttam, De a Lehel úton egyszer csak ott volt előttem. Pont a 39 km es táblánál értem utol és mondtam, hogy menjünk gyerünk, de mondta, hogy görcsöl és nem tud.

Ezért mentem tovább. szépen húzattam magam egy palival, akinek mind a két keze tele volt. egyikben ISO, másikban porok, gélek, és nyomta magába.

Láttam, hogy a 30 nem lesz meg, de marad célnak, hogy 40 en belül legyen. 

Ligetben még kis tekergés, de nem mertem elindulni 41 nél se, mert féltem a görcstől, térdemtől. 

Így maradt a végső 150 méter szűk 100 a sprinter. Láttam az órát ahogy 3ó44p37, 38, 39, számolt, és pontosan 59 kor mentem át a kapu alatt. 

Mivel 4p25mp kor mentünk át a rajt kapu alatt így nem lett meg a 3ó40p. alatti idő.

A célban kihánytam a magnéziumot. Csak azt :)

Nagyon hideg volt megállás után. Próbáltam nyújtani, de nagyon fáztam, ezért inkább átöltöztem, haza sétáltunk Kodály köröndre. És vettem egy forró fürdőt. 

Kicsit érzelem mentes volt az egész,vagy nem tudom. Jövőre is akarok maratont futni, de nem feltétlen a Spart. Áron??? októberen mikor, hol futunk Európában?

A mai szerdai futóedzés kimarad mert szakad az eső.
 
SZÁMLÁLÓ 16096 km
 

2015. október 11., vasárnap

Å-stadsloppet 2015

Néhány szó a versenyről:
Már nagyon hiányzott egy verseny. Volt, amiről le kellett mondanom, volt aminek az időpontja nem volt megfelelő. Most viszont nem tudtam tovább várni. Gondoltam lesz, ami lesz benevezek.
  A felkészülés nem volt egyszerü. Sokszor úgy kellett összelopkodni a futásra szánható időt: a gyerek edzése alatt, ebédszünetben, munkába menet stb. Szóval nem volt minden ideális. Nem is vagyok csúcsformában. Igazából meg is lepett, hogy 2 óra alá tudtam szorítani az időmet. Úgy mentem, hogy csak körbemegyek élvezem a versenyt és megyek haza. Nem így lett.
  Szerényen hátulról indultam és viszonylag ésszel kezdtem. Nagyon jól mentek az első kilométerek és alig tudtam visszafogni magam. Nagyon meg akartam indulni. Fokozatosan gyorsultam és az első fele után reménykedni kezdtem, hogy ez meg lesz két órán belül. 12-nél értem utól a 2 órás iramfutót és elmentem mellette. Itt kb. 4 km-en keresztül elhittem, hogy akár még 55 alá is beférek, ha bírom a tempót. Nem bírtam. 16 után lassultam egy kicsit. Gondoltam pihenek 2 km-t és utána rákapcsolok. 18-nál viszont csak csavargattam a "tartalék energia" gombot, mégsem történt semmi. Meg-meg lódultam, de nem bírtam tartani a tempót. A robotpilóta vitt a cél felé. Egy kis hajrára maradt még erő, de aztán elpróbáltam Áron nagyjelenetét. Csak silány mása volt a mester előadásának. 1:57:57 lett a vége. Igazából, mégis elégedett vagyok. Tegnap, ennél jobbat nem tudtam volna futni.

SZÁMLÁLÓ 16054 km

Most már aztán...

kénytelen leszek könyvelni:

- június 11: aikidós kinti edzés SZÁMLÁLÓ 15862 km
- július 6: Fonyód és Boglár között, a nagy melegben SZÁMLÁLÓ 15872 km
- július 8: A másik irányba, Fenyves felé: SZÁMLÁLÓ 15881 km
- július 13: Karlstad: SZÁMLÁLÓ 15893 km
- július 14: Akidós SZÁMLÁLÓ 15895 km
- július 23: Aikidós SZÁMLÁLÓ 15900 km
- július 30: aikidós SZÁMLÁLÓ 15903 km
- aug. 4: aikidós SZÁMLÁLÓ 15905 km
- aug 12: munkába és vissza SZÁMLÁLÓ 15915 km
- aug. 15: ? SZÁMLÁLÓ 15921 km
- aug 17: munkába és vissza SZÁMLÁLÓ 15933 km
- aug. 21: ebédszünet SZÁMLÁLÓ 15939 km
- aug. 23: aikidós SZÁMLÁLÓ 15940 km
- aug. 29: erdős SZÁMLÁLÓ 15954 km
- szept. 2: esti gyors SZÁMLÁLÓ 15964 km
- szept 7: hosszú SZÁMLÁLÓ 15981 km
- szept. 19: SZÁMLÁLÓ 15995 km
- szept. 27: SZÁMLÁLÓ 16009 km
- szept. 28: kis kör a lányommal SZÁMLÁLÓ 16011 km
- okt. 2: SZÁMLÁLÓ 16025 km
- okt.7: míg a lányom korcsolyázik SZÁMLÁLÓ 16033 km

2015. október 7., szerda

2015.10.03. Rókaűzők

Immár harmadik alkalommal tértünk vissza a rókaűzők versenyre. 
Eddig két 3. helyeztet sikerült elhozni.

Idén is hasonló tervekkel érkeztünk igaz teljesen új csapattal. 

Máté, Annamari, Peti, én voltunk csak a korábbi csapatból.
Kaposvár-Pécs 86km, 12szakasz, 12fő.

Minimum 4 lány kel nekünk ezt nem sikerült idén teljesíteni de leadtunk neveket, Volt hogy megvoltunk 12 en csak a lányok lemondták.

Megint egy nehéz fiú szakaszt kaptam 9,3 km Szentbalázsról - Gödrére. Emelkedik

Mivel maratonra készülök amúgy se vagyok túl gyors, de igyekeztem amennyire tudtam, sajnos a térdem a végére megfáradt, így most kissé fájó bal térdel megyek neki a maratonnak.

az időm 40p.32.mp lett ami 4.21. es átlagot jelent. nekem jó. Nem a legjobb, volt már jobb. de most ennyit bírtam.

Az idő jó volt. A sebesség nem volt meg a csapatban. de nem is sportolókkal, hanem dolgozó emberekkel, hobby futókkal érkeztünk. végül 6óra 16. perc alatt teljesítettük a távot. Am idén a 6. helyre volt elég. 3. kategóriában( vegyes) Két csapatot a verseny ideje alatt át soroltak hozzánk, így csúsztunk hátrébb.

Ma Szerda van megyek szigetre, 2 kör, hogy lássam hogy van a térdem, és vasárnap 4. alkalommal. a 30. Spar maratonon megpróbálok mindent kiadni magamból. És terveim szerint ezzel le is zárom az idei szezont. 

Arccal az Angol nyelv szépségei felé fordulok, aztán meglátjuk abból mit hozok ki.
 
SZÁMLÁLÓ 15860 km

2015. október 1., csütörtök

2015.09.30. Sziget


Akkor most rövidre fogom magam.

Mert rövidet is futottam :)

Két sziget kör lett. Délután még 4 egy terveztem, de mire oda értem már nem volt meg a lelkesedés, nálunk pedig igazi őszi idő lett. így mondhatni hideg.

De a két kört sikerült 48p42mp megtenni. Nike szerint ez 4.36.os ezrek. Ami elég jó ahhoz képest, hogy négy hete pontosan egy perccel voltam lassabb.

Jövő hét szerdán még egy két-három kör, és pihenés. 

Maratonon pedig vagy iram futókkal 3ó30. vagy egyedül órával. De megcsinálom az biztos. 

Majd mesélek 

Áron Üdv újra a 10esek világában:) 
SZÁMLÁLÓ 15851 km