2017. október 30., hétfő

KüzdElem

Majdnem eltelt a hétvége, mire eljött az én időm. Kicsit alábecsültem az óraátállítás következményét és a szelet. Így igazán izgalmas lett a foglalkozás. A botom hegyét néha befújta a szél az első kerék elé. Egy párszor igazán közel volt, de végül is megúsztam bukás nélkül. Kemény küzdelem volt, minden méteréért megküzdöttem.
Nem futókilométer, nem is kérdeztem, hogy jöhet-e?

SZÁMLÁLÓ 19866km

2017. október 28., szombat

Komfortzónán belül

Egy helyett két napot pihentem rá a szerdaira, fáradtnak éreztem magam a héten, introvertált énem nem kihívásra, inkább kikapcsolódásra vágyott. Szerencsére a tegnap esti Anathema-n sikerült nem berúgni mint állat (lásd még: flájövéj), úgyhogy nem volt akadálya, hogy a kikapcsolódást a mai hosszú keretén belül ejtsem meg. Lassan mentem, és örömmel konstatáltam, hogy nagyon alacsony pulzussal tudok így haladni. Volt tehát lehetőség bámészkodni egy kicsit, és befelé is figyelni. Próbáltam megfejteni egy egy-két hete jelentkezett bosszantó sérülésemet: a combom tövénél belül jelentkező ízületi fájdalmat. Valószínűleg a sérv, rossz tartás és a stressz miatt valamit befeszítek derék alatt, amitől még féloldalasabban futok, mint régebben, és a súly rossz helyre terhelődik. Próbáltam ellazítani odalent, és szimmetrikusabban, könnyedebben lépni, azt hiszem érdemes lesz ezzel foglalkozni egy kicsit.
Vacilláltam kicsit, de végül is nem volt kellemetlen edzés, és hasznosnak is ítélem, úgyhogy egy gyenge négyest adok rá. Végül is csak megvolt 2.20 körül a 24 km.

SZÁMLÁLÓ 19847km

2017. október 27., péntek

VCM

Ezen a linken érdekességeket találhattok. Lakhely alapján keressetek. :)

2017. október 26., csütörtök

2017. október 25., szerda

Kísértet

11 óra iroda után kivételesen büntetlenül mehettem el futni. Hála a megértő családomnak és Airbnb-nek nem mentem haza arra az egy órára, amit ébren töltöttem volna. Így viszont mehettem a sötétbe botorkálni, az amúgy csodaszép útvonalon. Izgalmas volt, bár nem voltam gyors most sem.
SZÁMLÁLÓ 19823km

Ki korán kel, mókust lel

Tényleg jegesmedve lettem, most látom hogy 1 fokban mentem el edzeni, egy szál vékony technikai hosszú ujjú bőven elég volt. Az izmok már teljesen hozzászoktak a kétnaponta történő b*szogatáshoz, vidáman mehettem volna kényelmes tempóban a tegnapelőtti verseny után, ha felfelé nem jött volna megint a gyengeség és enyhe rosszullét. Nem volt vész, úrrá lettem rajta, de nem örültem neki. Közepes (3).
A hajnal első fénye egy kis cingár vérmókuson csillant, úgy tűnt mint aki egy kicsit avarban van.

SZÁMLÁLÓ 19811km

2017. október 24., kedd

Kérdések és eredmények

Akkor említsük meg az új női félmaratoni világcsúcsot is:
http://www.runnersworld.hu/hirek/joyciline-jepkosgei-rekord-92707

És mellé teszem saját szerény eredményemet is:
http://live.darktiming.hu/result/9104/3/69723

Nem mindent értek belőle, de valami gyorsulás látszik, kb. 1 perc az első és az utolsó 5,5 km-n. Az nem teljesen tiszta, hogy ha egy oda-vissza szakaszon letesznek mérőpontot, és az odafelé 5,5 km, akkor visszafelé hogy lesz belőle 6?

2017. október 23., hétfő

Hirek esti sor melle

Lehet mar lattatok ti is, de ha megsem ket erdekes hir volt mostansag a neten:

http://index.hu/sport/atletika/2017/10/20/maraton_milwaukee_futas/

http://index.hu/sport/atletika/2017/10/23/velence_maraton_felvezeto_motoros_rossz_ut_hely_futo_nyert_elteved_elmezony/

Meg mindig hetfo

Tudtam en, hogy ott eszakon van meg jopar dugi kilometer :)

Igazabol mi vasarnap voltunk Kataval meg 7km-t futni, amibol vegul 10 lett.  Valahogy forditva szokott ez lenni, nem?   Ez a futas viszont megmutatta, hogy felig gyogyulva duplat futni a hetvegen nem a legjobb otlet.  Megint eleg szarul erzem magam...

SZÁMLÁLÓ 19801km

Ambivalens ambíciók

Örömmel nézem, hogy milyen fáradhatatlanok vagytok. Én a részemről igyekszem megtenni, amit tudok. Az első havi sokk után igyekszem ismét formába lendülni, már amennyire az időm engedi. Néhány futás után sikerült úgy éreznem, hogy lassan megtalálom a régi formám, mire elkaptam valami kórságot, amitől pont annyira voltam vacakul, hogy csak edzeni nem éreztem erőt. Eddig sosem volt probléma ha fúj, ha esik vagy ha hideg van. De fektetés után nekiindulni, valahogy nagyon nem megy. Igyekszem alternatív megoldást találni, de sajnos a lehetőségek végesek. Marad a hétvége, ebédszünet és ha szétvet az energia, akkor az este. A kedvenc örebroi versenyemet idén sajnos el kellett engednem. Sehogy sem ment volna. Talán jövőre optimálisabb körülmények között tudok felkészülni. 
Újra előkerült a játékszer is, amibe újra szerelmes lettem. Gyors nem vagyok, viszont másodjára már nem estem. Van hova fejlődni, na. Elégséges (2).

Jöjjelnek az elmaradt kilométerek:
okt. 5. Norrköping: A továbbképzés 1. napja utáni levezetés 10
okt. 13. Örebro: Ebédszünet 7
okt. 14. Karlstad: síroller 8
okt. 15. K-d: gyerekbalett 8
okt. 22. síroller 18

SZÁMLÁLÓ 19791km

Not for the weak

Arra gondoltam, a múltkori felemás próbálkozás után nem adom fel a versenyzés ötletét, és beneveztem a Kolonics György emlékfutásra. A nevezés ingyenes volt, és az egésznek az ötlete és beharangozása tetszett: a régi Bécs-Budapest utolsó napján hagyományosan sok kenus indult, és ezért megszervezték a saját versenyüket. A versenyközpont is a KSI telepén volt a Népszigeten, és bizony a népes mezőny jelentős részét is a mindenféle vízisportosok adták. Ez egyáltalán nem tett rosszat a verseny hangulatának, sokkal emberibb (és kevésbé beképzelt) beszélgetéseket lehetett hallani az öltözőben és a pályán is, és bizony annak ellenére, hogy nem kimondottan erre készültek, elég jó kondiban voltak az evezősök.
Kicsit meredek volt ilyen cseppnyi helyre ennyi embert összecsődíteni (a mindenféle távokon összesen 2500-an futottak ma), de idejében érkeztem, és fel voltam készülve lelkileg a zsúfoltságra. Tanultam a múltkoriból, és kevesebb elvárást támasztottam magammal szemben, ami jó ötletnek bizonyult. Mivel eléggé esett, és a szél is fújt, kikiáltották idehaza ítéletidőnek (szerintem Brian ért ide, de közben azért már eléggé elfáradt), én hihetetlenül élveztem. A futók nagy része mindenféle kabátokkal és egyebekkel készült, én a merino gyapjút szegeztem szembe az elemekkel, és jól jártam vele. Persze facsarni lehetett mindenkiből a vizet, meg a szél is játékos volt a Duna mellett, de egyszerűen annyira szeretem ezt az időt, hogy direkt élveztem.
A szervezés spártai volt: kilométertáblák sehol, frissítés is alig (az utolsó állomás 15,5-nél), de egyik se zavart. Nehezebb volt a méretes tócsák kerülgetése, főleg a Római-parton, ami sok erőt elvett, és jelentősen lassított is. Kicsit el is óvatoskodtam az elejét, de visszafelé már bátrabb voltam, és az utolsó 7 km pedig ki merem jelenteni, hogy kiválóan sikerült, még egy hosszú hajrá is belefért. Az időeredménnyel is elégedett vagyok: 1.50.30 körül értem be, ami a 300 méterrel hosszabb pályát tekintve egy lépés előre, és bőven 1.50-en belüli idő.
Jeles (5).
Ami miatt visszajönnék erre a versenyre, az az egészen pazar útvonal. Nem gondoltam volna, hogy Budapesten lezárások és autók nélkül, végig zöldben egy egykörös félmaratont lehet csinálni. Aneronnak persze ismerős lehet 1-2 kanyar... :)


SZÁMLÁLÓ 19740km

2017. október 22., vasárnap

Az esztergomi rém

A verseny előtti este gyakran a nosztalgiázásé - avagy hogyan vegyük el saját maradék önbizalmunkat.







2017. október 21., szombat

Lassu, nem atmozgato

A hetfoi hurrikan utan ma "storm Brian" jart nalunk, ugyhogy nem sok ember volt a parton.  A hefoi kidolt fak arnyekaban vitt az utam, de nem is siettem el nagyon, igy nem volt nagy szenvedes sem.

SZÁMLÁLÓ 19719km

Lassú rövid átmozgatás

Utálom a lassú rövid átmozgatásokat. Futni szeretek, nem totyogni. Hármas, leülhet.
Nem puhultam el hirtelen, a mai rövidke táv oka itt keresendő.

SZÁMLÁLÓ 19703km

2017. október 19., csütörtök

Könnyed másnap

Az egyetlen cél az volt, hogy ne hajtsam ki magam, ennek következtében néha keresgélni kellett a tempót és a ritmust. De kellemes kis reggeli futás volt, különösen a tegnap este elfogyasztott alkoholmennyiség után.
Jó (4).

SZÁMLÁLÓ 19696km

2017. október 17., kedd

Rémálom

Még félálomban és sötétben indultam, el is szenderedhettem közben, mert azt álmodtam, hogy felfelé futok egy emelkedőn a sötét ijesztő erdőben, amikor magam mögött meghallom a gonosz emberevő terep-rémtraktor hangját. Aztán már a lámpája villogását is látom a fák között. Fokozom a tempót, de közeledik, és már a reflektorok kereszttüzében sprintelek felfelé... Felébredtem. Semmi nem változott! Még most is jön!!!

Egyébként jól ment.
Jeles (5).

SZÁMLÁLÓ 19686km

2017. október 16., hétfő

Ophelia

Jok a kepek DrF.  Nagy elmeny lehetett ez a tura. 
Nalunk most hurrikan van es mivel csak 3-an jelentunk meg a munkahelyen, igy haza is kuldtek minket. Jo nap lenne egy kis edzesre, de mivel beteg is vagyok, lehet inkabb a pihenest valasztom.  Tegnap azert felavattuk az uj cipoket Kataval, de mar akkor sem voltam tul jol, igy habar reg futottam ilyen rovidet meg regebben ereztem magam ilyen szarul....

SZÁMLÁLÓ 19676km



2017. október 15., vasárnap

A piros gomb

Budapest maraton helyett csak egy rövidet mentem, de megküzdöttem ezzel is. Az első emelkedő elején megnyomtam a nagy piros gombot, ami régen még a tartalék energiát adta rá, amióta elromlottam, azóta viszont a vasmacskát ereszti ki. Vagy két kilométeren keresztül szenvedtem az emelkedőn, de nem adtam fel, és amikor végre elmúlt a szirénázás, újra fejjel mentem neki a gombnak, és ekkor már csak a kisebb vasmacska esett le. Még a vége felé is volt egy kisebb mélypont, de felálltam abból is, és akkor is próbáltam tempót menni. Az akarat és a kitartás miatt adok gyenge közepest erre a nem túl fényes alkalomra.
A meleg és  napsütés sem tett jót, örülök, hogy nem ma kellett maratont futnom. Az viszont örömteli, hogy két nappal később a lábaim már alig-alig emlékeznek egy minőségi 24-es edzésre.

SZÁMLÁLÓ 19669km

2017. október 13., péntek

Szintelvonási tünetek

Hegyeket akartam látni, Gandalf, hegyeket, úgyhogy nekiindultam egy hosszúnak. Szép volt az erdő, csodálatos idő, bár kicsit furcsa volt a hóban evickélés után rövidben futni. Az egy hetes kihagyás nagyon jót tett a futóizmoknak, végre más izmok is dolgoztak egy kicsit.
Bár a közepén éreztem némi lassulást, Robi biztos elkalibrált valamit, de négyest így is adok a mai edzésre.

SZÁMLÁLÓ 19656km

Caradhras

Egy pihenőnap után a Rysynek vágtunk neki. Korán indultunk, az egyre nagyobb hóban csak egy nyom volt előttünk, aztán őt is elhagytuk. 2000 méteren már nagyon hideg volt árnyékban, -7 fokra saccolom a befagyott vizünk alapján. Szerencsére a felszerelésünk megfelelő volt. A láncok durvábban néztek ki, mint amilyenek voltak, így a házhoz viszonylag könnyen elsőként jutottunk fel, de a hóban evickélés fizikailag többet követelt, mint egy szokványos túra. A háztól a nyeregig kardio-edzést tartottunk a combig érő hóban, de bőségesen kárpótolt a verőfényes napsütés és a leírhatatlan látvány. Egészen ritka élményben lehetett részünk, hiszen télen már nem lehet felmenni ezekre az utakra, de most mégis téli pompájukban láthattuk a hegyeket.
A nagy hóban fárasztó de vicces volt mászni, de negyed órával a csúcs előtt végül egy kitett helyen a visszafordulás mellett döntöttünk. Mégsem volt hiányérzetünk, nehéz lett volna ebből a napból többet kihozni. És a gulyás még előttünk volt...
Fent a csúcs közelében találkoztunk egy kaliforniai sráccal, már lefelé jött egy Converse tornacipőben... Mindig van egy még hülyébb hal.








Red Tower Pass

Még szombaton, november 7-én tettünk egy sikeres kísérletet a Vöröstorony hágó megmászására. Nem volt egyszerű. Végig szkeptikus voltam a nyári kudarc után, és a viszonyok most sem voltak kedvezőek. Hó és jég mindenütt. A Téry háztól még nem volt kérdés, hogy továbbmegyünk, gondoltuk, megnézzük közelebbről a hágót, és majd ott döntünk. Az önbizalmunknak a rengeteg visszaforduló kolléga sem tett jót. Maga a hágó is elég durván nézett ki, de az eleje járható volt, elindultunk rajta. Egy ideig volt nyom, amit követhettünk, a hóban is meg tudtunk állni, úgyhogy szépen haladtunk felfelé a szerpentinen. De mint kiderült, ez csak a beetetés volt. A képen jelzett helyen egyszer csak szarban találtuk magunkat: a lejtő dőlésszöge 5 fokkal megnőtt, így már kézzel-lábbal tapadni kellett hozzá, cserébe elértünk egy kövek nélküli részt, 10 centi porhóval és alatta jéggel. Innen már egyáltalán nem lett volna vicces lecsúszni, viszont alig bírtunk megmaradni rajta. Próbáltunk lépéseket rugdalni a jégbe, de nem nagyon ment, és a helyzet tarthatatlanná vált, vissza kellett fordulnunk. A láncos rész alja viszont már szinte karnyújtásnyira ott volt előttünk, úgyhogy megpróbáltuk elérni egy másik, kövesebb vonalon. Itt már nyom sem volt, amit követhettünk, előttünk mindenkinek volt hágóvasa, mentek amerre tudtak. Végül minden mozdulatot mérlegelve, nagyon óvatosan sikerült kikerülnünk a járhatatlan részt, és elértük a láncokat. Ott már lehetett kapaszkodni, persze egy-két látványos megmozdulásunk azért volt ott is. A jég és hó annyiban mindenképpen megnehezítette a dolgunkat, hogy karral többet kellett dolgozni, rohadtul elfáradtunk a tetejére. Persze azért ott is jól éreztük magunkat. :)
A Rablóházhoz nagyon szép út vitt, de sokat kivett belőlünk a hágó, ráadásul elég kemény hóesés is megindult. A menedékházban gyors bableves, aztán éppen leértünk, mire teljesen besötétedett volna.










2017. október 4., szerda

Eső után robotpilóta

Ahogy az ősziesedő gyönyörű erdőben a felkelő nap ferde sugarakat varázsolt elém, mint valami gótikus katedrális ablakain keresztül, ismét rácsodálkoztam, mennyire mázlista vagyok, hogy minden nap ilyen környezetben futhatok. Szerencsére tudtam kicsit nézelődni, mert Robi már az első emelkedőn bekapcsolt, így tisztességes tempóban futhattam egy tisztességes távot. Jó futás volt, erős négyest tudok rá adni.

SZÁMLÁLÓ 19632km

2017. október 2., hétfő

Dr. Zombi

Kezdek lassan magamhoz térni az új munkahely, napi 3,5 óra ingázás kombó okozta sokkból. Még nem mondanám, hogy túl sok időm, energiám marad futni, de legalább a vágy visszajött. Praktikusan hogyan fogom megoldani, még nem tudom, ez a következő hónapok feladata lesz. Mindenesetre sikerült a hétvégén futnom egy tizest és ennek most örülök. A hetes tátrai túrázást, meg irigylem.
SZÁMLÁLÓ 19616km

Pöckölés

A lábamnak kétségtelenül jót tett a tegnapi extra pihenő, de amikor egy kicsit megpöckölgettem a mobil korlátot, amit a szervezetem emelt a stressz kivédésére, akkor azonnal jelzett, hogy most sem szeretne magasabb pulzust, és váltsak vissza roggyant fokozatba. Nem hagytam teljesen annyiban, még néhányszor odamentem és megtapogattam a korlátot, próbáltam finoman arrébb helyezni, hogy a biztonsági erők ne vegyék észre. Próbálkozgatok tovább. A maira gyenge közepest adok.
Az új futótárs remekül szolgál, észrevétlen volt az átmenet az új cipőre. Az esztergomi versenyen sikerült túl lazára kötni az egyiket, és a kalandos terepen (murva-föld-beton-fű) az egyik lábujjamat feltörte, de ez az én hülyeségem volt.
Valamint a még újabb kis cimborák is jól vizsgáztak, amiket már a jövő heti tátrai kalandra ruháztam be és ma reggel avattam: egy könnyű futónadrág (ilyenem még sosem volt, most is inkább a Gore-Tex-es brit tengerészgyalogos gatyám alá tervezem felvenni):


Képtalálat a következőre: „ax6527”

illetve egy pókhálóvékony merino gyapjú aláöltözet:

Képtalálat a következőre: „mens eday ls crw”

SZÁMLÁLÓ 19606km

2017. október 1., vasárnap

A Raadas

Ma kizarolag azert mentem csak, hogy Katat elkiserjem.  Egesz jo tempot ment es megvan a 6km, megallas nelkul, pedig volt egy kis emelkedo, meg szembeszel is.

SZÁMLÁLÓ 19593km