2022. február 28., hétfő

Fuck Winter

Verőfényes, makulátlan kék éggel és egy igazán jól eső, lendületes futással búcsúztattam a telet. Persze ez nem jelenti azt, hogy a jégtől megszabadultam volna.

Nem szólhatok egy szót se, a tavalyi télnél nyilván klasszisokkal jobb volt az idei, de még így is kutya nehéz volt. Viszont könyörtelenül végigfutottam. Az itteni első telem volt még a közelében, de most azt is sikerült túlszárnyalni, a 3 téli hónap alatt összesen 681 km-t sikerült összegürcölni. Ezzel most elégedett vagyok.

SZÁMLÁLÓ 33800 km

2022. február 27., vasárnap

A Sorozat

Furcsa egy futás volt a tegnapi... Pár héttel ezelőtt még élveztem a hétvégi hosszúkat, mára tortúra lett belőle. Fáradt voltam, kedvetlen, motiválatlan, csak vonszoltam magam és szenvedtem, de mikor a végén ránéztem az órára, meglepődtem.

Van ez a bűvös szám, 200 km/hónap. Régen meglehetősen ritkán fordult elő a statisztikáimban, mióta kivándoroltam és konkrétan háromszor annyit futok mint előtte, lényegesen gyakrabban. Volt olyan is, hogy 8 hónapon keresztül folyamatosan 200 felett volt az adag. Ez a rekord most már a múlté, a teganpi hosszúval februárban is megvan a 200, és ez zsinórban a 9. ilyen hónap. Lehet hogy lassú vagyok és nem megy jól, de még sosem nyomtam ennyit. Mindenki bekaphatja.

SZÁMLÁLÓ 33790 km

2022. február 24., csütörtök

A harmadik nap

Két stresszes, és emiatt gyorsabb edzés után mára már fáradt voltam, nem erőltettem nagyon a dolgot. Így se lett vészes, most ezen a héten eddig nem ment rosszul a futás. De többszáz csúszós kilométer után a jég már egészen erős érzelmeket vált ki belőlem, nagyon várom az olvadást.

SZÁMLÁLÓ 33766 km

2022. február 23., szerda

Egész jól ment

De ebből a jégből 2 nap múlva járhatatlan pálya lesz.

SZÁMLÁLÓ 33756 km

2022. február 22., kedd

Volt mit kiereszteni

Huhh ez kemény nap volt, kétoldali meetingekkel, párhuzamosan 3-4 chattel, áramszünettel, wififel... Volt mit kiereszteni, mindet nem sikerült,

Maa a futás jól ment, csak nem szeretem, mikor szétrobbanok a feszültségtől és az hajt. Nem viselem már jól az ilyesmit. Az is mélységesen elkeserít, hogy egy nap alatt sikerült istennek új, vastag jépályát előállítania (sok hó, aztán gyorsan megolvaszt, majd jöhet az azonnali lehűlés). Lassan azt hittem már olvad, de ez most megint több héttel nyújtja meg a szenvedéseimet. Olyan jó lenne, ha valami olyasmi is történne, amitől nekem könnyebb lesz. Még a szuperjó főnököm is elbúcsőzott ma.

SZÁMLÁLÓ 33746 km

2022. február 20., vasárnap

Nagy energiákat mozgósítva fejlődök visszafelé

Furcsa futás volt ez. Keserves hét után a hétvégét is össze-vissza szerveztem, végül csak vasárnap mentem el, de ma sem éreztem a bugit. Aztán az eleje nem volt vészes, egész pozitív voltam, majd még a fele előtt éreztem hogy rohamosan fáradok. A kaja se volt elég talán, de nem lettem rosszul, csan nem volt energia. Utólag látom hogy nem is voltam vészesen lassú, de sajnos rohadt nagy mentális küzdelem lett belőle. Pár hete már nincs sima hétvégi hosszú, meg kell harcolnom mindegyikért. Ez most nem esett jól, és nem adott, csak elvett. Pocsék formában vagyok, és állandóan hulla.

SZÁMLÁLÓ 33736 km

2022. február 16., szerda

Kemény dió

Huhh, pokoli nehéz volt rávenni magam, elindulni és végigcsinálni is. Mindegy, megvan ez is, az éjsötét gondolatokat meg hagyjuk is.

SZÁMLÁLÓ 33712 km

2022. február 15., kedd

A paprika először jó, aztán rossz

Jó ötletnek tűnt paprikát tenni a reggeli rántottába, de aztán megbántam.

Egy újabb balul sikerült éjszaka után körbehordoztam magam, mint zombi a szaros rongyot. Sok minden szeretett volna kijönni belőlem, valami kevéske ki is jött.

SZÁMLÁLÓ 33702 km

2022. február 14., hétfő

Egy jó és egy rossz hír

A kettő ugyanaz: olvad.

Még az eső is esett hozzá. Persze tök jó lenne megszabadulni a jégtől végre, de most az eddig járható havas-jeges részek színtiszta jégpályává váltak.

SZÁMLÁLÓ 33692 km

2022. február 12., szombat

A csokis süti először rossz, aztán jó

Bátortalanul, lassan indultam el, kivártam a délutánt hátha úgy elkerülhetem az elmúlt hetekben tapasztalt gyötrelmeket. Szerencsére inkább a délelőtt folyamán elfogyasztott kajamennyiség miatt voltam elnehezülve, ami a második felében viszont energiát adott.

Nem panaszkodhatok, jobban ment mint vártam, és a délutáni időpont miatt a szokásos ebéd előtti kutyajogi demonstrációt is elkerülhettem. Azért így is jutott pár, mindenkit kifejezetten rühelltem, főleg a jégen kerülgetni a se kép se hang népséget nem túl felemelő.

Tanyáltam egy igazán szépet egy viszonylag ártalmatlan helyen, 14 körül, már fáradtam, elég egy pici kihagyás is. Iszonyat jó lenne ha végre elolvadna a picsába már, rengeteg energiát kivesz hogy folyton sasolni kell, hová és hogyan léphetek.

SZÁMLÁLÓ 33682 km

2022. február 9., szerda

Délutános

A mellékhatások miatt kivártam a délutánt, asszem egy ideig most ez lesz, valamennyivel jobb. Egész normális kis edzés kerekedett a 7 fokban, az olvadás-fagyás folyamatos váltakozása miatt teljesen kiszámíthatatlan talajon. Ma pont ott csúszott, ahol eddig nem.

SZÁMLÁLÓ 33658 km

2022. február 8., kedd

Váratlan lehetőség

Biztos voltam benne, hogy 1-2 napot ki kell hagynom a harmadik oltás után, de kellemesen meglepődtem, és semmilyen mellékhatást egyelőre nem tapasztaltam, így egy mai kocogásnak sem állt semmi az útjába.

Ajándék lónak ne nézd a fogát, nem volt egy nagy szám, korábban kellett indulnom meetingek miatt, így a gyógyszerrel is küzdenem kellett az első felében, nem csak a távval.

Nagyon örültem az előző bejegyzésnek, és szorítok hogy újabbak kövessék.

SZÁMLÁLÓ 33648 km

2022. február 7., hétfő

Amíg a sarkam el nem választ

 Sokkolt a mérleg számlálója, miután ráálltam. Ez így nem mehet tovább, gondoltam. Pedig mindent megpróbáltam. Ősszel bicikliztem és sírollereztem, míg a fagy be nem állt. Aztán úszam, míg a vállam be nem állt. Aztán sífutottam, míg el nem olvadt. Aztán kipróbáltam az edzőtermet míg rá nem untam. Hiába a futást egyik sem tudta pótolni. Az a fajta mentális terápia, amit a futás ad nagyon hiányzott. 

Ma úgy gondoltam nem érdekel ki mit javasol, varázsol a sarkammal. Nekem futnom kell, mielőtt végleg becsavarodok és elhízom. Egy nagyon rövidke erdei kocogást terveztem, hogy kipróbáljam mit bír a kényeske. Ne hogy túlterheljem. Egy-két nap és jön a végzés, hogy korai volt-e.

SZÁMLÁLÓ 33638 km

3rd shot

Végül mégis összeszedtem magam és elmentem egy könnyed körre a harmadik oltás után, mielőtt még beüt a gebasz. Gondolom úgyis ki kell majd hagynom pár napot, az eddigiek rendesen kiütöttek. Meglepetésemre nem esett rosszul, igaz gagyi tempó, de nem éreztem azt a gyámoltalan béna gyengeséget.

SZÁMLÁLÓ 33634 km

2022. február 5., szombat

Lassan de bizonytalanul

Belátom amatőr hiba volt leírni pár hete hogy örömömet lelem a futásban. Így istennek is elárultam, hol lehet még egyet belém rúgni. Nagyon komoly támaszomat vesztettem el az elmúlt héten.

Keservesen megküzdöttem az eddigi messze leglassabb időért ezen a körön. Erőtlenül, örömtelenül, motiválatlanul, sikerélmény nélkül sajnos az eddigi rutin nem lesz fenntartható. Ennyi akaraterőm már nincsen.

SZÁMLÁLÓ 33624 km

2022. február 2., szerda

Claw against sun

Padlóra küldött az elmúlt pár hét, még szédelgek és hallom hogy számolnak rám. Elég nyamvadtan indult a dolog, nincs erőm, a gyógyszer se segít, de letoltam ezt is.

Karommal a napsütéses hideg ellen.

The wind cries full and in them
Cuts through their emptiness
Hoof on stone
Claw against sun
Where to look in an unknown

SZÁMLÁLÓ 33600 km

2022. február 1., kedd

Katarzis nélkül

Sok segítséget most sem kaptam, nyomni kell tovább azzal ami van.

A balul sikerült szombat és az elmaradt tegnapi után kissé aggódva vágtam neki a mainak, végül nem volt rossz. Karmok néljkül bajban lettem volna, szerencsére voltak. -4 fok, napsütés. Várom a tavaszt.

SZÁMLÁLÓ 33590 km