ADIDAS PREMIÄRHALVAN: az első tavaszi verseny. Persze két nappal előtte megfáztam, de nem azért toltam hónapokig hóban-fagyban könyörtelenül, még ha általában szarul is ment, hogy csak úgy elpasszoljam. Láz, köhögés nem volt, némi torokfájás és egy kis takony nem a világ, szerencsére eddig nem vágott a földhöz. És bizony nagy kár lett volna kihagyni ezt a versenyt.
Már úgy ébredtem, hogy nem utáltam egy kis mozgás gondolatát. Mivel mostanában kifejezetten szarul ment, plusz le is betegedtem, ezért megelégedtem volna egy sima teljesítéssel. Ezt annyira komolyan gondoltam, hogy be sem álltam az első rajthoz (1.50 alatti célidő), sőt a másodiknak is csak a végére. Ez sajnos azzal járt, hogy a körülöttem levők tényleg sokkal lassabbak voltak nálam, így az első 3 km kerülgetéssel telt, ráadásul egy szűk és kanyargós részen. Kicsit aggódtam, hogy sok energiát emésztek ezzel, de nem volt más megoldás. Annyiban talán jól is jött ki a dolog, hogy így tényleg nem futottam el az elejét.
Aztán nem tudom mi történt. A tökéletes futóidő (10 fok, kis napsütés) és a tavaszi Djurgården csodás látványa meghozták a kedvem. Azt láttam, hogy még a kerülgetős szakaszon is egész jól haladtam, de az 5.-6. km-től ráálltam egy még gyorsabb tempóra, és valahogy azt éreztem, hogy különösebb megerőltetés és önkínzás nélkül tudom tartani. Sőt jól is esett. Valamennyire rápihentem erre a versenyre, és úgy látszik, ez megtette a hatását. És bár az utóbbi évek inkább arról szóltak, hogy rengeteg edzésből nagy néha kicsurran-cseppen esetleg valami, de most éreztem a lábamban a télen begyűjtött 1000+ km-t.
Azon kaptam magam hogy 5-ös ezreknél valamivel gyorsabban futok, és határozottan az az érzésem volt, hogy tartani is tudom. Nem szenvedtem, gondoltam ha nehezemre esik majd lassítok, de nem kellett. Végig bírtam. Mikor 18-nál az agyam azt mondta hogy fáradok, a lábam valahogy vitt tovább ugyanazzal a lendülettel. Az egész kurva futásban a legjobb pillanatok ezek: amikor egy komoly táv vége felé azt érzed, hogy van még erő, bár magad sem tudod megmondani, hogy ez hogy lehetséges.
Persze brutális edzésmennyiség van mögötte, csak nem szoktam hozzá, hogy ez ilyen látványosan kijöjjön. Gondolom a mezőny közepén ott körülöttem nem sok futó mondhatta el magáról, hogy ez a félmaratoni verseny az idei legrövidebb hétvégi futása. Minden hétvégén legalább 24-et toltam az idén. Ezek után talán nem olyan meglepő, hogy még 20-nál is lendületesen toltam a meredeket felfelé, aztán ránéztem az órára, és láttam hogy még meglehet 5 perces ezreken belül az egész. És az utolsó lejtős km-en aztán mindent bele (4.36 lett a 21.), és 1.45.14 lett a vége. Az utóbbi 9 évben egy ennél pár másodperccel jobb hivatalos futásom volt csak ezen a távon.
Ma nem tudtam hibázni, ez a verseny sehogy sem lehetett volna jobb.
SZÁMLÁLÓ 34233 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése