Höstrusket maraton a Norra Djurgården parkban. Kicsi verseny, a 10-es számra sokan neveztek, maratonra úgy 150-en. 4 kör meg egy kicsi.
Nos, azt hiszem megvan az új kedvenc versenyem. Álomszép pálya - bár nem könnyű, 260m szintet mértem - tömeg nélkül. Kicsit a régi Zöldgömb-ös versenyeket idézte, az a helyzet, hogy az ilyen kicsi versenyeket bizony jobban szeretem mint a nagy tömeget. Nem bánom, ha szétszakad a mezőny, lehet befelé figyelni, koncentrálni, és csend van.
Kissé puritán körülmények között, öltöző híján a réten öltöztem meg készülődtem. A nap ugyan már felsunnyogott a fák fölé, de igen hideg volt. A rajtnál eléggé fáztam, úgyhogy 5.20 körüli ezrekkel kezdtem hogy egy kicsit felmelegedjek. Huncut szél is fújt, a szembeszeles részeken szinte egyáltalán nem izzadtam, hátszélben is csak kicsit. Ez nagyon fontos nekem, ezt a hideget pont nekem találták ki, úgyhogy meg is tartottam a gyorsabb tempót, lássuk mi lesz belőle. A körülmények nekem kedveztek, most vagy soha. Azt tudtam, hogy így nem fogom végig bírni, de úgy gondoltam, majd lassulok belőle ha kell. Akkor még nem gondoltam volna hogy ilyen keveset kell.
Fel-le, egyik domb a másik után, végig beton, de nagyobb részt erdőben, meg egyetemi campusban, múzeumok között kacskaringózott, sok kanyarral. Fogytak a kilométerek, a hidegben gazdaságosan haladtam, könnyedén ment. Mindenki kedves, mosolygós, én is.
A fele 1.54, ez jobb mint gondoltam, és még nem is vagyok megroggyanva. Szeretem a több körös pályákat, jobban be tudom osztani amim van, és nem érnek meglepetések. A harmadik kört bizakodóan kezdtem, attól féltem kicsit, hogy a frissítést nem vitték túlzásba, banán csak a célnál elhaladva volt, én hülye meg nem hoztam semmit, 10 km múlva ehetek újra.
Figyeltem magam, a lábam bírta, de nem is akartam elfutni ezt a szakaszt. Azért nyomtam neki becsülettel, innentől már csak előztem. Néztem az órát, és örömmel láttam, hogy az 5.20-5.25-öket tudom tartani. A kör végén kicsit elfogyott valami, aggódni kezdtem, de jókor jött a banán, segített. Deréktól felfelé mindenem banános lett, sebaj.
Egy srácot beértem, fogta magát és beállt mögém, egész a célig vittem. Nem beszéltünk, kicsit idegeseítő is volt hogy tapad rám, de végül is nem volt vész, talán még motivált is egy kicsit hogy nem csak magamnak diktálom a tempót. Fogytak a kilométerek, 34-nél konstatáltam hogy nem vagyok rosszul mint 4 hete, ez csodálatos érzés volt. Szárnyakat nem adott, mert fáradtam rendesen, de kicsit visszavettem 5.35-5.40-re, és szenvedés nélkül haladtam. Minden km újabb győzelem, ekkor már tudtam hogy a 4 óra simán meglesz, ha bírom akkor még sokkal jobb is.
A térdem úgy 28-nál fájdult meg, főleg a meredek lefeléket nem szerette, nem mondom hogy nem volt kellemetlen, de ki lehetett bírni. A pulzusom emelkedett ahogy fáradtam, éreztem hogy azért jobb az óvatosság. Már mindenem sajgott, derék, nyak, talp, satöbbi, de nem azért jöttem hogy ne fájjon. Igazán nehéz pont nem volt, csendesen örültem hogy 40-nél is tudom tartani a tempót. Kemény volt a vége, beleadtam mindent, de vigyorogva futottam, már tudtam hogy ez nagyon jó lesz. Egy kis hajrá, az uccsó km 5.30-on belül, és egy igazi ujjongós, örömteli befutó. 3.50.41. Mindenki bekaphatja.
Egyik legjobb versenyem volt evör. Rutin, egy kis merészség, finom hideg, és a szuper érzés, hogy ennél ma egy másodperccel se tudtam volna jobbat. Kár azért a pisiért az első körben, de ennél asszem igazán nem kívánhatok többet. A nyolcadik legjobb időm így 44 éves fejjel, egy nem könnyű év után.
SZÁMLÁLÓ 32946 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése