A Dunakanyar csodálatos volt az őszi napsütésben! A képek nem sajátok, de a tegnapi túrán készültek:
Zebegénytől Kóspallagig könnyed kis séta volt, helyenként talajmenti faggyal. Nem öltöztem túl, úgyhogy mozogni kellett, hogy ne fázzak. Törökmezőnél jól jött a zsíros kenyér, meg a tea. Nem fájt semmi, élveztem a tájat, az időt és a mozgást; emelkedőkön különösen spóroltam magammal, mert volt még szint bőven.
Kisinóc után elkezdődött a mászás a Börzsöny magas részén. Gyönyörű helyeken jártam, itt már egyedül, mert az összes rövidebb útvonal elkanyarodott addigra. Nem zavart, jól megvoltam magamban; az útvonal leírása pedig pontos és részletes volt. Helyenként több kilométeren ki is szalagozták az eldugottabb, nem jelzett részeket.
Az első pár mászás meg se kottyant. Ráadásul Salgóvár is közte volt, az egyik abszolút kedvencem - itt találkoztam először túratársakkal a hosszú távról (kb. egy órával később rajtoltam, mint a mezőny nagy része). Micsoda kilátás innen, és tovább, az északi gerincen!
Már erősen benne jártam a délutánban, és még mindig észak felé tartottam. Már szerettem volna a Csóványoson fent lenni, de ekkor jöttem rá, hogy először fel kell másznom a Szívfájó bércig (500 m szint), majd le Királyházára, és csak onnan fel a Csóványosra (még 600 m szint). Tartottam ettől a résztől! Közben lefelé egy különösen rosszul jelzett bozótos Z+ jelzésen rám is sötétedett - nagy mázli volt, hogy még éppen láttam valamit, percekre voltam egy nagyobb eltévedéstől a bozótosban-susnyásban. Közben viszont annyira gyönyörű és vad volt a táj a naplementében, hogy belesajdult a szívem. Sajnáltam, hogy a további részekből már nem sokat fogok látni. 40 km várt még rám az éjjel.
A két kemény emelkedőn elfogyott egy liter kóla - a vastartalékom, de nem éreztem nagyon nyúzottnak magam. Meglepően jó és pozitív állapotban értem fel a túra legmagasabb pontjára. Az is lelkesített, hogy a Nagy-Mána bérce még csillagfényben is festői és látványos...
A Csóványosról meredeken lefelé - itt abba próbáltam belekapaszkodni, hogy már sokkal jobban kellett volna fájnia az ízületeimnek, és alig 7 km múlva várt a gulyásleves! Közben is voltak kalandos és sötétben is szép helyek, nem unatkoztam, és nagyon hideg sem volt. Szarvasbőgés és villogó szemek kísértek utamon.
Bányahegyen a vadászház előtt a tűzön rotyogott a gulyás; fűtött szoba és asztal várt minket. Két idős vadász rakta elénk a kaját és leste minden kívánságunkat - igen részegek voltak már, de rendkívül lelkesek. A házban összeverődött vagy 6-8 túrázó; többen már eléggé készen voltak, nem tudom, beértek-e. Én csak benyomtam a levest, és mindenkit otthagyva húztam tovább, nehogy elgémberedjek. A jó hír az volt, hogy innen már csak 26 km volt hátra. A rossz hír pedig ugyanez.
Nagy mélypontok nem voltak, tudtam, hogy úgyis menni fog. Egy zoknicserével megtévesztettem a lábamon keletkezőfélben lévő feltöréseket, így nyertem vagy 10 km-t. Utána már eléggé fájt, de ennyi belefért. Lefelé egérke, további macskák, illetve egy ronda nagy varangy jelentették a társaságot - és egy pohár forralt bor 73-nál egy hideg, szeles gerincen. Innen már tényleg csak be kellett érni; összeszedetten koncentráltam, nem akartam eltévedni már a végén. 84-nél még lezsíroskenyereztek, jól is esett (nem emlékszem, mikor bírtam enni ilyen könnyedén 80 km felett!), és lecsoszogtam Nagymarosra (közben persze volt még egy kisebb hegy, de az is gond nélkül megvolt). Az utolsó kilométeren, már lent a faluban a régi jó szokás szerint sikerült vagy 20 percet elcseszni; eltévedtem, és mire kiderítettem, hogy mégse, addigra ráhúztam még egy kicsit erre az egyébként rövidke távra. A célt sem sikerült megtalálnom, mert 30 méterrel odébb volt, mint a rajt, és abban a szellemi állapotban hirtelen képtelen voltam felfogni a térképet...
Beértem, egy gyors szendvics, és már jött is a vonat. Igaz, egy órával későbbivel jöttem vissza, mint terveztem, de ez így is tökéletes volt!
Mérleg: elfáradtam, de nem érzem azt, hogy rettenetesen kicsináltam volna magam. Húzódások és az izomláz a meghatározó, az ízületek nem fájnak. És ugyan nagy, világmegváltó gondolatok nem születtek, de kellett a lelkemnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése