2021. július 13., kedd

Őzön-vízen át

Kicsit nehezen emésztem, hogy lényegesen lassabb vagyok, mint mikor ugyanezen a körön a felétől törött lábbal botorkáltam haza, de ma lélekben már egy kicsit jobban felkészültem. Lassan poroszkáltam, óvatosan a kritikus szint alatt maradva, így olyan volt mint egy kirándulás. A felénél csobbanni is akartam egyet, de éppen akkorra valamiféle ritmus kezdett összeállni, úgyhogy végül nem álltam meg. Visszafelé már valamivel jobban ment, úgy látszik 5 km legalább amíg bemelegszem.

Rögtön a második kilométeren őkelme lassított be még egy kicsit jobban:




SZÁMLÁLÓ 31962 km


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése