Stockholm marathon 2010

2500 évvel Philippidész vagy Therszipposz esetleg Euklész után, aki valószínűleg le sem futotta a maratoni távot, sikerült harmadjára is teljesíteni a 42 km-t.
Úgy szerveztük az utazást, hogy ne a verseny napján kelljen több, mint 3 órát vonatozni a gyerekkel. Amikor begördültünk a pályaudvarra éreztük, hogy jó döntés volt. Viszonylag ügyesen sikerült szállást találni, így az 2 metrómegállóra volt a pályaudvartól és kb. 600 méterre a versenyközponttól. Így nem kellett vesződni az öltözővel, csomagmegőrzővel. Szombat reggel felvettem a rajtszámot utána pedig, a játszótéren telt a délelőtt. Megfelelő vendéglőt nem volt egyszerű találni, és nem kapkodták el a kiszolgálást sem, így már ott tetőfokára hágott az izgalom.
A több, mint 20.000 nevező közül 15.468-an jelentek meg a startnál, ami kisebb zsúfoltságot eredményezett, mint Göteborgban. Továbbá sokkal nemzetközibb jellege is volt a versenynek. A legnépesebb mezőnye természetesen Svédországnak volt, de jó 5000 futóval képviselte magát Finnország is, valamint rengeteg német, dán, francia, angol versenyző volt és négy magyar. A verseny előtti jelenetek a megszokottak, a lényeg, hogy nem szívesen vettem volna részt egy másnapi parktájfutáson a versenyközpont területén.
A rajtot a finn külügyminiszter lőtte el, miután svédül, finnül, angolul és franciául köszöntötte az egybegyűlteket és buzdította őket. Ahhoz képest, hogy az utolsó előtti rajtzónából indultam kb. 5 perc alatt én is elrajtoltam. Ehhez persze az kellett, hogy vagy 8 sávot foglaltunk el, az első kilométereken. Itt is volt egy szellemes futó, aki az első néhány méter megtétele után a 17-es táblát meglátva, megjegyezte, hogy milyen jó formában vagyunk. Az első kilométernél észleltem, hogy szokás szerint kicsit gyorsabban kezdtem, mint kellett volna. Szerencsére nem futottam el, de azt éreztem, hogy ebben a tempóban biztosan nem fogom tudni végigfutni és vissza kell vennem egy kicsit. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy nagyon jól megy és többet tudok kihozni magamból, mint amit előzetesen terveztem. Alázatosan 4.30 és 4.45 közé tettem a mércét, tanulva az 3 évvel ez előtti utolsó próbálkozás nagy küzdelmeiből. Itt jegyzem meg a Garmin hatalmas ötletét, akik "sziget napijegyre" nyomtatva osztogatták a 2 kilométerenkénti részidőket a tervezett célba érkezéshez. Roppant praktikus volt és rengeteget segített, annak ellenére, hogy az elsődleges cél továbbra is az volt, hogy ne úgy érjek célba, mint 2007-ben és félve írom le, még élvezzem is.
Az első 10 km-ről nem sok emlékem van, ez nem azt jelenti, hogy nem történt semmi, de nagyon gyorsan elrepült és nagyon könnyedén ment. Igazából csak a második negyedében éreztem, hogy fizikai terhelés alatt vagyok. A tömeg a tűréshatáron belül volt ennél többen lettünk volna, akkor tényleg csak egymás kerülgetésével kellett volna foglalkozni ezen a szakaszon.
Az időről csak jót tudok mondani. Rengetegszer fohászkodtam ilyenért a budai rakparton levegőért kapkodva. 22 fok, enyhe szellő az árnyékot még futás közben is kicsit hűvösnek éreztem. Ez mindig észhez térített egy egy hosszabb napos szakasz után. Nem tudom mennyire volt tudatos a szervezők részéről, de nagyon sok árnyas szakasz volt a pályán, ami kifejezetten kellemessé tette a versenyt.
A szurkolók is igazán kitettek magukért. Időnként, mintha nem is Svédországban éreztem volna magam. A leglelkesebb szurkolók a spanyolok voltak, de finnek is kitettek magukért. A belvárosban több sorban álltak végig a pálya mellett és időnként komoly tömeg volt és volt, hogy annyira részesei akartak lenni az eseményeknek, hogy már-már minket akadályoztak.
A város gyönyörű, bár futás közben nem igazán tudtam önfeledten nézelődni. A 14. kilométer környékén találkoztam az egyik magyar futóval is. 16-nál sós uborkát osztottak., nagyon kellemes módja a hiányzó só pótlásnak. A 19. km környékén éreztem, hogy elégett az ebéd, komolyan aggódtam, hogy ha ez így marad, akkor abból komoly gond lehet a végére. Ez volt egyébként minden szempontból a legrémesebb szakasz, külváros, nagy mezőn aszfaltcsík, álló levegő, meleg. Szerencsére viszonylag rövid szakasz volt, aztán a féltáv részidejének elemzése foglalt le. 21 után nemsokkal banánt osztottak, a legjobbkor. Sikerült is kizökkentenie, így ismét bizakodva tekintettem előre. A frissítések is kellemesen sűrűn voltak, igyekeztem amennyit csak lehet inni, nehogy ezzel legyen baj. Persze ennek volt árnyoldala is, így néhány másodperc nem csak futással telt. 27 felé csokit osztottak ez is nagyon jókor jött, egyébként, ennyit versenyen még nem ettem. 29 körül egyszer csak ott áll a kis családom és integetnek. Nem beszéltünk meg semmi konkrétat, nem is tudtam biztos időpontokat adni, hogy mikor hol leszek, így kellemes meglepetés volt ott látni őket. Csoda, hogy kiszúrtuk egymást abban a tömegben. Ezen a részen kaptuk a legtöbb biztatást, "gyere megint" hallottam többször is. Volt olyan gondolatom, közben, hogy ha minden rendben megy a végéig, akkor itt leszek jövőre is. 33 másodjára másztuk meg a hidat, féltem egy kicsit tőle, de egész jól ment. Az útszélén rengeteg feleslegessé vált ill. elhagyott kacat: szivacsok, kis flaskák, sapkák, napszemüveg. 35-nél vártam a kalapácsost, de nem jött, innen már menni fog, bizakodtam. Láttam, hogy nagy idő lesz belőle, semmi más dolgom nincs, mint amennyire lehet tartani a tempót. Itt már voltak gondjaim, a lábaim elnehezültek a gyomrom sem tudott befogadni semmit a vízen kívül. 40-nél 4 óra, kb. 12 perc és bent vagyok, messze a legjobb időm lesz. Mellettem hörög és harákol valaki, mint én 3 éve. Utána két forduló és bekanyarodok az olimpiai stadionba. A lelátó tele, hatalmas üdvrivalgás, bennem egy csomó érzés; igen sikerült, megcsináltam. Mosolygósan és 12 perccel javítva az egyéni legjobbat! Leírhatatlan érzés.
Végtelennek tűnő út, lépcső a chipleadásig. Srácok segítenek kikötni a cipőt, levenni a chipet. Hálás vagyok, mert trágya meló lehet, de képtelen lennék lehajolni is, nem, hogy leguggolni. Végül megkapjuk a pólót is. Marathon finisher Stockholm 2010.
Új pb: 4.14.00

SZÁMLÁLÓ 3682 km