Hát az elmúlt hét nem éppen a pihenéssel telt; összetorlódott sok minden. Ezért nem volt még csak arra sem időm, hogy a blog új kis számlálója feletti örömömet kifejezhessem! Valamint arra sem, hogy Sven versenyét is megdicsérjem. Szerencsére a BPR nem arról nevezetes, hogy az eredményeket és a másodperceket hajkurásszuk - megelégszünk a kilométerekkel! Éppen ezért az ilyen teljesítményeket a maguk értékén tudjuk kezelni.
Tőletek is azt kérem, hogy az én kissé elrontott versenyemmel tegyetek így. Nem sikerült a minőségi futás az idei második maratonon ma Debrecenben, viszont az élmény egyáltalán nem volt rossz. Az egy hónappal ezelőtti versenyt úgy érzem nem sikerült teljesen kipihenni, főleg úgy, hogy a múltkor Kecskeméten is széthajtottam magam, és a meló sem volt éppenséggel kímélő üzemmód. Ennek megfelelően lassan és óvatosan kezdtem a nyolckörös versenyt. Az első két kör után úgy éreztem, hogy túl óvatos vagyok, és rendkívül lassú - próbáltam egy esélyt adni egy jó teljesítménynek. A következő három körben próbáltam olyan tempót menni, amiből még bármi lehet, aztán a hatodikban megállapodtam magammal, hogy ez ma csak egy sima célbaérés lesz, amit szerencsére meg is valósítottam. Most ehhez kellett a rutin! Az izmok, a tüdő rendben voltak, de az energia nem volt elég, és a gyomrom sem volt 100%-os közben.
Azért ez a 4.17 körüli idő sem vészes (a pontosat még nem tudom, de volt chip!), főleg, ha figyelembe vesszük, hogy nem könnyű a pálya; nagy emelkedők persze nincsenek Debrecen környékén, de egyfolytában dimbeken meg dombokon ment az útvonal, egyenes részre nem is emlékszem. A talaj meg a tavalyi sáros helyett idén jó kis mély homokos volt, az is számít pár percet. Az idő viszont abszolút ideális volt; verseny közben jött a hideg, a végére hűvösebb volt, mint a rajtnál. Közben egy-két frissítő eső is örvendeztetett.
Összességében örültem, hogy visszajöttem, mert tavaly nagyon kellemetlen élmény volt az egész - kicsit úgy éreztem, mint az áldozat, akinek vissza kell mennie a tett színhelyére. És most egy jó élménnyel sikerült lépni egyet a feldolgozás felé, és leszerelni a démonokat. Egyébként nem ez a világ legjobb versenye, de most kellett, kettőből kétszer lenyomtam, így aztán begyűjtöttem egy vállalható tizenhetediket.
Vicces egyébként, hogy a debreceni lokálpatrióták kedvenc Nagyerdőjét én hogy szemléltem: már tavaly is feltűnt, hogy ennyi óvszertasakot eldobálva még életemben nem láttam... A romantika mögött az lenne, hogy a fél város ott fogant? :)
Gonosz vagyok, de a
SZÁMLÁLÓ 5849 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése