2011. április 3., vasárnap

Tóparti futóparti

Íme 5 állat, de mi a közös bennük? Vakond, egér, kígyó, veréb, giliszta.
Megoldás: 'Mind komisz, mind halott.'
Ezután a remek bevezető után, ha még nem adtátok fel, elolvashatjátok a beszámolómat. Kitartás!
Szóval remek idő volt, végig fátyolfelhős-kissé szeles, de azért nem annyira, hogy kellemetlen legyen. Sikerült nem elfutnom az elejét, talán annak is hála, hogy iszonyatosan sokan indultak. Szóval, adott 28 kilométer meg én. Tudjátok, a leghosszabb futásom eddig egyben a decemberi 16-os volt. Kicsit paráztam, de sikerült előtte rendesen ennem. Aludnom persze nem, de nem vagyok telhetetlen.
Tehát, első frissítés 5,5nél: semmi gond, kis víz meg 2 kis darab banán. Idő 33 perc, a futók még nagyjából egyben. Második frissítés 11-nél; még mindig tök jól vagyok, itt valami baj lesz.-gondoltam. Itt kihagytam a vizet és csak banánt nyomattam, mivel nagyon bevált. Idő 57 perc, csodálkoztam is. 16nál még mindig nem volt semmi gond, nyomattam egy kis vizet meg banánt, de csak nem jött a holtpont. Itt olyan 1 óra 35 körül járhattam. 17nél azért megütött a pecsenye illat valamelyik étteremből, akkor kicsit elgondolkoztam, hogy mit is keresek itt ahelyett, hogy ennék egy jót. Mindegy, mentem tovább. 20nál is volt egy frissítés, ott találkoztam drColával, és szoros barátságot kötöttünk. DrBanán kicsit irigykedett, de azért vele is megtartottam a kapcsolatot.Ezután alig vártam, hogy az aszfalton ki legyen írva, hogy 21. De csak nem volt kiírva. Szerencsére, 22nél kisütött a nap és az aszfalt megpróbálta bepótolni az elvesztegetett időt, amikor nem ontotta rám a hőt, de szerencsére 5 km elég volt neki. Ekkor jött a baj. Az utolsó frissítés előtt ki volt írva az útra, hogy 25 km, de csak nem jött az az asztal tele energiával, pedig nagyon kellet volna. Aztán kb 1 km múlva jött, de akkor is csak 25nél tartottam. (Ez volt kiírva az asztalra.) Ekkor kezdetem el gondolkodni, hogy mennyi is van hátra. Ekkor 2 óra 30-nál jártam. Számolgattam, hogy akkor most mennyi is az annyi (legalább addig is lekötöttem a gondolataimat), majd jött a boldogító felirat, hogy már csak 1000 méter. Úgy megörültem neki, hogy azt hiszem, vigyorogva sikerült célba érnem, de nem vagyok benne biztos. Kicsit kihajtottam magam. Szóval az időm 2 óra 47 perc és 40 másodperc úgy, hogy egyszer sem álltam meg és végig ott voltam fejben.
Tanulság: Nem is olyan vészes az a félmaratoni táv.

SZÁMLÁLÓ 5761 km

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Nem kis-pályázol, holmi félmaratonokkal, mi lenne ha még edzenél is...

    VálaszTörlés
  2. Ez számomra egészen döbbenetes... Nem tudom, hogy csináltad, de gyönyörű teljesítmény. Az időeredmény pedig hihetetlen. Csak így tovább, és nem baj, ha most pár napig fájni fog! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen a gratulácicókat! Jól esnek nagyon.
    Sven, a következő félmaraton előtt azért fogok keményebben edzeni.
    DrF, az a vicces, hogy alig fájt másnap a lábam, ma meg már nem is érzek semmit.

    VálaszTörlés