Felébredek hajnalban. Ezt nem nehéz: ugyan párnával a lábam közt alszom, hogy Pirit legalább egy kicsit enyhítsem, de így is kb fél perc amíg az egyik oldalamról a másikra fordulok, minden mozdulatra felébredek.
Korán kell indulnom, ilyenkor még álmosak a Zemberek, 7 előtt nem nagyon beszélnek, így meg tudok takarítani pár pánikrohamot. Persze vannak akik már ébren vannak és üvöltgetnek, ilyenkor behunyom a szemem és próbálok a max hangerővel dübörgő extrém metálra koncentrálni a fülemben. Nehéz, mert elég tudnom hogy valaki beszél a közelemben, és még behunyt szemmel is izzó veszélyforrásként érzem őket az intim szférámban.
Minden megálló nehéz, mert Zemberek szállnak fel, és alig tudom elviselni hogy Jönnek. Plusz bármelyik üvölthet és letelepedhet mellém, hiába választottam ki gondosan a legcsöndesebb helyet a metrón. Ha nagyon gáz van, és szakadni kezd rólam a víz, átmegyek egy másik kocsiba, ahol persze általában megismétlődik a jelenet, mint egy zarándok járom végig a szerelvényt.
Azért jó korán beérni, mert akkor néha 2 órát is tudok dolgozni. Persze néha egy-egy beszédes kedvű kolléga már korán megjelenik és betölti a teret, volt már rá példa hogy ekkor konkrétan elsírtam magam.
Legkésőbb 9 körül a kollégák könyörtelenül megjelennek, a munkaképesség és a koncentráció csak az első interruptig tart, ekkor az agyam eldob mindent, és onnantól kezdve mint egy picsa egy patriarchális társadalomban, csak készenlétben várom hogy rövid időnként akaratom ellenére megbasszanak.
Egy-egy beszélgetés és kooperáció után ki kell vonulnom a WCbe, ahol a nap előrehaladtával egyre hosszabb időket kell eltöltenem hogy egy kicsit egyedül és csöndben lehessek, és kibírjam a következő menetet.
Van persze, hogy a menekülés nem sikerül, az elég kellemetlen, szakad rólam a víz, minden izmom görcsbe rándul, és közben kedvesen mosolyogva próbálom követni amit a Zillető mond, kevés sikerrel. Megfigyeltem, hogy egy-egy random közbevetett jesz szerencsére gyakran elég, úgyis csak erre kellek, a Zillető csak beszélni akar, figyelni nem. Közben még 4 beszélgetés röpköd a fejem felett, és mindegyik külön basz széjjel.
Úgy 9 után 5 perccel kikristályosodik, hogy az egész elviselhetetlen, innentől csak számolom vissza a perceket, és fogalmam sincs hogy fogom kihúzni 3-ig. A Zemberek mindenhol üvöltenek: az asztaloknál, a folyosón, a konyhában, az étteremben, a liftben, és az úgynevezett csendes szobában, ahol elvileg nem szabad beszélni. Ezen kívül szürcsölnek, csámcsognak, hangosan dudorásznak, és bebasszák az ajtókat, hadd szóljon.
Ebédelni 1-2 körül jutok el általában farkaséhesen, mert eljátszom a furcsa gyereket aki későn szokott enni. Így általában sikerül elkerülni a no way kategóriába tartozó közös ebédeket. Egyébként mi ez a hájp a közös kajálással? A testi szükségleteimet a magam részéről szeretem egyedül elintézni, bevallom, szarni is egyedül szoktam. Ja, elfelejtettem, lehet közben beszélgetni! Mondjuk a szarás közben is lehetne, úgyhogy mégsem értem a dolgot.
Többórás elviselhetetlen szenvedés után, melynek minden egyes perce külön kihívást jelent, vége a munkának. Ekkor szembesülök vele, hogy még másfél óra pokol vár rám a tömegben, már mindenki él és virul, ébren van, tehát üvölt. Szinte hihetetlen, hogy az addig kiállt rettenet után a nap legkeményebb része következik. Ha valaki csak hozzám ér, akkorákat ugrom, hogy bebaszom a fejem valami kapaszkodóba. Ez egyébként segít, a Zemberek hülyének néznek és odébb húzódnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy a hangerőből visszavennének.
Hazaérek valahogy. A kimerültségnek ez a foka már leírhatatlan, egy maraton után több kedvem van viháncolni. Ilyenkor szembe kell nézni a teljes és éjsötét depresszióval, most van alkalmam reflektálni a kilátástalan helyzetre, és arra, hogy fekve sem jobb a derekam, sőt. Füldugó kötelező, ekkorra már a legkisebb zaj is pánikot vált ki. Furcsa delíriumban vegetálok még egy kicsit, és pontosan tudom, hogy ezt a napot képtelenség lesz másnapra kipihenni. Eldőlök nevetségesen korán, kezdődik a vergődés hajnalig.
A hétvégék rosszabbak, ilyenkor lenne időm olyasmire, amit szeretnék csinálni, de szembesülnöm kell vele, hogy képtelen vagyok rá. Marad a szoba.
Tegnap 5 év után kis híján sikerült megismételni a hattyú halálát, egy perccel az ájulás előtt jutottam el a WCbe, már mindenem zsibbadt. Sajnos innen már nem volt felállás most először haza kellett mennem 11kor. Aludtam egész délután, de hiába.
És azért is elmentem ma csoszogni egyet. A Z betűsök közül csak a Zerdőt szeretem. Már ha véletlenül nem üvölt ott is valaki.
SZÁMLÁLÓ 26942 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése