2011. március 26., szombat

Kamikaze

Megszámoltam, tizedszer volt meg a Vásárhelyi. Úgy terveztem, hogy kihajtom magam, ez sikerült is. Amit jobban be kellett volna kalkulálni:
- az eheti betegség
- a meleg
- a nem alvás (fél4-kor ébredtem)
- a 12 nappal ezelőtti maraton.
Mindezeket figyelem bevéve abszolút elégedett lehetek az 1.40.28-cal (ha jól hallottam a célban). Az igazság azonban sokkal rosszabb: hihetetlenül rosszul versenyeztem... Tragédia egy szál se, de be kell ismernem, hogy nagyon gyorsan kezdtem, persze kíváncsi is voltam, hogy mit tudok. Az első kör ennek jegyében telt (23.40 körül), és a másodikban próbáltam tartani a tempót (ez 23.50 körül volt). A harmadik körben aztán elgondolkodóvá váltam, és elkezdtem lassulni, egy kicsit a rutin miatt, de inkább úgy, mint egy vérző csataló. Hihetetlen ütemben folyt el az energia. Meleg is lett ám rendesen. Az utolsó kör már kifejezetten gáz volt; a táv második felében sikerült úgy 5 percet lassulni, így az 1.40 sem lett meg. Sebaj.
A célban haldokoltam egy kicsit, állítólag nem voltam egészen magamnál. Ez abból is kitűnt, hogy elkezdtem inni a kapott energiaitalt, ami rám azért nem annyira jellemző. Köszönet M-nek az utolsó párszáz méterért, jókor és jól jött a segítség!
Verseny után aztán olyan lettem, mint aki beszívott, de jó volt, hogy kihajtottam magam. Szokásos módon lekéstük a vonatot, ezúttal azonban legalább integettünk neki, úgyhogy egy jó sörre is lett időnk a parkban. Ezt az órácskát értelmesebben is eltölthettük volna, a részleteket azonban nem tőlem fogjátok megtudni. Aki kíváncsi, az hamar elolvashatja itt (reméljük)!

SZÁMLÁLÓ 5680 km

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése