Hol is kezdjem? Arról már értesültetek, hogy megdöbbentő meleg időben versenyeztünk, nem is emlékszem, hogy valaha komolyan felmerült Vácon a rövidnadrág mint opció. Most viszont olyannyira felmerült, hogy a verseny előtt 20 perccel az egész szerelésemet átcseréltem rövidre. Mint valami primadonna... És nagyon jó döntés volt; lehet, hogy az egész verseny múlt rajta.
Az előző hetekben eleget paráztam a maratonon, hogy ne ugorjak neki harcias tempóban. Igyekeztem nagyon türelmesnek lenni, és a pulzust alacsonyan tartani; és persze minél többet frissíteni. Szerencsére voltak jó kis sós kekszek is. Az első két kör a várakozás és spórolás ideje volt: az idő a szerelésemhez ideálisnak mondható, nem volt túl meleg, nem izzadtam szét magam. Verseny előtt megállapodtam magammal, hogy 1.02-1.03-as körökkel kezdek; elégedetten láttam, hogy az első 1.02.05, a második 1.02.35 volt. Féltávnál megállapítottam, hogy nem csesztem el, és ideális állapotban vagyok. Annyira jól voltam, hogy a harmadik körben bevállaltam egy merészebb tempót (59.30), és nem idegeskedtem miatta, mert jól esett végig. A mezőny utolsó harmadából (úgy 15 induló lehetett 42 km-en) ekkor kezdtem felzárkózni: az utolsó két körben megelőztem a maratonisták majd' felét. Megerősített abban, hogy nem csinálom szarul ezt a versenyt. Úgyhogy az utolsó körben - bár enni-inni már nem bírtam - még beleadtam, ami volt, ésszel azért, nem kamikaze módon, és majdnem végig kitartott! 40-nél fogytam el - klasszikus megzuhanás volt, 20 méter alatt estem szét, de akkor már azért nem estem kétségbe, visszavettem a tempóból, és tudtam, hogy úgyis beérek, legfeljebb hányok közben kissé. Az utolsó 2 km azért nem volt kellemes, az utolsó kalóriákat égettem, a keringésem nem szeretett engem, zsibbadt a kezem, az arcom, a hasam, szédültem is kissé, no meg a hányinger - szép sport ez a maratoni futás! Beértem, az utolsó kör még lassulva is 1.00.49... A vége pedig az utóbbi évek legjobbja, 4.04.59 - no ezt nem gondoltam volna! Irtó jó érzés, hogy ennél többet sehogyan sem bírtam volna kihozni magamból, 99%-ban jó döntéseket hoztam. Rutinos, sunyi dögként versenyeztem. A célban persze nem látszott rajtam az eufória, pár percbe beletelt, mire egyáltalán el bírtam indulni befelé, de akkor is csak házfalba, telefonfülkébe, kapuba stb. kapaszkodva. A tornateremben már igazán szarul voltam, de valahogy csak úrrá lettem rajta, és lassan, meg-megállva kievickéltem a vonathoz.
Jó élmény volt! A 16. is megvan! És amiről 13 éve csak álmodom: most először gyorsultam a táv második felében, méghozzá 4 perc 21 másodpercet, ami nem is kevés. Sokat jelent az is, hogy szembenéztem a legutóbbi pokoli maratoni démonjával; azt hiszem, sikerült túllépni rajta.
SZÁMLÁLÓ 5593 km
M-nek pedig nagy gratula az éremhez! BPR rulez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése