2013. március 19., kedd

Év eleje

Általában nem éppen március közepén szoktak ilyen évvégi, éveleji összefoglalókat írni, a BPR esetében mégis valahogy így lehet a legjobban számolni, hiszen márciusban jött létre, a Duna menti Zöldsport fesztivál bűvöletében, 2009-ben, vagyis idestova kicsit több, mint 4 éve.

Mi is történt ez idő alatt? Begyűjtöttünk csaknem 8800 km-t, sőt az idei Váccal már át is léptük.

a km-ek gyűjtése (Váctól-Vácig)
Nem kis teljesítmény ez. Még belegondolni is sok. Rengeteg méter, rengeteg lépés, hegyen, völgyben, hóban, kánikulában és még folytathatnám. Az elképzelhető legextrémebb időpontokban futottunk. Hajnalban, késő este és vidéken, külföldön, a világ sok-sok pontján.

Közben persze sokan bajlódtak sérüléssel és motiválatlansággal (ez általában leginkább rám igaz :D), de valahogy minden évben beletettünk több száz kilométert a számlálóba.

 
az éves km-ek (Váctól-Vácig)
Ezek tudatában azért konstatálhatjuk, hogy a 2009-es rajt óta kevesebb, mint a felére esett a megtett kilométerek száma, de azt gondolom, hogy ennek ellenére mindenki megteszi a tőle telhetőt, így panaszra még így a 2012-2013-as évet elnézve sem lehet okunk. Olyannyira nem, hogy meg kell jegyezni azért azt is, hogy a korábbi évek szép eredményeit nagyban megdobta 1-1 (helyesen) becsempészett teljesítmény túra is, ami például a maga 70-100 kilométerével igencsak nagy segítséget tud adni a pörgésben, azonban az utolsó évben egyikünk sem adta ilyesmire a fejét, így a nagy ugrás elmaradt.

km-ek havonta (a hónap első napjától az utlsóig)
A legjobban teljesítő hónapunk a 2009-es május is sejteti, hogy abban benne van azért egy nagy "ultra", de mégis ez a hónap lett a nagy győztes, míg ugye kifogásokat mindig lehet találni, így a 2012-es év augusztus-szeptemberi mélyrepülése is nyilván csak annak köszönhető, hogy én Angliában dolgoztam, így esélyünk sem volt összehozni egy jól megérdemelt közös futást, ami azért kozmetikázta volna ezt a képet.

Na de nem is szaporítom a szót tovább. Csak hozzáteszem, hogy az idei márciusnak még nincs vége és ha így folytatjuk, akkor szerintem nagyon vicces kis grafikonok születnek majd sok-sok év múlva :)

1 megjegyzés:

  1. Ez nagyon szép munka, aneron! Köszönjük!
    Mondanom sem kell, hogy az idei év lesz az, amikor megfordul a trend... :)

    VálaszTörlés