A nagy visszatérés

Kis híján 3 éve nem indultam kedvenc távomon, utoljára a 2014-es Way of Knowledge volt meg. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, nem volt minden egyszerű, miért pont a visszatérés lenne az?
Nem sikerült jól, megint rossz napot fogtam ki, a szervezetem ellenem játszott. A befutóidőm 1.51.35 körüli, ennél jó 8-10 perccel jobbat vártam magamtól.
Pedig reggel sokat dolgoztam a szénhidrátbevitelen, 10 körülre már a fülemből is szénhidrátcsimbókok lógtak. Valószínűleg itt követtem el az első hibát, mert a gyomrom már induláskor lázadás közeli állapotban volt. Próbáltam ignorálni, és valami vállalható és tartható tempót futni, de nehezen találtam rá. Kicsit kívülállónak éreztem magam, illetve nem is nagyon éreztem semmit azon kívül, hogy a futótársak határozottan idegesítettek. El voltam távolodva minden jótól, amit egy verseny jelenteni szokott, csak a megoldandó feladat maradt belőle. Igyekeztem legalább azt jól megoldani, de nem sikerült.
Pedig az első körben nem futottam el, minden nehézség ellenére vállalható és terv szerinti részidőt sikerült produkálni (53.40 körül). Utána megint nem értem, mi történt, egyre jobban lassultam, pedig nem voltam fáradt, de a szervezetem minden próbálkozásomra nemet mondott, és csak a minimumot volt hajlandó hozni. 5 percet lassultam, ami hát valljuk be elég gagyi. Közben el se fáradtam, izmaim lazák, most már teljesen jól vagyok, futnék tovább... Grrrr.
Persze pont most a verseny közben jött a melegedés, meg minden, de akkor se értem. Egyetlen pozitívum, hogy az egy hete rendetlenkedő térdemet (valami front tett be neki, oldalt fájogat) nem csesztem el még jobban, sőt, a második körben mintha kiállt volna belőle a fájás.
A verseny egyébként teljesen jó volt, olyan családias de színvonalas rendezvény, amit szeretek. Kár, hogy utána nem volt kedvem maradni a tésztapartyn, inkább elhúztam haza.

SZÁMLÁLÓ 19489km