Az idei első versenyemre közel fél évet kellett várni, így viszont egy igazi nagy durranással kezdtem. 58.122-en neveztek, de ennek ellenére nem volt világverseny jellege, ugyanis 55.695-en ebből svédek voltak. De azért majd minden európai ország képviseltette magát legalább egy futóval. A kivételek között van Magyarország, úgy látszik, hogy én is tiszteletbeli svéd lettem egy délután erejéig.
Viszonylag korán indultunk, hogy mindenre jusson idő. Így is eléggé ki lettünk számítva, de ez javarészt nem rajtunk múlt. 260 km-t jelzett GPS-asszony, akit magunkkal vittünk, és 3 és fél órára becsülte a távot. Én persze úgy okoskodtam, hogy majd út közben faragunk belőle... De ezt nem nagyon engedték az útviszonyok. Az út 3/4-e országút ill. autóút volt. Én ennyi telepített traffipaxot még nem láttam. Volt olyan szakasz, ahol 10 km-enként volt egy. Úgyhogy lemondtunk a korai megérkezésről ill. hátulról is óránként elhangzott egy "kiszállni" utasítás, amit szintén nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
A héten kaptam email-t, hogy idén először a város határában egy nagy parkolóban lehet a kocsit hagyni és onnan buszok viszik a versenyzőket a rajthoz. Tetszett a kezdeményezés, hogy nem kell egy félig lezárt, alig ismert városban bolyongani és parkolóhelyet keresni, így éltünk a lehetőséggel. Akkor kaptunk sokkot, amikor dél körül beálltunk a sorba, ami végtelen kígyóként tekergett a parkolón keresztül. Ezek szerint többeknek szintén tetszett az ötlet. Csak a szervezők kalkulálták alul a buszokat. Másfél órát vártunk, a türelmetlenebbek taxit hívtak. A legkeményebb kritika, amit hallottunk, az volt, hogy "reméljük jövőre több busz lesz". Mi sem voltunk türelmetlenek, hiszen a rajtom fél négykor volt és a rajtszámot is fél háromig fel lehetett venni.
Eltartott egy ideig, míg átláttuk a versenyközpontot. A rajtszám átvétele a helyi BS küzdőterén volt. Utána pedig áttereltek az összes Svédországban fellelhető sportbolt standján, boltján. Irtózatos tömeg volt a környéken, kicsit feszültté is tett, mire sikerült kaját és egy kis helyet találni a gyereknek, akit szintén zavarhatott a sok ember.
Ahogy közeledett a rajtom időpontja kezdett a futás előtérbe kerülni. Még megnézhettem az aktuális kenyai utolsó 100 méteres hajráját a cél előtt. Lassan következtek a szokásos körök és az izgalom. Annak ellenére, hogy a rendezvény elég jó ellátott volt mellékhelységekkel (volt 4 személyes nyitott toi toi is az uraknak), mégis egy nagy piszoárrá változott a környék. Ez a jelenség ezek szerint nemzetközi.
A 15-ös rajtzónából indultam, ami kb. fél óra alatt (az első rajthoz képest 2 órával) érte el a rajtvonalat. Nekünk is külön ellőtték a rajtot így tényleg olyan volt, mintha most indulna a verseny. Az útvonal jól megtervezett volt, nagyon tetszett, annak ellenére, hogy Göteborg belvárosa nem egy ékszerdoboz. A városlakók kitettek magukért és a délutánra kiköltöztek az utcára és összekötötték a szurkolást a szombati kerti sütögetéssel/ebéddel ill. a kellő mennyiségű sör és egyéb égetett szeszes italok bevitelével. Egész társasházak üldögéltek a ház előtt és ott voltak. A nagy számú közönség a nyárias időnek is volt köszönhető, ők nagyon élvezték a napsütést, mi kevésbé. Volt aki, slagot ragadott és locsolt minket, nagyon értékeltük az ötletét. A park, kertváros után a helyi "Erzsébet-hídon" (Älvborgsbron) keresztül futottunk át a másik oldalra. A hídról gyönyörű kilátás nyílt a folyóra és a városra. A folyóparton, új építésű lakóparkokon keresztül a szabad-kikötőbe, majd egy másik hídon keresztül visszaérkeztünk a belvárosba. "Kiskörút", fordító a "Deák-téren", majd újra ki a versenyközpontnak helyet adó parkba. Az említett fordítónál kaptuk meg a bevizezett szivacsokat, hatalmas ötlet. A frissítésről: 11 pont volt, aminek a felét kihagytam, mert elég nagy tömeg gyűlt össze az asztalok környékén. Környezetbarát módon papírpohárba adták a frissítőt, aminek az újrahasznosítása már a verseny alatt megkezdődött. Az előttem lévő 53.000 pohár tekintélyes része a kiömlött vízben már papírmasszává állt össze, ami egy elázott padlószőnyeg érzetét keltette.
A befutó itt is egy sportpálya utolsó 150 métere volt, telt lelátó előtt. Felemelő érzés még ha nem is az olimpiai stadion az. Az ember feje felegyenesedik és önkéntelenül is mosolyra húzódik a szája. A cél után mosolygós szőke lányok virágpermetezővel locsolták a beérkezetteket. A pálya másik felét lesétálva még a pályán adtuk vissza a chipet, amit tépőzárral rögzítettünk a bokánkra. Kukányi zsákokban chipek várták a leolvasást. Mondanom sem kell, hogy nem kellett letétet adni, hisz ha nincs chip nincs időd sem. Utána kaptuk meg az érmet, amivel lezárult részemre a rendezvény. Az ingajárat visszafelé már sokkal flottabbul működött, így egészen emberi időben megkezdhettük utunkat hazafelé.
Tudtam, hogy tömeg lesz és nem akartam sem csúcsot dönteni, csak futni egy jót és ezt meg is kaptam. Tényleg jó volt. Az utóbbi idők egyik leglassabb félmaratonja (1.58.51), de nem is hajtottam szét magam, hiszen még haza kellett fuvarozni a családot. Meg úgy is széthajtom magam 2 hét múlva Stockholmban.
SZÁMLÁLÓ 3596 km
Viszonylag korán indultunk, hogy mindenre jusson idő. Így is eléggé ki lettünk számítva, de ez javarészt nem rajtunk múlt. 260 km-t jelzett GPS-asszony, akit magunkkal vittünk, és 3 és fél órára becsülte a távot. Én persze úgy okoskodtam, hogy majd út közben faragunk belőle... De ezt nem nagyon engedték az útviszonyok. Az út 3/4-e országút ill. autóút volt. Én ennyi telepített traffipaxot még nem láttam. Volt olyan szakasz, ahol 10 km-enként volt egy. Úgyhogy lemondtunk a korai megérkezésről ill. hátulról is óránként elhangzott egy "kiszállni" utasítás, amit szintén nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
A héten kaptam email-t, hogy idén először a város határában egy nagy parkolóban lehet a kocsit hagyni és onnan buszok viszik a versenyzőket a rajthoz. Tetszett a kezdeményezés, hogy nem kell egy félig lezárt, alig ismert városban bolyongani és parkolóhelyet keresni, így éltünk a lehetőséggel. Akkor kaptunk sokkot, amikor dél körül beálltunk a sorba, ami végtelen kígyóként tekergett a parkolón keresztül. Ezek szerint többeknek szintén tetszett az ötlet. Csak a szervezők kalkulálták alul a buszokat. Másfél órát vártunk, a türelmetlenebbek taxit hívtak. A legkeményebb kritika, amit hallottunk, az volt, hogy "reméljük jövőre több busz lesz". Mi sem voltunk türelmetlenek, hiszen a rajtom fél négykor volt és a rajtszámot is fél háromig fel lehetett venni.
Eltartott egy ideig, míg átláttuk a versenyközpontot. A rajtszám átvétele a helyi BS küzdőterén volt. Utána pedig áttereltek az összes Svédországban fellelhető sportbolt standján, boltján. Irtózatos tömeg volt a környéken, kicsit feszültté is tett, mire sikerült kaját és egy kis helyet találni a gyereknek, akit szintén zavarhatott a sok ember.
Ahogy közeledett a rajtom időpontja kezdett a futás előtérbe kerülni. Még megnézhettem az aktuális kenyai utolsó 100 méteres hajráját a cél előtt. Lassan következtek a szokásos körök és az izgalom. Annak ellenére, hogy a rendezvény elég jó ellátott volt mellékhelységekkel (volt 4 személyes nyitott toi toi is az uraknak), mégis egy nagy piszoárrá változott a környék. Ez a jelenség ezek szerint nemzetközi.
A 15-ös rajtzónából indultam, ami kb. fél óra alatt (az első rajthoz képest 2 órával) érte el a rajtvonalat. Nekünk is külön ellőtték a rajtot így tényleg olyan volt, mintha most indulna a verseny. Az útvonal jól megtervezett volt, nagyon tetszett, annak ellenére, hogy Göteborg belvárosa nem egy ékszerdoboz. A városlakók kitettek magukért és a délutánra kiköltöztek az utcára és összekötötték a szurkolást a szombati kerti sütögetéssel/ebéddel ill. a kellő mennyiségű sör és egyéb égetett szeszes italok bevitelével. Egész társasházak üldögéltek a ház előtt és ott voltak. A nagy számú közönség a nyárias időnek is volt köszönhető, ők nagyon élvezték a napsütést, mi kevésbé. Volt aki, slagot ragadott és locsolt minket, nagyon értékeltük az ötletét. A park, kertváros után a helyi "Erzsébet-hídon" (Älvborgsbron) keresztül futottunk át a másik oldalra. A hídról gyönyörű kilátás nyílt a folyóra és a városra. A folyóparton, új építésű lakóparkokon keresztül a szabad-kikötőbe, majd egy másik hídon keresztül visszaérkeztünk a belvárosba. "Kiskörút", fordító a "Deák-téren", majd újra ki a versenyközpontnak helyet adó parkba. Az említett fordítónál kaptuk meg a bevizezett szivacsokat, hatalmas ötlet. A frissítésről: 11 pont volt, aminek a felét kihagytam, mert elég nagy tömeg gyűlt össze az asztalok környékén. Környezetbarát módon papírpohárba adták a frissítőt, aminek az újrahasznosítása már a verseny alatt megkezdődött. Az előttem lévő 53.000 pohár tekintélyes része a kiömlött vízben már papírmasszává állt össze, ami egy elázott padlószőnyeg érzetét keltette.
A befutó itt is egy sportpálya utolsó 150 métere volt, telt lelátó előtt. Felemelő érzés még ha nem is az olimpiai stadion az. Az ember feje felegyenesedik és önkéntelenül is mosolyra húzódik a szája. A cél után mosolygós szőke lányok virágpermetezővel locsolták a beérkezetteket. A pálya másik felét lesétálva még a pályán adtuk vissza a chipet, amit tépőzárral rögzítettünk a bokánkra. Kukányi zsákokban chipek várták a leolvasást. Mondanom sem kell, hogy nem kellett letétet adni, hisz ha nincs chip nincs időd sem. Utána kaptuk meg az érmet, amivel lezárult részemre a rendezvény. Az ingajárat visszafelé már sokkal flottabbul működött, így egészen emberi időben megkezdhettük utunkat hazafelé.
Tudtam, hogy tömeg lesz és nem akartam sem csúcsot dönteni, csak futni egy jót és ezt meg is kaptam. Tényleg jó volt. Az utóbbi idők egyik leglassabb félmaratonja (1.58.51), de nem is hajtottam szét magam, hiszen még haza kellett fuvarozni a családot. Meg úgy is széthajtom magam 2 hét múlva Stockholmban.
SZÁMLÁLÓ 3596 km
Nagyon szép!
VálaszTörlésA teljesítmény is, és a beszámoló is! Az utolsó mondatoknak külön örültem; ilyen mentalitással kell versenyezni!
Még egy-két ilyen bejegyzés, és én is elkezdek megint futni!