Elvesztettem Szűzességem...

Kedves Blogosok, szép sorjában írom, a lényeget a legvégén. :)

Múlt héten Tátráztunk. Összesen három komolyabb nap volt, de azok egészen rendkívülire sikerültek. Az első túrázós nap igencsak megviselt minket, Pali eleve nem volt jó állapotban, és az eső csak esett és esett és esett, elejétől a végéig. Kb 3-4 óra ömlő esőben való mászás után, (a Hinczói Tavat akartuk megnézni, ami a hegy tetején van, és 53 méter mély... és onnan még csúcsot mászni...) a cél előtt 200 méterrel közös döntés alapján visszafordultunk. Mindketten nagyon kikészültünk, és nem érte volna meg elcseszni a következő napsütésesnek ígérkező napjainkat. És még le is kellett jönni.
A következő nap életem egyik nagy élménye, ezért írom ide, meg mert ez IS egyfajta új élmény számomra. Állatira felöltözve elmentünk felmászni a Lengyel Nyereghez. A Sziléziai házig nem volt semmi gond, két óra alatt felszaladtunk. Után viszont fura módon ketten maradtunk, egy árva lélek nem túrázott rajtunk kívül. Ahogy mentünk, mendegéltünk, és a hó csak nőtt és nőtt, a szél csak fújt, a hegy pedig egyre meredekebb szakaszokkal ékeskedett előttünk, kezdtük érteni egyedéllétünk okát. Aztán jött egy pár, akik visszafordultak, majd egy csapat, (hat szarrá ázott pasi, rémülettel az arcukon) a hágóról jöttek, a túloldalról. Azt mondták, nagyon durva. Továbbmentünk. És akkor elérkezett az utolsó szakasz, a láncos rész, ahol a sziklákról jégcsap lógott, a szél süvített, a hó térdig ért, az ég kitisztult, így láttam a mélységet, és akkor a vége előtt 10 méterrel annyira féltem, hogy azt mondtam Palinak, hogy ez életveszélyes, és nagyon félek, forduljunk vissza. Azt mondta, oké. De az az oké meg az a helyzet, hogy már csak 10 méter, két kis szakasz... Szóval vettem egy mély levegőt, nem néztem le, csak a láncszemeket, és másztam, és hallgattam, ahogy Pali mondja, hova lépjek, hova ássam be a bakancsom orrát, hol nem csúszik meg... És fölértünk. Életem egyik legnagyobb küzdése volt. A félelemmel. Aztán lefelé is centinként, Pali végig segített. És mentünk aznap 1200 m szintet is. Mellesleg.
Egy kis adalék romantika: A durvi séta után, lefelé jövet Palinak eszébe jutott, hogy aznap vagyunk 4 évesek. Ittunk is az egészségünkre. Nem is ünnepelhettük volna ezt szebben, mint a hegyen a hóban a Tátrában. :)

Íme egy pár kép:

És akkor ahogyan említettem, a végén a lényeg. A szűzesség. Az úgy volt, hogy hazajöttünk vasérnap este, és én el akartam menni futni hétfőn. De nem tudtam, mert a derekamtól indult valami furcsa fájdalom végig a bal lábamban. Pali rögtön diagnosztizálta, hogy biztosan megerőltettem egy izmot, amin átmegy egy ideg, és az fájhat. Szerdán még jobban fáj, de elmentem a szigetre egyet kocogni (utolsó szerdai Nike futás). 7 kilométer szenvedés volt, azt hittem, beszarok, úgy fájt. És akkor pihentettem pár napot.
Ma viszont nekivágtam, marha lassan, hogy kimegyek egy óvatosat, lazát futni itt Budakeszin a hegyekben. 11 km-nél felhívtam Palit, hogy jöjjön oda a Mammut fenyőkhöz, mert nagyon szomjas vagyok, de semmi más bajom nincs, 11-nél vagyok, és biztosan nem akarom abbahagyni. visszahívott kicsit később, hogy nem tud kijönni. Akkor azt hittem, hogy szép lesz ez a 15, az is jó, azt is be lehet írni a blogba. És akkor megszólalt a telefonom, és Pali kérdezte, hogy van-e még értelme, hogy jöjjön frissíteni. És akkor úgy döntöttem, hogy van. 16-nál találkoztunk, ittam kb 3-4dl Isostar poros vizet, és tudtam, hogy lefutom. Nem fájt semmim, nem reggeliztem csak egy kávét ittam, nem voltam éhes, nem szenvedtem, csak az volt bennem, hogy ez tényleg csak agyban dől el. És akkor végül 21,15 Km-nél beérkeztem a Vásárhelyi Pál utcához. És boldog voltam. Kibaszott lassan futottam ezt le, de 3 órán belül (2:59:40 az a 20 mp nagyon jó fej) de azért hozzáteszem, hogy dombra fel, le volt végig, és nem voltam jó állapotban, már az első 5 km is 10 perccel lassabb volt, mint amit szoktam futni. Egyszerűen nem vitt a lábam. Mindegy, így is büszke vagyok életem első félmaratonjára. :)

Most akkor arra kell gyúrnom, hogy sokkal gyorsabban fussam le áprilisban. Jöhetnek a tippek, bár van egy edzőm itthon. Eddig nagyon szupernek bizonyult.

Végszó: 9 évvel ezelőtt mélyvénás trombózisom volt, 20db vérrög a bal lábamban, újra kellett tanulnom járni, híztam 20 kilót, szúrtam magamat másfél évig... Tavaly a Tátrában annyira fájt a térdem lefelé, hogy azt hittem, soha semmiféle ilyen mozgást nem fogok csinálni.

Ma félmaratont futottam. Boldog vagyok! :)

SZÁMLÁLÓ 13956 km