...cos I don't care
Nos, ilyen az, amikor a már legyőzött tél még utánam nyúl, mint a zuhanó balrog Gandalf után Móriában. Sikerült belefutnom a hirtelen olvadás legdurvább pillanataiba: kásás hó, fagyott hó, latyak, latyak a jég tetején, latyak a sár tetején, hó ami igazából már víz, kicsi patak az út közepén, híg sár, ragacsos sár, híg sár a ragacsos sár tetején, sáros víz és kisebb tavak váltakoztak sűrűn a pályán. Több kilométert tettem meg gyakorlatilag bokáig érő vízben.
A legfurcsább az volt, hogy bár nagyon kemény lett így az edzés, nem anyáztam hanem végig bírtam, sőt élveztem, pedig most még rá is húztam egy kicsit a szokásos hosszúra, 28-at mentem. Nagyon elégedett vagyok, valószínűleg ez is a pihenésnek köszönhetően alakult így.
A legjobb pillanat most a Normafa volt: a betonon hömpölyög a tömeg, Helly Hansen - természetesen világos színű - bakancsokban, North Face télikabátokban, sálban-sapkában sétálnak a futóúton és élvezik a 15 fokos napsütést. Lépni alig lehet. Kétoldalt az erdei úton egy lélek nincs, csak a sáros-havas-dzsuvás ösvény. De jaj! Furcsa alak rondít bele a vasárnapi idillbe: a saras úton tűnik fel egy szál egyedül, térdig vizes és sáros, cuppogva és fröcskölve csúszkál, futócipőben és egy szál rövidujjúban.
És vigyorog.
SZÁMLÁLÓ 21387km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése