Rövid szemlélődés után jött a szokásos rutin: gyereketetés, altatás, futóetetés stb. Eléggé ki voltam számolva az idővel, így elindultam az egyetem felé, ami otthont adott a rendezvénynek. A busztól rövid tévelygés után megtaláltam a rendezvényközpontot, miközben az izgalom a tetőfokára hágott. Volt egy órám felvenni a rajtszámot, átöltözni, bemelegíteni, 40-szer meglátogatni a mellékhelységet és parázni. Kevésnek tűnt, látva a sort a nevezők helysége előtt. Szerencsére az előnevezettek sora gyorsan ment, így hamarosan a kezemben szorongathattam a rajtszámomat. A következő feladat az öltöző megtalálása volt, amit nem sikerült teljesíteni. Mentségemre szolgáljon, hogy két embert is megkérdeztem, hogy hol van és senki sem tudott érdemben segíteni. Végül egy szűk mellékhelységben került az átöltözésre sor. Mire kikeveredtem onnan, érezhető volt némi feszültség a sorban álldogálókban. Innen viszont már minden simán ment. Megtaláltam a csomagmegőrzőt, a rajt helyét és nem utolsó sorban az öltözőt is.
A rendezvény leginkább a kecskeméti versenyekre emlékeztetett. Talán a közeg és a viszonylag kis létszámú mezőny miatt. A rajtszámokból ítélve kb. 500 félmaratonista és 300, 10 km-t futó lehetett. Volt közös bemelegítés, mialatt én is próbáltam ráhangolni a lábaimat a 21 km-re. Az időre igazán nem lehetett panasz, nagyon szép futóidő volt 19 fokkal, amit a napon döglesztő huszon-nak lehetett érezni. A pálya jól kitalált, kimért, kitáblázott volt. A 3 km-enkénti frissítés talán egy kicsit túlzás volt, de végül is nyár van, meleg. Volt benne egy belvárosi kör, amit kétszer tettünk meg és egy kör a helyi "Margitsziget"-en. Az út többsége autók elől elzárt, árnyas sétányon ill. bicikliúton vezetett. Talán ez az egyetlen lehetséges módja, hogy ne térdeljen le a város közlekedése a verseny idejére. Persze a feltétel, hogy legyenek ilyenek. Nagyon kevés kereszteződésben kellett rendőri biztosítás, viszont rengeteg helyen voltak önkéntesek. A kertvárosi részeken pedig, több helyen vártak gyerekek pohár vízzel a kezükben.
A mezőny végéről indultam ismét, hogy ne fussam el az elejét. ennek ellenére ezt sajnos nem tudtam megvalósítani. Indulás előtt - egy realista pillanatomban - azt mondtam, hogy 1.50 és 1.55 között szeretnék célba érni. Aztán jött a verseny, a drukk és az első km után láttam az órámat, hogy 5.09. Persze a világ minden kincséért sem ismertem volna be, hogy megint elfutottam. Úgy okoskodtam, hogy sokat edzettem, jó formában vagyok és ez csak egy kicsit gyorsabb, annál, amit terveztem. Pedig a szúró oldalam intő jel lehetett volna. ("Érzel majd egy kis szúrást." "A becsvágy az, ami buzerál.") A következő kilométerek gyorsan elteltek. Gyönyörködtem a városban, néztem a szurkolókat. Közben, többen presztizskérdést csináltak abból, hogy az egyforma tempó ellenére megelőzzenek. 10-nél voltam 52.19-cel és tovább bizakodtam. Aztán 10,5-nél beértem az 1.50-es iramfutót. Az első gondolatom az volt, hogy vele megyek tovább és majd a végén ellépek tőle. Aztán jött a szomorú valóság: nem az én tempómat futotta. Egy idő után kénytelen voltam elengedni. Utána teljesen szétestem. Gyorsan gyártottam hozzá ideológiát. Pihenek egy kicsit és majd az utolsó negyedet hajtom jobban. 15-nél láttam, hogy még mindig vállalható az időm: 1.19.40 és ez egy kicsit feldobott, elmúlt a rettenetes érzések java. Az utolsó negyed, minden elvárástól, görcstől mentes örömfutás lett. Így kellett volna végig futni, de ahhoz 9 hónapnál gyakrabban kell menni félmaratoni versenyre. A befutó az egyetem atlétikai pályáján volt. Eredmény: 1.52.46
SZÁMLÁLÓ: 1718 km
A célban nagyon kellemes meglepetés várt. Futópólót kaptunk:
A mezőny végéről indultam ismét, hogy ne fussam el az elejét. ennek ellenére ezt sajnos nem tudtam megvalósítani. Indulás előtt - egy realista pillanatomban - azt mondtam, hogy 1.50 és 1.55 között szeretnék célba érni. Aztán jött a verseny, a drukk és az első km után láttam az órámat, hogy 5.09. Persze a világ minden kincséért sem ismertem volna be, hogy megint elfutottam. Úgy okoskodtam, hogy sokat edzettem, jó formában vagyok és ez csak egy kicsit gyorsabb, annál, amit terveztem. Pedig a szúró oldalam intő jel lehetett volna. ("Érzel majd egy kis szúrást." "A becsvágy az, ami buzerál.") A következő kilométerek gyorsan elteltek. Gyönyörködtem a városban, néztem a szurkolókat. Közben, többen presztizskérdést csináltak abból, hogy az egyforma tempó ellenére megelőzzenek. 10-nél voltam 52.19-cel és tovább bizakodtam. Aztán 10,5-nél beértem az 1.50-es iramfutót. Az első gondolatom az volt, hogy vele megyek tovább és majd a végén ellépek tőle. Aztán jött a szomorú valóság: nem az én tempómat futotta. Egy idő után kénytelen voltam elengedni. Utána teljesen szétestem. Gyorsan gyártottam hozzá ideológiát. Pihenek egy kicsit és majd az utolsó negyedet hajtom jobban. 15-nél láttam, hogy még mindig vállalható az időm: 1.19.40 és ez egy kicsit feldobott, elmúlt a rettenetes érzések java. Az utolsó negyed, minden elvárástól, görcstől mentes örömfutás lett. Így kellett volna végig futni, de ahhoz 9 hónapnál gyakrabban kell menni félmaratoni versenyre. A befutó az egyetem atlétikai pályáján volt. Eredmény: 1.52.46
SZÁMLÁLÓ: 1718 km
A célban nagyon kellemes meglepetés várt. Futópólót kaptunk:
Utána jöhetett volna a szétcsúszás, ha nem 3,5 órát kellett volna várni a hazafelé induló buszra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése