2013. augusztus 8., csütörtök

2013.08.07. Sziget

Sziget, nagyon meleg.

Kedden valamiért megfájdult a bal térdem, Kedden még fél maratont szerettem volna futni, de mire 6ra kiértem már a 3 kör is elégnek tűnt.

Áronnal, Dáviddal elindultunk. a terv 4.45. 4.30. 4.15. volt a terv. Hiába indultunk fél7kor. nagyon meleg volt. Nagyon rosszul voltam.

Áron ment tovább a második körére nekem pihennem kellett. Gondoltam megvárom a Dávidot, és megyek vele egy másodikat.

Aztán Dávid túl korán jött, és megvártam Soma Heni duót. Csak ők meg elég hamar kiderült, hogy túl lassúak.Így nem maradt más Dávid után iramodtam, jó volt pihenni, mert megint tudtam menni 4.30 -40 et. Állatkertnél már mögötte voltam de innom kellet, aztán újra utol értem, aztán megint innom kellett, megint Lehagyott Dávid. Aztán megint utolértem, de gyorsabb voltam így elindultam, lesz, ami lesz alapon.

A végén meg tudtam még húzni, de nagyon rosszul éreztem magam amikor beértem, szerintem negyed órát pihennem kellett.

Aztán össze szedtem magam és elkezdtem a húzódzkodást.  Aztán Dávid is csatlakozott. jó így kicsit erősíteni utána.

Az este szokásos módon ért véget. ivászat.... de ez már egy másik történet.

 


SZÁMLÁLÓ: 10010 km

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése