A 2-es számú nyavalya mélypontja ma hajnali 1-re esett, reggelre kicsit visszavett a gyulladás, kevésbé tűnt hülye ötletnek a maraton utáni első hosszú. Reméltem, hogy mindaz a cucc, amitől itthon dögölve nehezen tudtam volna megszabadulni, 140 körüli pulzusnál könnyebben és önként távozik. Elméletem abszolút siker koronázta, jól esett levegőn lenni, kellemes tizenpár fokban, egy szál hosszúban, tavaszi napsütésben egyáltalán nem rossz gondolat megsétáltatni a náthát.
De a futás!... Uff... Nehezen magyarázom annak, aki nem csinálta: tényleg egy hónap kell egy verseny után a regenerálódásra. Mintha minden sejtem ki lenne facsarva, semmi mozgósítható tartalék, nyilván az sem véletlen, hogy szerencsétlen immunrendszeremen minden baktérium kedvére átgyalogol... Nagyon kemény edzés kerekedett belőle még úgy is, hogy nem ma kívántam rekordot dönteni 25-ön. Az utolsó 5-6 km rég látott szenvedéseket tartogatott, amin még az sem tudott segíteni, hogy valamiért reggelre minden derék- és mély hátizmom beállt, és egyben görcsöl.
Nem nagyon tudtam volna elkerülni ezt a sokkot, muszáj felvenni a ritmust, ezen kívül már csak két hétvégém van, mielőtt a stockholmi versenyre el kell kezdeni a rápihenős fázist.
Izmaim és ízületeim szerencsére már nosztalgikusan emlékeznek a két héttel ezelőtti akrobatikára, a dolognak ez a része rendben van. Fontos edzésen és nagy szenvedésen vagyok túl, innen remélem már csak felfelé lehet menni.
25.8 km 2.28
SZÁMLÁLÓ 24948 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése