4. nap, avagy az Erő lengyel oldala

Újabb nagyon régi álom valósulhatott meg a mai úton: sokat hallottam már a Rysy lengyel oldaláról, és ma végre megnéztem magamnak. A szokásos 5.40-es busszal irány a lengyel határ, ott átsétáltam, és egy laza 10-12 km séta után már a sűrűjében is voltam.
Ezek a lengyelek igen rendszeres emberek lehetnek; az ottani oldalon nagy rend van ám! Mobil WC-k, kiépítettség, jelzések, utak, kiszolgáló egységek... Döbbenetes a különbség. Annyira elámultam, hogy csak utólag vettem észre, hogy lenyúltak 1.50 €-ra csak azért, hogy beléphettem a nemzeti parkjukba.
A séta vége a híres Morskie Oko volt, egy meggyőző méretű és szépségű tó. A Rysy tetejéről már régen kiszúrtam magamnak, de közelről is lenyűgöző. Az egész Tátra legnagyobb taváról van szó, jóval nagyobb, mint a Csorba-tó, és 50 m mély. Adalékok következnek:



Már ezekből a képekből is látszik, hogy ma sem a strandpapucs volt a megfelelő viselet (bár az biztos nem ázik be). Az eső új taktikával állt elő: a biztonság kedvéért egész nap esett. Még most is esik. Mire felértem a tóhoz, már szétáztam, és mire felmásztam a Rysy-re... Közben már az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyszer leszek még nem vizes. A mai esőhöz képest az eddigiek mind kismiskák voltak, vagy ahogy itt írnák: Maly Myskák.
A mászás jól esett, rendben volt minden, sőt, erőlködés nélkül is nagyon gyorsan haladtam. Ez az Ún. ötnapos szindróma, feltalálójáról Regős-szindrómának is nevezik egyesek. Sorozatterhelésnél a negyedik nap szokott lenni a vízválasztó, és ötödik nap a szervezet át szokott állni - legyen szó futásról, túrázásról, úszásról, stb. Szerencsére ma is így történt.
A végén meg jöttek a láncok! Ennyi láncot még összesen nem láttam a héten - egyfelől nagyon gondosan is volt megcsinálva az egész, másfelől meg az út kenterbe veri a Vöröstorony hágót is. Elképesztő jó mászás volt, csodálatos környezetben. Azt hiszem, megvan az új kedvenc utam. Annyira élvezetes, no meg izgalmas volt, hogy még arról is elfeledkeztem, hogy abban az állapotban még egy víziszörnyet is megfutamítottam volna.



Igen hamar értem fel a Rysyre, úgy két és fél órával hamarabb, mint reméltem; és ráadásul teljesen egyedül voltam fent - ilyen még nem is volt. A sok ködös képtől megkíméllek benneteket, csak egy tényleg hihetetlent engedjetek meg:


Hát, ilyen tényleg nincs! Rongyos 1600 m szintet simán megér.


Ez is ott készült, ha hosszabb karom lenne, akkor a hegyekből is látszana valami. Nem vagyok egyénként vizes, csak gyorsan bezseléztem a hajam, hogy úgy nézzen ki.
Lefelé már siettem, mert nem volt meleg; a menedékházban sem mertem megállni, inkább mozogtam és melegen tartottam magam, a csendesebb esőben ez némi száradást is jelentett. Mire a Poprádi-tóhoz leértem, már egészen stabilizálódott a helyzet. A sör után meg különösen.