Nagy örömmel jelenthetem: Legolas-szal eddigi leghosszabb együttlétünkön vagyunk túl! Reggel még csak kerülgettük egymást, de aztán belebújtam, és lezavartunk egy szép hosszú menetet. Eleinte persze még merev voltam - ráadásul mikor egy ideje nem csináltad, az eleje mindig fájdalmas egy kicsit -, de mikor felértünk a csúcsra, utána már kellően el tudtam lazulni.
Persze csupa lucsok lettem, csak úgy ömlött végig, és ugyebár nem szoktam védekezni, nem érzem olyan szabadnak magam, ha mindenféle izé van rajtam.
A végére elfogytam egy kissé, de Legolas szinte magától mozgott, és sikeresen besegített a célba megint. Utána ránéztem szegénykére: hát, ma még meg kell kefélgetnem egy kicsit, mert elég szomorúan néz ki.
Megvolt a 4120.
Most mi van? Jaj, srácok, de rosszak vagytok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése