2013. május 6., hétfő

05.04. Szombat majdnem félmaraton

Szombaton kint voltam pár órát a Hungaroringen vittem a cipőt, bandat, hogy hátha annyit gyalogolok, de nem gyalogoltam annyit. 

Hamar haza értünk így kipihentem magam, átvittem egy két cuccot a Baross utcába. 

Aztán 19.00. kor elindultam futni. tudtam, hogy a sziget kb 5km. gondoltam futok kint egyet. Aztán vissza haza az: 15km.

Kiérve a szigetre, ittam kicsit, sétáltam pár méter, majd futás. Sok szép lány, jó idő, és még mindig csak előztem a többséget.

Aztán a visszafelé a MAC felé gondoltam ráérek nem sietek sehova, miért ne fussak még egy kört. Annyi erőm mindig marad, hogy haza fussak, és nem a sebesség számít, jelenleg hanem a km-er.

Tehát beértem band Pause. Ivászat, nyújtás. Aztán mehet a következő.
Még mindig nem volt semmi bajom, a térdem jól volt, a combom jól volt, levegőm volt.

Az idő kezdett hűlni, és én már eléggé izzadt voltam, úgyhogy ez kényszerített arra, hogy a második kör után, pihenő, nyújtás, kisétálás a hídig és irány haza.

Érdekes, vicces, bosszantó dolog a körúton futni az emberek között, de többségében elengednek az emberek. A színház előtt álló masszív bamba tömeg, meg kikerülhető az úton is. 

Az utolsó egy kilcsi mindig a legnehezebb. 32-esek tere Kálvária tér. 

Összesen 20, 7km

Köszönöm Áron a 300. km ért. 

Futás után fürdés. 

2virsli, 2 tojás, 2 melegszendvics. 1 liter szörp.
Bekentem a lábam 3 krémmel bekapcsoltam a rádiót. és kb 10 kor elaludtam,
Éjfélkor Betti keltett, hogy miért nem írok vissza az SMS-re

Vasárnap újra Hungaroring. WTCC. nem lesz futás. 

Hétfő, Kedd, Ami a csövön kifér. Aztán persze lehet nem is visznek UB-ra de jó tudni, hogy tudok minden nap 10 km-ert futni és a majd félmaraton után is csak fáradt vagyok. egy napig.

Szóval futni, jó, ha esetleg valakinek kétségei lennének erről ezen a fórumon:)
 


SZÁMLÁLÓ 9319,7 km

1 megjegyzés:

  1. Május 6-a van és májusban már majdnem 100 km van a blogban...kell ennél több?

    VálaszTörlés