2013. július 19., péntek

Szerda - Margitsziget

Megint majdnem elfelejtettem a tartozásom a szerdai szigetkörökről, így most gyorsan pótolom a hiányt.
Szokásos alkalom volt, gondolatban 1-2 lazább kört terveztem, mert Tata óta nem futottam, csak egy rövidke túrát tettem múlt héten a Balatonnál. Áronnal és Dömével indultam, ők a vasárnapi verseny miatt már nem akartak erősebbet menni, ezért gondoltam, bírni fogom mellettük, főleg ha csak egy kört akarnak menni. Az első kör jól esett, ha egyedül megyek, biztos lassultam volna, de velük így tudtam tartani az 5 perces ezrek körüli (vagy alatti?) tempót. Aztán folytattuk egy második körrel, bár éreztem, hogy a laza tempóról eltérő fogalmaink vannak, és az első kör nekem igazából nem is volt olyan laza, de nem akartam egy körnél megállni, éreztem, hogy valamennyi szufla még van bennem. Aztán kezdtem szépen fogyogatni, ezért arra a tervre váltottunk, hogy a második kör feléig még a fiúkkal tartok, aztán onnan majd ők tovább mennek az eredeti tempóban, én meg majd megyek, ahogy tudok. Végül aztán maradtam velük a második kör végéig, bár már nem ment jól, lassultam is, de bevártak, pedig volt pár szakasz, ahol már nagyon szenvedtem. De végül csak beestem egy olyan idővel, ami jobb volt, mint a tatai teljesítményem. Kicsit bosszantott, amikor elgondolkodtam, hogy mehetett volna jobban is a versenyen, de aztán megnyugtattam magam, hogy teljesen más körülmények voltak, és többet akkor nemigen hozhattam volna ki magamból.
Aztán még a benti 400-as pályán futottam 3 kört, amit most 1 km-nek veszek, így tehát:

SZÁMLÁLÓ: 9800 km

Csak erre vártam, hogy én vihessem el a kerek 9800-ast. :) (Igazából nem, mert csak lusta és feledékeny vagyok, és jól működik a véges valószínűtlenségi hajtómű is.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése