Nos, beszámoló. A vicces, hogy még a vonaton születik, de mivel net az nincs, hát elküldeni csak otthonról fogom tudni.
Szóval már szombat reggel lebumliztunk Keszthelyre; gondoltuk, összekötjük a kellemest a haszontalannal, és verseny előtti nap egy kicsit felfedezzük a helyet, meg jól érezzük magunkat. Hát, ebből nem is volt hiány. Jó kis város! Nincs benne egyetlen merőleges utca sem, így kisebb eltévedések voltak. Ugye a férfi nem kérdezősködik, merre kell menni, inkább egyedül oldja meg... :)
Este volt alkalmunk elmenni a tészta-partyra is. Hát nem volt akkora nagy élmény, de legalább elmondhatjuk, hogy ott is voltunk. Kis kocsma, nagy tömeg.
Egész nap hülyék voltunk - persze ennek hírértéke nincsen, de mégis, ahhoz képest, hogy mire készültem, igen felhőtlen voltam. Este egy kicsit elkezdtem parázni, reggel pedig újult erővel folytattam. Rég voltam ennyire beszarva verseny előtt! De nem is baj, legalább nem becsültem le a távot.
Reggeli a Fő téren, a rajt helyén, 7-kor, harangszó mellett - fúj, de giccses! Aztán összeszedtük magunkat, és 9-re kivonszoltuk magunkat a rajthelyre. Na itt már igazi para volt! Vagy 500-an indultak a távokon, meg váltóban, úgyhogy egy-másfél perces rajt volt. Tompa voltam, és nem hittem, hogy ezt meg lehet csinálni, így aztán óvatosan, és nem éppen ruganyosan ugrottam neki a versenynek. M első osztályú szurkolása nagyon is kellett, és átsegített a lelki holtponton. Végigvonszoltam magam a rövid óváros-körön: átfutottunk a kastély parkján is, hát az nem mindennapi élmény volt! Aztán le a partra. A 3. km-től borzalmasan unalmas és nehezen futható útvonal várt ránk, szűk, úgyhogy alig fértünk el, állandóan kerülgetni kellett embereket, mikor pedig már szembe is jöttek, az volt az igazán fincsi! Alig vártam, hogy megszabaduljunk a félmaratonistáktól.
Az útvonal nehézségét eleinte a tökéletes futóidő kompenzálta. Kellemes szél, felhők. Nem túl meleg. A pálya bejárására épp megfelelt. Hát, ahhoz képest, hogy a Balaton partján futottunk, nem sokat láttam a rohadt tóból! Viszont annál többet a vasúti sínekből, és gyomos akácosokból.
3 oda-vissza kör... Nem túl ideális. Ráadásul a második körben kitört a kánikula. Berittyentettem, úgy féltem. Ha ez az idő marad végig, nekem végem! De gyorsan gatyát váltottam, és futottam tovább. Pár km-en keresztül együtt mentem egy sráccal, aki az elsőt nyomta, és megkérdezte, láthatott-e minket a Velencei-tónál. Na ja. BudapestRun around the country! Jó tempót nyomtunk, de kicsit zavart, egyedül akartam átélni a maraton kellemes pontjait. És a saját tempómat akartam menni, nem figyelve senkire. Úgyhogy nem bántam, amikor egy kicsit lemaradt. A második kör is lassan véget ért, egyenletes, de aggodalmas tempóban. Közben hallottam a déli harangszót, és gyors fejszámolással kijött, hogy 4 órán kívül leszek - a féltáv kb. 2.04 lehetett - de az sem zavart. Tartalékoltam, sejtettem, hogy lesznek még gondok.
Minden körben láttam M-et oda-vissza, már alig vártam mindig ezeket a helyeket, jelentősen megtörte a pálya egyhangúságát! Köszönöm a lelkesedést, meg a türelmet, egy maratont végigszurkolni azért keményebb, mint egy felet!
A frissítés, a biztosítás egyébként nem hagyott maga után kívánnivalót. Szinte túl gyakran volt innivaló, párat ki is hagytam, mert úgy éreztem, hogy megtöri a... hát lendületnek nem nevezném, de mondjuk mozgásomat. Lassú voltam, de élveztem a versenyt, és jó arcok voltak ott a mezőny végén az elfekvőben. Biztattuk egymást rendesen, az sokat tud számítani, ha fogy az erő. A macskás futó is nagyon elemében volt, csak úgy dőlt belőle a hülyeség.
A harmadik kört kezdtem; éreztem, hogy innen már beérek, de nem voltam biztos benne, hogy könnyedén. És ha tudtam volna, mi vár még rám!
Úgy 33-nál jártam, ami már önmagában is nagyon fincsi, igaz, Sven? Ilyenkor már nem old meg fejben diffegyenleteket az ember... Nem volt gáz, de fáradtam, és a frissítés sem ment már jól, a gyomrom is berzenkedni kezdett az isostar ellen. És akkor kitört a vihar. Nem is akármilyen! Özönvízszerű eső; 10 másodperc alatt szarrá áztam; orkánszerű szembeszél. Annyira gáz volt, hogy csak röhögtem rajta, és próbáltam előre vergődni a szélben, meg a bokáig érő pocsolyákban. Negyed óráig esett, vagy 3 kilométerem bánta. Meg az egész további versenyem. Túl sok volt a hűvösből; az addig derekasan kitartó ízületek meg izmok lemerevedtek; a hőmérséklet vagy 10 fokot zuhant, én meg ott poroszkáltam mint egy ürge, akit épp az imént öntöttek ki. Hát lelassultam, az biztos; és fájdalmasabb is lett rögtön a mozgás. Viszont a hideg, meg a vihar miatt - legalább történt valami... - elmaradt a nagy halál. Kicsi halál, és fokozatos lassulás volt. Nem estem pánikba, leszartam az időt, és szép nyugodtan befejeztem a versenyt. A befutóm is egész értelmes volt. Utána egy perccel már kevésbé: annyira beosztottam az erőt, és kicentiztem a teljesítményt, hogy a célban hirtelen nem voltam fényesen, de nem ám, drágaszágom! Majdnem elhánytam magam, és csak pár percnyi pihi után tudtam bármit csinálni. Szerencsére ott volt M, aki a csomagok problémáját kezelte. Gyorsan kiszaladtunk a közeli pályaudvarra (túloztam), és szinte azonnal indult is egy vonat. Úgyhogy most már hazafelé tartunk - hopp, épp most hagytuk el az örök emlékű agárdi strandot! - nemsoká Pesten leszünk. Már egész jól vagyok.
Srácok! Ez a maraton egy szemét dög! Másfél évet kihagytam, és hát kellett az alázat ahhoz, hogy tizenkettedszer is meglegyen! De most már egyértelműen megérte, szép volt, jó volt, és viszonylag könnyed is, ahogy mostanában szeretem. És hogy ez mindenkori legrosszabb időm? Hát kit érdekel?
Egy sort megér az új felszerelés is: DrSeqence csodálatos volt, mind kánikulában, mind tocsogva, felázott lábbal. És az új futótrikóm is zseniális volt, képeket majd töltök. Az eső után 5 perc alatt már ki is dobta magából a víz nagy részét, és hidegben sem volt hideg.
Pontos eredményt majd írok, volt csip csip is, de úgy 4.13 köré értem be. De a Kinizsi után 2 héttel van, aki örül, hogy járni tud...
Újabb eszement akcióm következtében a SZÁMLÁLÓ: 1078 km.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése