2009. március 18., szerda

Vác aftermath

Tegnap volt egy kis láz is, az első óra után rögtön jöttem is haza az egyetemről, ma meg egész nap itthon maradtam. Most úgy tűnik, ez a kis (kényszer)pihenő használt, ma már jobban vagyok, de a hétfői és keddi napon nagyon kijött rajtam a nyavalya, és még mindig elég furán érzem a fejemet meg a légutaimat, szóval tartok tőle, hogy nem 100%, hogy mostantól már csak jobban leszek.
Azt viszont már biztosra mondhatom, hogy félmaratont nem fogok futni Kecskeméten, és ha egy kicsit óvatos vagyok, meg van egy kis eszem, akkor talán most hallgatnom kéne rá, és egyáltalán nem kellene futnom addig, amíg biztosan meg nem gyógyulok. Ez a mostani váci eset jól szemlélteti, mit tesz az emberrel egy lappangó betegség, ha ráfutnak egy jót, majd még le is öntik sörrel.

Jól össze lettek szedve a versenyek, túrák, köszönet érte a szorgos tagoknak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése